nb1.hu

Koronavírus: támadják a magyar focistákat a fizetéseik miatt

A HLSZ elnöke és a sportközgazdász is reagált.

Nagy indulatokat váltott ki, hogy a Hivatásos Labdarúgók Szervezete anyagilag is segíti a nehéz helyzetbe került focistákat. Azonban hozzá kell tenni, hogy nem csak az NB I-ben vannak hivatásos focisták, hanem az alacsonyabb osztályokban is. A kevesebb pénzért focizó játékosok pedig még inkább megérzik, ha hirtelen lecsökkennek a bérek. Elsősorban őket segítené a szervezet.

A Pénzcentrumnak kifejtette Szabados Gábor sportközgazdász, hogy nagyon változó, mennyi pénzt kap Magyarországon egy focista. A HLSZ szerint sok hazai focistának 20-50 százalék közötti mértékben csökkent a fizetése a járvány miatti leállás miatt. Dr. Horváth Gábor, a HLSZ főtitkára, így reagált a kritikákra:

 

,,Én is olvastam néhány kommentet, és számítottunk is arra, hogy ez valakinek nem tetszik majd, mert párhuzamot von más foglalkozású, és más jövedelmű emberek, és a labdarúgók között. Minden tiszteletünket kifejezve, de azt kell mondanom, hogy az ő problémájuk megoldása nem a mi feladatunk, a HLSZ-nek első sorban a tagjain kell segítenie."

 

A HLSZ nem csak a focistáknak segítenek, például az Országos Mentőszolgálatnak és az egészségügyi dolgozóknak is küldtek már támogatást. Így folytatta a nyilatkozatát a főtitkár:

 

,,A HLSZ feladata az, hogy a tagok érdekeit képviselje, segítse őket. A tevékenységünkből adódóan ez jórészt jogi területen valósul meg, de ebben az időszakban a tagjainkat igyekeztünk ellátni védőeszközökkel, küldünk például minden csapatnak 50 darab mosható maszkot. A forrásainkból pedig elkülönítettünk egy bizonyos összeget arra, hogy megsegítsük játékosokat, akik nehéz helyzetbe kerülnek a fizetéscsökkentés miatt."

 

A főtitkár hozzátette, hogy nem feltétlenül a magasabb jövedelmű, NB I-es topjátékosok fognak jelentkezni a pályázatra, hiszen nekik lehetnek megfelelő megtakarításaik. Inkább azoknak szól a felhívás, akiknek a megélhetési szint alá csökkent a bérük. Az NB II-ben és az NB III-ban többen is vannak így tudomásuk szerint, számukra szeretnének egy szociális hálót nyújtani.

A HLSZ szerint jelenleg 800 profi szerződéssel rendelkező labdarúgó van Magyarországon, kb. 300-an játszanak az első osztályban, a többiek az NB II-ben és az NB III bizonyos csapataiban. Szabados Gábor így értékelte a helyzetet:

,,Ha valaki például havi 150 ezer forint nettót keres, nyilván nem érti, hogy ha egy játékosnak 20 százalékkal csökkentik az iparágban amúgy kevésnek számító, 800 ezres bérét, akkor az miért sír. Ez egy érthető reakció, de mindenkinek a saját helyzetét kell nézni: a labdarúgóknak is lehetnek olyan pénzügyi kötelezettségeik, amik az eddig stabilnak gondolt jövedelmi helyzetükre szabtak – és lehet, hogy most ezeket jóval nehezebb fenntartani. A gyakran közszájon forgó focistafizetéseket teljesen másképp kell értelmezni. Amikor megjelenik a sajtóban, hogy az NB I.-es focisták átlagfizetése nagyjából 2 millió forint, azt nem úgy kell érteni, hogy az átlagos futballista 2 milliót kers, mert ez nem igaz. A mezőny kisebbik része komolyabb összegeket keres, ennél a 2 millió forintnál lényegesen többet, ami felfelé húzza az átlagot.Persze tudom, hogy még egy 700-800 ezres bér is elég kiugró a magyar átlaghoz képest, de ahogy megyünk lefelé, az NB II-ben és az NB III-ban (pár csapatban ott is vannak profi játékosok) már egyre inkább megközelítik a bérek a magyar középosztály fizetéseinek szintjét – a harmadik ligában már alatta is lehet a fiatal játékosok esetében. Azzal, hogy nincsenek meccsek, mindenki csak az alapfizetésére van utalva: egyes csapatoknál a prémiumok adják egy jelentős részét a jövedelemnek, ez most értelemszerűen nincs, és a hírek arról szólnak, hogy az alapfizetést is sok helyen csökkentik."

FRISSÍTÉS, 17.24:

Balhé a focisták fizetéseiről: újabb reakció – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC