Magyarország-Franciaország: agyondicsérték a franciák a magyarokat

Rákérdeztek a politikára is a szövetségi kapitánynál – határozott választ adott.

Forrás:

Megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját a szombaton a magyar válogatott vendégeként pályára lépő Franciaország (kezdés: 15 óra, Puskás Aréna). A világbajnoki címvédő a németek elleni 1-0-s sikerrel nyitotta az Európa-bajnokságot, ám ennek ellenére nem bízzák el magukat - olyannyira, hogy helyenként az egekig magasztalták a mieinket.

„Örülünk, hogy itt játszhatunk a magyar válogatott ellen, hisz hatalmas hangulat, színes telt ház várható" - kezdte Hugo Lloris csapatkapitány. "Magyarország mögött lesz a 12. szurkoló és ez komoly tényező, figyelnünk kell. Biztos vagyok benne, hogy úgy kezdenek, mint a portugálok ellen.

 

A meleget is figyelembe kell vennünk, így készültünk, hidratáltunk, táplálkoztunk az utóbbi napokban, és elegendő folyadékhoz is tudunk jutni holnap a pályán. Nem probléma a 15 órai kezdés, hisz a bajnokságokban is vannak 30 fok fölötti melegben rendezett meccsek.

A magyar válogatott összezuhant az utolsó pillanatban Portugália ellen, de nagyon jó meccset játszottak addig, kiváló teljesítményt nyújtottak. Ellenünk is mindent bele fognak adni. Nincs olyan, hogy könnyű meccs. így megpróbáljuk felkészíteni magunkat, hisz célunk, hogy nyerjünk és továbbjussunk. Nem feltétlen alapozhatunk a németek elleni meccsre, hisz fontos lesz, hogy a hatalmas hangulatban hogyan halljuk egymást a pályán: a védők a középpályásokkal, a középpályások a csatárokkal talán még kommunikálni tudnak, a védők a csatárokkal már kevésbé. Tényleg nagyon örülünk a telt háznak, ez a foci szíve-lelke - nemcsak a helyszínen lévőknek lesz nagy élmény, hanem a tv-nézőknek is.

Nem becsüljük le őket, nem kezdünk majd úgy, hogy azt gondolnánk, ez egy séta lesz a parkban. Nehéz ellenük játszani, minden perc számít. Magabiztosak vagyunk, a rögzített helyzetekre ezúttal is figyelünk, és minden bizonnyal nagyobb labdabirtoklásunk lesz, mint a németek ellen. Rajtunk múlik, mihez kezdünk ezzel: meg kell találnunk a tereket és a passzokat, és ezekből kell veszélyes támadásokat indítani."

 

"Alkalmazkodnunk kell az időjáráshoz" - mondta Didier Deschamps szövetségi kapitány. "Máskor kell edzeni, hogy igazodjunk a meccs kezdési időpontjához: ilyenkor meg kell változtatni a programot, az ebédidőt, azt, hogy tudjanak pihenni a játékosok. Lucas Hernandeznek van kis sérülése, de ez nem zavarta őt a németek ellen sem, az orvosaink jól dolgoznak. Pavard miatt sem kell aggódni, ő is friss és harcrakész.

Griezmann, aki 50. alkalommal kezdhet, amióta én vagyok a szövetségi kapitány, olyan játékos, aki képes eldönteni egy meccset. Természetes, hogy visszamegy védekezni: lehet, hogy nem 20 éves már, de nagyon jó kondiban van. Igazi profi, sikerült elkerülni a sérüléseket. az egyik legjobb játékos Európában.

A rögzített helyzeteket nem gyakoroltuk külön, nem vonzzuk be a rosszat. Gyakorolunk mindent, megnézzük a helyezkedéseket, az egyes szituációkat. Jól fejelő játékosaik vannak, figyelnünk kell. Hátul jók vagyunk, elöl is így akarunk lenni." 

"Amikor focizunk, nem politizálunk!" - reagálta egy újságírói kérdésre. "Hagyjuk a sportot a sport területén, ez egy futballmeccs. Nem hiszem, hogy a magyar játékosok hagynák, hogy ez befolyásolja a játékot. Más miatt vagyunk itt: amiatt, hogy sportoljunk. A szurkolók támogatása fontos tényező lesz a magyaroknak, és ne felejtsük el, hogy a 84. percig 0-0 volt Portugália ellen, sőt, gólt lőttek, amit nem adtak meg.

Hatékony, jól felépített csapatuk van, olasz edzővel, és ennek nagy köze van ahhoz, hogy ilyen jól játszanak. Ugyanolyan veszélyesek lesznek, mint a portugálok ellen.

Az első meccsünk nagyon fontos volt, de nem döntő. Jó lehetőség nekünk a szombat, hogy továbbjussunk. Lépésről lépésre megyünk a cél felé. Lehet, hogy ugyanazt a csapatot állítom ki, mint a németek ellen, lehet, hogy nem, holnap kiderül!"

FRISSÍTÉS: SZOMBAT 17.36

Magyarország-Franciaország: csodálatosak vagytok! - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink