nb1.hu

Balhé a focisták fizetéseiről: újabb reakció

A HLSZ főtitkára szerint akadnak bajok.

A koronavírus-járvány miatt március közepén Magyarországon is leálltak a futballbajnokságok, a gazdasági válságot pedig a klubok is megérzik. Hogy ezen enyhítsenek, több csapatnál megvágták a játékosok fizetését. A bércsökkentéssel szinte mindenki egyetért, de azért akadnak feszültségek a felek között. A Hivatásos Labdarúgók Szervezete az Indexen megjelent cikket lapszemlézte.

"A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) a játékosokat segíti a vitás ügyekben, a korrekt szerződések elérésében, de a nehéz helyzetbe kerülő futballisták szociális támogatásában is szerepet vállalnak. A járvány miatt előállt helyzetet a HLSZ főtitkárával, dr. Horváth Gáborral jártuk körül.

– Előrebocsátanám, hogy a játékosok külön-külön és összességében is érzik, hogy szerepet kell vállalniuk a gazdasági, pénzügyi problémák megoldásában. Általánosságban a bércsökkentéssel is egyetértenek, de annak mikéntje, hogyanja és időbelisége eltérhet klubonként, és akár játékosonként is – mondta Horváth Gábor.

A magyar klubok közül az NB I.-es Diósgyőr, a MOL Fehérvár jelentett már be bércsökkentést, alacsonyabb osztályból a Nyíregyháza, a Győr és a Gyirmót is jelezte a fizetések megvágását. A Debrecen egy, az egész NB I.-et érintő, kollektív bércsökkentést javasolt, de a tervük nem ment át.

Horváth elmondta, a HLSZ-nek az a feladata, hogy ezekben a kérdésben korrekt segítséget nyújtson. A legtöbb információt a játékosoktól szerzik be, többen meg is keresték őket. Ez a segítség tanácsadás és közvetítés is lehet, ha igénylik a csapatkapitányok.

„A fizetéscsökkentéseket néhány klub már kezdeményezte, de volt, hogy a játékosok ajánlották fel fizetésük egy részét. Fizetéscsökkentés történt Diósgyőrben, de vannak más hasonló cipőben járó klubok is, megnevezni azért nem szeretném őket, mert tiszteletben tartjuk azt, hogy a klubok maguk kívánják kommunikálni ezeket az információkat” – mondta Horváth.

Horváthék tudnak olyan klubról, ahol 60-80 százalékos bércsökkentéssel álltak elő, de sikerült javítaniuk a játékosoknak a kondíciókon.

Koronavírus: támadják a magyar focistákat a fizetéseik miatt – NB1.hu

 

A HLSZ-főtitkár szerint nincs olyan helyzet ma Magyarországon, hogy egyoldalúan módosíthassák a klubok a szerződéseket, mindig közös megegyezések születnek. Nemcsak a fizetésekről van szó, mivel tolódhat a bajnokságok befejeződése, a szerződéseket is meghosszabbíthatják. „Hogy a klubok milyen ráhatásokkal próbálkoznak a közös megegyezésre, az a két fél belügye.”

Hogy mennyi időre szól a bércsökkentés, az változatos képet mutat, valahol június 30-ig, de olyan klub is van, ami a járványhelyzet végét jelölte meg határidőnek. „Amikor újraindul a bajnokság, akkor újratárgyalhatják ezeket a szerződéseket, de hektikussá teszi a helyzetet, hogy nincs az MLSZ részéről központi kommunikáció, nulla információnk van tőlük. Emiatt eléggé szétszórt a rendszer, ez később baj lehet, szétszaladhatnak a játékosok, a bajnokságokban is egyenlőtlen feltételek alakulhatnak ki. A környező országok híreit folyamatosan figyeljük, kapjuk, onnan sokkal több információnk van” – mondta Horváth.

A múlt héten bejárta a sajtót a HLSZ közleménye, amelyben arról írt, hogy az Országos Mentőszolgálat Alapítványának eljuttatott 3 millió forint összegű támogatáson túl szociális alapon, nehéz helyzetbe került profi futballistákon akar anyagilag segíteni.

„Abszolút a segítőkészség munkál bennünk, nekünk ezt akkor is kommunikálnunk kell, ha 100 kommentelőből 98 azt írja, miért kapnak a futballisták támogatást, mikor annyit keresnek. Mindenféle szégyenérzet nélkül, a többi szakmát tiszteletben tartva, nekünk is meg kell tennünk ebben a nehéz helyzetben, ami tőlünk telik. A mi feladatunk, hogy az alacsonyabb jövedelmű játékosokat támogassuk, nem azokról van szó, akik megfelelő tartalékokkal rendelkeznek” – mondta a főtitkár.

pályázati felhívásra már többen jelentkeztek, leginkább abból a körből (NB II., NB III.), ahonnan várták, de még nem teljes a kép, április 23-ig lehet még jelentkezni. Az, hogy a HLSZ mekkora összeget oszt majd szét a pályázók között, azt Horváth nem árulta el, de differenciálni fognak a játékosok között, nem mindegy például, hogy valaki egyedül él vagy családfenntartó.

A konkrét helyzetnek messzebb nyúló üzenete is van. A magyar futball az utóbbi években nagyon kellemes helyzetbe került a támogatások miatt, az infrastruktúra sokat fejlődött, de mit teszünk akkor, amikor baj van? A váratlan eseményekre nem vagyunk felkészülve. Évek óta javasoljuk a bérgarancia-alap létrehozását, de eddig süket fülekre találtunk. Ha létezne, most például nagy segítség lenne, nem a munkavállalókon kellene meghúzni a nadrágszíjat – mondta Horváth.

Elképzelésük szerint a bérgarancia-alapot a futball összes szereplője, klubok, játékosok, szövetség töltené fel, amikor egy csapat megkapja licencét. Ha likviditási probléma történne a szezon közben az adott klubbal, ebből az alapból fizethetnék a játékosokat két-három hónapig, hogy be tudják fejezni a bajnokságot, és ne szülessenek olyan irreális eredmények, mint például az NB III.-as Ózd esetében, ahol ifik álltak ki, és kaptak tucatszámra gólokat meccsenként.

A bérgarancia-alapból felhasznált pénzre a klubok kölcsönként számíthatnának, tehát a következő szezont csak akkor kezdhetnék meg, ha visszatöltik a pénzt az alapba.

A HLSZ is gondolkodik azon, hogy mennyit változtathat a futballon a járvány, illetve a vele járó válság, de egyelőre nincs kellő információjuk, hogy felelős választ adjanak. Horváth szerint pozitív lehet, ha a nehéz helyzetből fakadóan a futballunkat rossz irányba befolyásoló folyamatok megszűnhetnek. Úgy véli, annál kevesebb lesz a változás, minél gyorsabban oldódik fel a mostani helyzet. „Az már borítékolható, hogy egy darabig nézők nélkül kell majd meccseket játszani, de sajnos kevés olyan klub van Magyarországon, amelynek a jegybevétele meghatározó a költségvetésben, emiatt nem omlik össze a rendszer. A jelenlegi állapot csak közösen és rengeteg kompromisszum megkötésével oldódhat meg. Ebben a HLSZ mindig partner lesz.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC