nb1.hu

Puskás Akadémia-Mezőkövesd: Hornyák sajnálja – reakció

Két játékosától is többet várt.

A Puskás Akadémia 1-0-s vereséget szenvedett kedd este a Mezőkövesd Zsóry együttesétől a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén. Az első félidőben több helyzetet is kidolgozott a felcsúti csapat, Gyurcsó állt a legközelebb a gólszerzéshez, de Szappanos eszén nem tudott túljárni. Aztán a második játékrész elején Zivzivadze találatával megszerezte a vezetést a Kövesd. A folytatásban ugyan többet birtokolta a labdát a felcsúti csapat, de hiányzott az átütőerő Hornyák Zsolt együtteséből.

Puskás Akadémia-Mezőkövesd: előszülinapi ajándék – videó – NB1.hu

A Puskás Akadémia-Mezőkövesd Zsóry mérkőzéssel indult a negyeddöntő a Magyar Kupában. A kövesdiek ugyan a bajnokságban a harmadik helyen állnak (és ezzel talán minden várakozást felülmúlnak), de szombaton az újonc ZTE-től meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedtek Kuttor Attila tanítványai. A Puskás főpróbája jobban sikerült, hiszen a felcsútiak az Újpestet győzték le 3-2-re az Egerszegen megrendezett összecsapáson.

"Kicsit csalódott vagyok, főleg a második félidőben vártam többet, több helyzetet kellett volna kidolgoznunk. A hibánkból kerültünk hátrányba. A két középső védőnk lesre akarta állítani az ellenfél játékosát. A Mezőkövesd jól védekezett, és az ellentámadásokra épített. Ez jól működött. Az első húsz percben agresszívak voltunk" – nyilatkozta Hornyák Zsolt a lefújás után.

Az első félidőben a hazaiak büntetőt reklamáltak, erre a szituációra is kitért a Puskás mestere. Elmondta, a negyedik bíró azt jelezte neki, hogy a kövesdi játékosnak a földön volt a keze, ezért nem járt tizenegyes. Az edző azt is sajnálja, hogy Gyurcsó a meccs elején nem tudta értékesíteni a nagy ziccerét. A második félidőben főleg támadásban várt többet tanítványaitól Hornyák Zsolt, csak kevés helyzetet tudtak kialakítani, és hagyták az ellenfélnek, hogy ölje az időt. 

Puskás Akadémia

 

Egygólos hátrányt kellene eltüntetnie a Puskás Akadémiának a párharc második találkozóján. Hornyák bízik benne, hogy a csapata sikeresebb lesz a visszavágón. Hozzátette, elsősorban agresszivitásban kell előrelépniük. A sajtótájékoztatón arra is kitért az edző, hogy Favrovtól és van Niefftől is többet várt. Arra is rávilágított Hornyák, hogy mindketten sérülésből tértek vissza, de bízik benne, hogy hamarosan még jobb formába lendülnek. 

A Mezőkövesd-Puskás Akadémia visszavágót jövő szerdán rendezik meg. 

MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ ELSŐ MÉRKŐZÉS

Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd Zsóry FC 0–1 (0–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 742 néző. Vezeti:
Bognár T.
Puskás Akadémia: Hegedüs – Radics, Meissner, Hadzsiev, Nagy Zs. – Favorov (Mebrahtu, 55.), van Nieff (Plsek, 75.) – Slagveer, Knezevic, Gyurcsó (Sós B., 64.) – Vanecek. Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Mezőkövesd: Szappanos – Eperjesi, Neszterov (Farkas D., 44.), Karnyicki, Vadnai – Pekár, Berecz, Meszhi (Besirovic, 72.), Vajda – Jurina, Zivzivadze (Takács T., 76.). Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Zivzivadze (47.)

A további program:

Március 4., szerda
14.30: Dorogi FC (NB II)–MTK Budapest (NB II)
18.00: Paksi FC–Budapest Honvéd
20.00: Zalaegerszegi TE FC–Mol Fehérvár FC

VISSZAVÁGÓK
Március 11., szerda

18.00: Mezőkövesd–Puskás Akadémia
18.00: MTK (NB II)–Dorogi FC (NB II)
18.00: Budapest Honvéd–Paks (Szeged, Szent Gellért Fórum)
18.00: Mol Fehérvár FC–ZTE FC

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC