Lazán értékelt a vereség után a Vidi mestere

Mindenkinek próbált lehetőséget adni.

Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy a MOL Fehérvár hiába vezetett orosz riválisa ellen, végül 2-1-es vereséget szenvedett a szombati edzőmeccsen. A mérkőzésen két gól is büntető után született.
 
Marko Nikolics a vereség után nem dőlt a kardjába. A tréner elmondta, direkt választottak erős ellenfeleket, mivel így próbálnak a lehető legjobban felkészülni az EL-selejtezőre. A szakember Berecz Zsomborra kisebb sérülés miatt nem számíthatott, de rajta kívül szinte mindenki szóhoz jutott. Nikolics azt is elárulta, hogy látott pozitív dolgokat, de nyilván akadnak olyan elemek, amelyeket javítaniuk kell.
 

A bíró volt a főszereplő a Vidi edzőmeccsén - NB1.hu

Orosz élvonalbeli csapattal találkozott a fehérvári egylet.

„Nem szeretnék különösebben mély elemzésbe belemenni, hiszen egy edzőmérkőzésről van szó. Szándékosan erős csapatokkal szerettünk volna játszani a Európa Liga-selejtezők előtt. Ma is egy jó együttes ellen léptünk pályára, jó tempójú mérkőzés kerekedett ebből. 22 játékos kapott lehetőséget, szinte mindenki egészséges volt, kisebb sérülés miatt csak Berecz Zsombor nem lépett ma pályára, így két különböző csapatot néztünk meg. Voltak jó momentumaink, de nyilvánvalóan voltak olyan dolgok, amelyek korrekcióra szorulnak. Holnap folytatjuk tovább a felkészülést az előttünk álló feladatokra!” - idézi Marko Nikolicsot a molvidi.hu.
 

Legfrissebb híreink