nb1.hu

Magyar válogatott: megvannak az Eb előtti ellenfeleink

Hivatalos bejelentés.

Az MLSZ közleménye:

"Kialakulóban van a férfi A-válogatott májusi, júniusi programja. A Marco Rossi vezette együttes a tervek szerint Telkiben, illetve egy rövid ideig Ausztriában készül majd a részben budapesti kontinenstornára, ugyanakkor mindkét felkészülési mérkőzését hazai pályán játssza majd: június 4-én a jó formában lévő Ciprus, négy nappal később pedig az írek ellen.

A program még nem végleges, annak részleteit a koronavírus-járvány is módosíthatja, de a tervek szerint az OTP Bank Liga május 8-i befejezését követően egy héttel találkoznak a válogatott keret tagjai, a légiósok pedig a saját bajnokságuk végeztével csatlakoznak majd az összetartáshoz. Ezt követően május végén utazna el a csapat Ausztriába egyhetes edzőtáborozásra. A tervek szerint itt hirdeti ki a végleges keretét a szövetségi kapitány.

Kihagyhatja az Eb-t az egyik legjobb képességű magyar focista – reakció – NB1.hu

 

A június 2-i hazatérést követően két nappal Ciprus ellen játssza első felkészülési mérkőzését a csapat. A szigetország válogatottja néhány napja döntetlent ért el az Eb-résztvevő Szlovákia ellen, a vb-döntős horvátok mindössze egy góllal tudtak nyerni Ciprus ellen, mely Szlovénia csapatát legyőzte, jelenleg a 100. helyen áll a FIFA-világranglistáján.

Június 8-i ellenfelünk, Írország ugyanezen a listán mindössze két hellyel marad el tőlünk. Az ír válogatott az utolsó pillanatban maradt le az idei kontinenstornáról. A pótselejtezők első mérkőzésén korábbi Eb-selejtezős ellenfelünk, Szlovákia ejtette ki hosszabbítás után, tizenegyespárbajban. A Nemzetek Ligájában hozzánk hasonlóan a B-ligában szerepeltek, ahol a 4. csoport 3. helyét szerezték meg Wales és Finnország mögött, első pótselejtezős ellenfelünket, Bulgáriát megelőzve. Az ír válogatott a márciusi vb-selejtezőkön 3–2-re kikapott Szerbiától és 1–0-ra Luxemburgtól, majd Katar válogatottja ellen, Debrecenben 1–1-es döntetlent ért el.

Magyar válogatott: Kalmár üzent a sérülése után – NB1.hu

 

Mindkét mérkőzés helyszíne várhatóan az újpesti Szusza Ferenc Stadion lesz. A két ellenfél ragaszkodott a fővárosi helyszínhez, az Európa-bajnokság miatt több budapesti stadiont is lefoglalt az UEFA (edzések céljából) erre az időszakra. A tervezett kezdési időpont 20 óra.

– Egyelőre még éppen csak túl vagyunk a márciusi vb-selejtezőkön, így Ciprus és Írország részletes kielemzése még odébb van – fogalmazott Marco Rossi az mlsz.hu-nak. – Egy felkészülési időszakra fontos, hogy az ember olyan ellenfeleket válasszon, akik nem is túl erősek és nem is túl gyengék. Ciprus legutóbbi eredményei beszédesek, az írekről pedig szintén tudjuk, hogy csak hajszálon múlt, hogy nem jutottak ki az Eb-re, így tehát két olyan csapattal találkozunk majd, amelyek jól fel tudnak minket készíteni az egy héttel későbbi első Eb-meccsünkre. Emellett az is fontos volt, hogy két eltérő stílusban játszó ellenfél ellen lépjünk pályára, ugyanakkor túl erős ellenfeleket sem szerettünk volna, hiszen egy esetleges komolyabb vereséggel nekivágni az Európa-bajnokságnak kifejezetten rossz lenne, miközben az egyik legfontosabb a felkészülés során, hogy az Eb-re a csapat minden tagjának meglegyen a kellő önbizalma."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC