Németh Krisztián számításba jöhet a válogatottnál

Megerősítette, hogy gyakorlatilag hazatért.

Forrás: dac1904.sk

Németh Krisztián a DAC újdonsült támadója, klubja honlapjának nyilatkozott, hogy nem túlzott azzal a kijelentéssel, hogy hazatért Dunaszerdahelyre:

"A menyasszonyom Dunaszerdahelyen született, a mai napig itt élnek, úgyhogy sokat járok Dunaszerdahelyre, lassan már, több mint 13 éve, és így a csapatot, a DAC-ot is figyelemmel követtem. Amióta Világi Oszkár átvette a klubot, az komoly fejlődésen ment keresztül, úgyhogy büszke lehet mindenki, aki ennek a részese. Nyilván, ahogy jártam ki a meccsekre, mindig is volt bennem egy érzés, hogy milyen nagyszerű lehetne, ez előtt a fanatikus tábor előtt játszani, ez most megadatik, ha pályára lépek és előttük fogok játszani. Ez nagy motiváció és nagyon várom már ezt a pillanatot."

Németh döntése hátteréről is beszélt:

"18 éves voltam, mikor először Liverpoolba igazoltam, és pályafutásom nagy részét külföldön töltöttem, most meghoztuk azt a döntést, hogy miután Amerikában lejárt a szerződésem, kicsit közelebb szerettünk volna jönni. És ennél közelebb nem is jöhettünk volna! Folyamatosan volt köztem és a klub között a kommunikáció az évek alatt, most pedig úgy adódott, hogy megkerestek én pedig nagyon boldogan jöttem."

 

 

Kalandos életút után tért haza Németh Krisztián - ÉLETÚT - NB1.hu

Forrás: MTI/Beliczay László Németh Krisztián Győrben született, így természetesen az ETO-ban ismerkedett meg a futball alapjaival, de már egészen fiatalon a fővárosba került, méghozzá az utánpótlásáról méltán híres MTK-hoz, mindössze 16 évesen. A kék-fehér csapatnál viszont nem az utánpótlásba szerződtették a tehetséges támadót, hanem a "nagyokhoz", ahol 2005 novemberében épp nevelőegyesülete, a Győr ellen mutatkozhatott be az élvonalban.

Újdonsült csapatáról is elmondta véleményét:

"Nagyon tehetséges játékosok vannak itt a keretben, vannak magyar válogatottak is. Szép jövő áll előttük, keményen dolgoznak, reméljük, hogy együtt jó csapatot alkottunk majd. Jó lenne megnyerni a kupát így elsőre, ez is lenne a realitás, hiszen ez a legkönnyebben megnyerhető trófea, de remélem jövőben bajnokságot is sikerül nyerni a DAC-nak, de én most személy szerint arra koncentrálok, hogy minél előbb formába lendüljek és tudjam segíteni a csapatot."

A válogatott szélső saját fizikai állapotáról is jelentést adott:

"Az amerikai bajnokság nagyon korán befejeződött, ott februártól novemberig tart a szezon, így volt pihenőm, de folyamatosan edzésben voltam, természetesen más csapattal edzeni, ezt én is tudom, és meccseket játszani, úgyhogy kell egy kis idő még formába lendülök, de van egy alap állóképességem, edzettségi állapotom, de biztos, hogy még időre van szükségem.”

A 31 éves támadó örül, hogy pár játékosnak nem kell már bemutatkoznia:

"Kalmár Zsolt a válogatottban már gólpasszt is adott nekem, remélem az összhang megmaradt, az biztos, hogy nagy segítség így az első napokban, hogy többeket ismerek a keretből.
De a többieket is megszeretném ismerni, minél hamarabb, és segíteni is nekik, mint idősebb játékos. Úgy érzem, komoly potenciál van a csapatban."

Az egy hónap múlva sorra kerülő, Bulgária elleni pótselejtező kapcsán a válogatott is szóba került:

"Ha játszom, és gólok is jönni fognak, valószínűleg ez otthonról is nézni fogják és számításba jöhetek a válogatottnál, de jelen pillanatban a koncentrációm az, hogy itt Dunaszerdahelyen jól teljesítsek, és ha ez jól sikerül, ez hozza magával a többit is."

Legfrissebb híreink