PSK: érmet ért a Honvéd egyetlen győzelme, történelmet írt a Puskás Akadémia

Szétesett a végére a Bayern.

Forrás: Puskás Akadémia/Facebook

BAYERN MÜCHEN-KRC GENK 0-3

Helyosztón a Bayern München együttesét múlták felül a belga fiatalok.

Gueddar gyenge lövésével indult a Bayern München–Genk helyosztó az ötödik helyért. A 7. percig csak kóstolgatták egymást a csapatok, amikor Ballis egyéni akciója rögtön változást vitt a mérkőzés menetébe. Dettoni hazagurított, Cutillas Carpe megtámadta a Bayern kapusát, aki addig várt, hogy amikor ki akarta rúgni, akkor pont a Genk játékosát találta telibe, akiről a hálóba vágódott a labda. Vezettek a belgák. A Bayern a bekapott gól után rögtön magasabb fokozatba kapcsolt. Előbb Demircan tört be az ellenfél tizenhatosán belülre, de hiába lőtt volna öt méterről, belevetődtek a próbálkozásába. Aztán Sadat visszapasszát Yildiz zúdította kapura körülbelül 20 méterről, de ezt Penders bravúrral ütötte ki. A bajorok támadtak ezután is, de a Genk kontrái jóval veszélyesebbek voltak. Sakkali a 16. percben például remek cseleket mutatott be, beadását Cutillas Carpe 10 méterről lőtte a bal fölső fölé. Carpe egyébként az első félidőben meg is triplázhatta volna a góljai számát, hiszen nem sokkal később de Grand passzát estében lőtte fölé. Majd Sakkali újabb beadására érkezett remekül, de három méterről ezúttal mellé fejelt. A másik oldalon Demircan volt a legveszélyesebb a belga kapura. A 27. percben Scholze passzával lépett ki, de Penders ezúttal is védett. Sakkali megunta, hogy Cutillas Carpe minden helyzetét kihagyja, de az ő kapura csavarását biztosan védte Ballis. Aztán Diawara is próbálkozott egy lövéssel, de ez sem volt nagy kihívás a Bayern kapusának. Az első félidő utolsó percében viszont már bravúrral védett Ballis. Gueddar öt csellel hámozta át magát a védőkön, tökéletesen passzolt Cutillas Carpéhoz, aki amikor belépett a büntetőterületen belülre, lőtt is. Jól célzott, de Ballis lábbal kitolta a labdát.

A fordulás után a Bayern folytatta az elképzelés nélküli támadójátékát, amit Quashi színesített egy kicsit, amikor kapura csavart egy szögletet, ez épphogy, de fölé szállt. A Genk játékában sem volt nagy átütőerő. De távoli lövésekre azért futotta. Előbb Gueddar csavart a tizenhatos vonaláról ballal kapura, ezt könnyedén védte Ballis. Godts próbálkozása viszont körülbelül ebből a távolból annyira fölé ment, hogy csak a labda után kellett sétálnia a kapusnak. A másik oldalon Yildiz húzott egy váratlant, amikor a félpályáról emelt az üres kapura, de hiába állt kint Penders, a labda nem sokkal, de mellé szállt. Aztán 51. percben a Bayern védelme ismét összehozott egy gólt. Zimmerman 30 méterről nagyon erősen ívelt haza, Ballisról kijött a labda, Cutillas Carpe pedig a második ajándékot is köszönte, és megduplázta góljaink a számát. Nem sokkal később szépíthetett volna a német klub, Penders ugyanis megint rosszul jött ki a kapujából, de Yildiz hiába látta meg a kínálkozó lehetőséget ismét, ezúttal is az üres kapu mellé emelt. A hajrában de Grand szabadrúgását Ballis a bal alsó sarok elől ütötte ki. A túloldalon Alemu szerezhette volna meg a szépítő gólt, de a távoli lövése, ha nem is sokkal, de mellé ment. A meccs csattanója pedig a hosszabbítás perceiben született, amikor a Genk utolsó szögletére tökéletesen érkezett a csereként beállt Nuozzi, akinek a lövése is jó volt. Ő állította be a 3–0-s végeredményt. A Genk annak ellenére megérdemelten nyerte a helyosztót, hogy a Bayern-védelem két gólt is ajándékozott a belga együttesnek.   

Bayern München – KRC Genk 0–3 (0–1)

Vezette: Hanyecz (Flinta, Vrbovszki)

Gólszerzők: Cutillas Carpe (7., 51.), Nuozzi (62.)

Bayern München: Ballis – Emci, Dettoni (Deziel, 43.), Wimmer, Zimmerman – Yildiz, Scholze, Sadat (Schablas, a szünetben), Klanac (Plath, 43.) – Sen (Quashi 22.), Demircan ( Alemu, a szünetben)
Vezetőedző: Alexander Moj, Halil Altintop

KRC Genk: Penders – Konde, Kujovic, Baskale, Et Taibi (Monamay, a szünetben) – Carpe, Slegers (Claes, 48.), Gueddar (Godts, 40.), Sakkali (Nuozzi, 57.) – Diawara (Martens, a szünetben), de Grand
Vezetőedző: Jan Wuytens

NK OSIJEK-HONVÉD 0-3

Három nullra verték a piros-feketék az Eszéket a Puskás–Suzuki-kupa harmadik helyéért vívott találkozón.
Két, a csoportmeccsek során egyaránt három pontot szerző együttes mérkőzött a 14. Puskás–Suzuki-kupa bronzérméért, az eszékiek az A jelű négyesben a Csíkszereda ellen tudtak 4–0-ra diadalmaskodni, a budapesti piros-feketék három döntetlennel jutottak el a helyosztókig. Az első negyedórára alaposan rányomta bélyegét a nagy meleg, gyakorlatilag helyzet nélkül csordogált a játék, az ivószünetig mindössze Tarcson Ákos kicsivel a kapu mellé szálló lövését jegyezhettük fel.

A frissítő áldásos hatását a Honvéd játékosainál fejtette ki jobban, ugyanis a második negyedórában jobbára az eszéki térfélen folyt a játék, igaz, ekkor is inkább a fizikai párharcok domináltak. A XIX. kerületiek közül a legaktívabbnak a nemrégiben még a Puskás Akadémia mezét viselő Tarcson tűnt, aki egy szép íveléssel hozta nagy helyzetbe Szűcs Tamást a 29. percben, ám a társ csúnyán luftot rúgott – gól nélkül ért véget az első játékrész.

Szünet után is a kispestiek voltak aktívabbak, ami a 33. percben egy helyzetben realizálódott: Szűcs labdájával Krajcsovics lépett meg a bal oldalon, élesen középre lőtt beadásáról centikkel maradt le Rácz Balázs. A 44. percben megszerezte a vezetést a lényegesen agilisabb Honvéd: Szűcs cselezett befelé balról, majd 14 méterről a keresztléc alá lőtt – a labda az egyik védő feje búbján megpattant, így alaposan becsapta Tin Sajko kapust (0–1).

A találat után az eszékiek sokkal intenzívebben és magasabban igyekeztek letámadni ellenfelüket, ezzel a Honvéd előtt is lehetőség nyílt, hogy a horvát csapdák kijátszásval gyors akciókat vezessen – egy ilyen támadás végén Tarcson került helyzetbe, és a bal kapufa mellé lőtt. A pontot az i-re László Máté tette fel, aki egy bal oldali beadásra érkezett remekül a hosszú oldalon, és kegyetlenül az ellenkező sarokba vágta a labdát (0–2), majd egy kontra végén Rácz Balázs is betalált (0–3), így az utolsó meccsen mutatott teljesítményével teljesen megérdemelten szerezte meg a bronzot a kispesti csapat.

14. Puskás–Suzuki-kupa, a 3. helyért

NK Osijek–Budapest Honvéd 0–3 (0–0)

Vezette: Szigetvári (Máyer, Rózsa)

Gól: Szűcs T. (44.), László M. (60.), Rácz B (60+2.)

Sárga lap: Pekaric (15.), ill. Krajcsovics (43.)

Osijek: Sajko – Perkovic (Vrljic, 48.), Doric, Prekodravac, Bukvic – Verhas (Besirovic, 42.), Baric (Damjanovic, 52.), Pajic (Mazar, 31.) – Ivancan, Pekaric, Sinkovic (Blazanovic, 31.).

Honvéd: Schrankó – Gincsai, Szabó T., Pekár I. (Bezzeg, 31.), Nagy Z.  – Keresztes, Kocsis G. (Polyák, 53.), Szűcs T. (László M., 53.) – Tarcson (Fábiánkovics, 60+2.), Krajcsovics (Ulbert, 59.), Rácz B.

PUSKÁS AKADÉMIA-SPORTING 1-0

Együttesünk története során először diadalmaskodott a hazai rendezésű tornán.
Hibátlanul, 10–1-es gólkülönbséggel abszolválta a csoportkört együttesünk, amely a döntőben a szintén veretlen Sporting CP-vel csapott össze – a torna két kétségbevonhatatlanul legjobb csapata dönthette el egymás közt az aranyérem sorsát. A mieink kezdték agilisabban a találkozót, s a 7. percben Bakti Balázs labdájából Gruber Zsombor lőtt a bal kapufa mellé. A következő Puskás-támadásnál viszont már nem volt pardon: az egész kupán remekül futballozó Kiss Norbert indította Grubert, aki egy az egyben vezette Diogo Pinto kapusra a labdát, s bár lövése elsőre a jobb kapufát találta el, a kipattanót már a hálóba vágta (1–0).

A folytatásban kiegyenlítettebb lett az egyébként jó iramú mérkőzés, talán valamelyest többet is volt a portugáloknál a labda, de sikerült lelassítanunk őket, a veszélyfaktor pedig továbbra is inkább a mi játékunkban volt jelen, azaz egyértelműen a mi akaratunk érvényesült a pályán. Védekezésünket olyan remekül megszervezte a Székely Gábor irányította szakmai stáb, hogy Pécsi Árminnak először az első félidő hosszabbításában kellett először elhárítani némi veszélyt egy jó ütemű kijövetellel – tehetséges kapusunk meg is oldotta a feladatot.

Fordulás után a Sporting teremtett először kisebb lehetőséget Isnaba Mané bal oldali elfutásából, ám a különleges alkalom tiszteletére zöld úszósapkában parádézó szélső beadására nagyszerű ütemben vetődött ki Pécsi.  Kisvártatva egy indítással Gruber lépett volna ki a balösszekötő helyén, ám  a bekkeknek az utolsó pillantban sikerült tisztázniuk a már az első csapat keretéhez tartozó csatár elől.

Az idő előre haladtával egyértelmű volt, hogy ellenfelünknek kockáztatnia kell, Pedro Coelho edző ezt meg is tette, de hiába küldött be több támadót, védelmünk továbbra is masszívnak bizonyult, a vendégek jobbára csak bizonytalan kimenetelű átlövésekkel operálhattak, s ezek sem bizonyultak különösebben pontosnak. Fiatal együttesünk felnőtteket megszégyenítő rutinnal őrizte az előnyt, s ellentámadásokra is futotta a srácok erejéből, egy ilyen végén Jevhenyij Kicsun passzából Gruber lőhetett, de löketét sikerült blokkolniuk a luzitánoknak. A játékvezető a végén három percet adott hozzá, de de a száznyolcvan másodperc is letelt gól nélkül, így csapatunk történetében először itthon tartotta a trófeát!

14. Puskás–Suzuki-kupa, döntő

Puskás Akadémia–Sporting CP 1–0 (1–0)

Vezette: Szilasi (Georgiou, Márkus)

Gól: Gruber (8.)

Sárga lap: Pekaric (15.)

Puskás Akadémia: Pécsi – Koch L., Farkas B., Babós, Bányai – Kiss N., Kocsis D. – Kicsun (Major M., 60+1.), Bakti (Kapus, 43., helyette Perfetto, 56.)), Szabó V. (Bontás, 43.) – Gruber.

SCP: D. Pinto – Travassos, J. Pereira (L. Gomes, 40.), Marlon Jr., D. Moreira  (García, 58.) – Thiago Octávio (G. Santos, 40.), Justo – Mané (J. Muniz, 40.), M. Fernades, Anjos – R. Ribeiro (Semedo, 58.).

Legfrissebb híreink