Magyarország: mikor térhetnek vissza a lelátókra a szurkolók?

Több meccsre mehetnek az NB II-es és az NB III-as hívek?

Forrás:

Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök korábban beharangozta, akkor kezdhetünk nyitásban gondolkodni, ha Magyarországon a koronavírus oltások száma eléri 2,5 milliót. Mivel keddre, ehhez a számhoz már csak néhány tízezer hiányzott, várhatón a hét közepétől fokozatosan nyit az ország. De hogyan érinti ez a magyar labdarúgást - tette fel a kérdést a Blikk, majd megkérdezte erről az MLSZ-t, de a szövetség nem tudott konkrét választ adni. 

„Mint ismeretes 2020 novemberében zártak be a futballstadionok, és a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a még hátralévő hat fordulóban ez nem is fog megváltozni. Legfeljebb az utolsó két, májusi fordulót engedik korlátozott nézőszám mellett megrendezni. De ezt az épp aktuális vírusadatok alapján döntik el.”

A Blikknek adott válaszhoz hozzátennénk, hogy csak az NB I-ben lesz májusban két forduló, az NB II-ben és az NB III-ban más a helyzet.

A másodosztály egy héttel később ér véget, mint az élvonal, azaz eggyel több forduló lesz májusban, míg a harmadosztályban hat forduló lesz májusban, az utolsó meccsekre 30-án kerül majd sor.

Hozzátesszük, akik be lesznek oltva addigra, még több eséllyel reménykedhetnek.

KORÁBBAN:

Eldőlt: Budapesten is lehetnek nézők az Eb-meccseken - részletek - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink