Magyarország-Azerbajdzsán: Rossi önkritikus véleménye - reakciók

Korhut a góljáról és a sárgájáról is beszélt.

Forrás:

A magyar válogatott Korhut Mihály góljával 1-0-ra legyőzte Azerbajdzsánt. A meccs hajrájában az azeriek ugyan betaláltak, de a játékvezető kezezés miatt nem adta meg a találatot. Korhut először köszönt be a nemzeti együttes szerelésében, a védőnk szép gólt ragasztott az azeri kapuba. Korhut örömébe nagy üröm is vegyül, hiszen sárgát kapott, így nem játszhat majd Wales ellen. 

"Nagyon örülök, hogy nyertünk. Az ilyen kipattanó labdákat szeretem. Az első félidőben több helyzetet dolgoztunk ki. A végén kicsit kiengedtünk, amit Azerbajdzsán ellen sem engedhetünk meg magunknak. Nagyon rosszul esett, hogy a spori szaladt felém, és nyúlt a zsebébe. Érzésem szerint nem volt jogos a sárgája. El kell fogadni a bíró döntését. Örülni kell a győzelemnek, a végén szerencsénk volt" - nyilatkozta Korhut Mihály az M4 Sportnak. 

Magyarország-Azerbajdzsán: nehogy a gyerekek miatt is zárt kaput kapjunk - videók - NB1.hu

 

Szoboszlai Dominik nem léphetett pályára Splitben, de vasárnap már számíthatott rá Marco Rossi. A Salzburg tehetsége a drámai hajrát már a kispadon izgulhatta végig. 

"Elég nehéz volt a kispadon látni az azeri gólt. Imádkoztam, hogy ne adja meg a játékvezető. A következő meccsen jobban be kell tartani a mester utasításait. 1-0 után minden csapat kicsit visszavesz a tempótól. Ezzel nem is volt probléma, de a támadásvezetéseket végig kellett volna vinni. A hátamat még éreztem, tegnap és tegnapelőtt edzettem a csapattal. Nincs kifogás, tettem a dolgomat" - vélekedett Szoboszlai. 

Sallai Roland ebben a szezonban nem kap sok lehetőséget a Freiburgban, így az azeriek elleni mérkőzésen kicsit elkészült az erejével. 

"Viszonylag jól bírtam a meccset. A 70-75. percnél már éreztem, hogy fáradtam, mivel a klubcsapatomban nem játszok sokat. Jobb koncentráció hiányzott volna a gólszerzésemhez. A szövetségi kapitány azt kérte, hogy vállaljam fel az egy az egy elleni játékot. Nem számítottam arra, hogy ilyen nehéz lesz ez a meccs. A legfontosabb, hogy megnyertük a meccset. Csak magunkra koncentrálunk, a kezünkben van a sorsunk" - mutatott rá Sallai. 

Marco Rossi a kihagyott helyzetek miatt bosszankodhatott a lefújás után. 

"Nagy nyomás alatt voltunk ezen a meccsen. Betalálhattunk volna négyszer-ötször, de nem sikerült megszereznünk a második gólunkat. Az azeriek gólja valószínűleg szabályos volt, így nagy szerencsénk volt. Elfogadom az összes kritikát, amit a horvát meccs után kaptunk. Nem én vagyok a legjobb edző, nem a játékosaink a világ legjobbjai. A horvátok ellen fejben nem voltunk rendben. A hozzáállás nagyon jó volt már az elejétől az azeriek ellen. Az első 30 percben át sem jöttek az azeriek a térfelünkre. Büszke vagyok a játékosaimra. A horvátok elleni meccs után szégyeltem magamat. Ezen a találkozón is kiderült, hogy nem szabad lebecsülni Azerbajdzsánt. Ez a környezet a gyerekekkel csodálatos volt" - mondta a szövetségi kapitány. 

Magyarország-Azerbajdzsán: élő közvetítés - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink