Nagy Dominik: Görögország?

Újabb kölcsönadás jöhet a válogatott játékosnak?

Forrás: mlsz.hu

A napokban több görög oldal is arról számolt be, hogy a 20-szoros görög bajnok Panathinaikosz közel áll Nagy Dominik megszerzéséhez, és kölcsönvenné jelenlegi klubjától, a Legia Varsótól. A gazzetta.gr szerint minden bizonnyal Nagy már az athéni klubbal kezdheti meg a felkészülést a tavaszi szezonra, a görög klub az idény végéig veheti kölcsön a 24 éves játékost.

Varsó: mennie kellene a magyar válogatottnak - NB1.hu

 

Nagy Dominik ebben az idényben csupán kilenc bajnokin szerepelt a Legiában, négyszer volt kezdő, és egy góllal illetve gólpasszal zárta a szezont. Szeptember 28-a óta nem kapott lehetőséget a bajnokságban, a Legia legutóbbi öt meccsén már a keretbe sem került be, így nem lenne csoda, ha elvágyódna. A 2017-ben szerződtetett szélső kétszer léphet ugyanabba a folyóba a Legiánál, hiszen korábban pontosan ilyen helyzetbe került a fővárosi csapatnál. Nem számított rá az akkori vezetőedző, Romeo Jozak, és kölcsönbe akkor haza is tért a Ferencvároshoz, de miután visszament a lengyel csapatához, az új trénernél bejátszotta magát az együttesbe.

Élő közvetítés az átigazolásokról - nagyon aktív az FTC és az alsóbb osztályok - NB1.hu

 

Nagy újra kölcsönben szerepelhet tehát és nyárig ismét zöldbe öltözhet.

Legfrissebb híreink