nb1.hu

Télen sem csak a meccsnapokon kellenek a megfelelő körülmények.

Mint már többször is jeleztük, az nb1.hu által szervezett Magyar Aanylabda Díjátadó Gála egyik vendége a magyar labdarúgással foglalkozó szakírók által 2019 legjobb magyar edzőjének választott Kuttor Attila volt.

Kuttorral több témakört érintettünk a póriumbeszélgetés közben, így ismét elmondta azt, amit már annyiszor, hogy minden sportoló és csapat azzal a céllal indul el egy adott versenysorozatban, hogy megnyerjék azt, így nyilván a matyóföldieknek is az az álmuk, hogy bajnokok legyenek, de közben ugyanolyan erővel arra is figyelnek, hogy minél előbb biztosítsák a bentmaradásukat az élvonalban.

Közönségtalálkozó a legjobb magyar edzővel és a legjobb NB I-es játékossal – Magyar Aranylabda – NB1.hu

Közönségtalálkozót tartottunk tegnap, az összejövetelnek a Champion Wines Vinarium&Gastro Boutique adott otthon – remekül éreztük magunkat. Az esemény apropóját az nb1.hu által 22. alkalommal kiírt Magyar Aranylabda-szavazás díjátadója adta. Most is, mint minden évben, 5 kategóriában kértük fel a magyar labdarúgással kiemelten foglalkozó szakírókat és szerkesztőségeket, hogy szavazzanak a legjobbakra.

Kuttor azt is elmondta, egyik legnagyobb személyes álma, hogy egszer bajnokcsapat edzője legyen, a külföldi szerepvállalásról és a szövetségi kapitányságról azt mondta, hogy ahhoz, hogy ezek a további, szakmai előrelépések bekövetkezzenek, még fejlődnie, tanulnia kell.

Szintén szóba került a rendkívül rövid téli szünet, amiről elmondta, hogy az nem gond, hogy nem végeláthatatlanul hosszú felkészülési időszakon vannak túl és azzal sincsen baj, hogy télen már bajnoki- és kupameccseken kell részt venniük a csapatoknak.

Viszont fontos, megkerülhetetlennek tűnő tényezőre hívta fel a figyelmet. Mint leszögezte, az rendben van, hogy a stadionok talajainak a fűtése miatt lehet rajtuk mérkőzéseket rendezni, ám ugyanezek a feltételek már nincsenek meg mindenhol a hétköznapokban, akkor, amikor edzéseket kell tartaniuk a szakvezetőknek, a játékosoknak meg tréningezniük kell.

Kijelentette, a legtöbb esetben ők csak műfüvön tudnak gyakorolni, mely talajtípusnak teljesen más a dinamikája a játék szempontjából, arról nem beszélve, hogy a világon egyetlen sprotoló izomzatának és izületeinek sem tesz jó, ha egyszer ilyen, egyszer meg olyan borításon kell elvégeznie a munkáját.

Security Check Required

(null)

Az élő videóközvetítésünkben is benne van, hogy Kuttor nem bántó, hanem segítőszándékkal mondta az utóbbiakat.

És Kuttornak igazat kell adnunk, mert rengeteg olyan sérülés következett már be a magyar labdarúgásban is az előbb említett okok miatt (akadémisták és felnőttek között egyaránt), mely ennek a jelenségnek a számlájára írható.

Mint mondta, azért is utaztak el edzőtáborba, hogy füves pályán tudjanak gyakorolni, mely talaj kell az izomzatoknak és mely talajtípuson játsszák a tétmeccseiket.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC