nb1.hu

Ismét extrém frizurával rukkolt elő az FTC légiósa – kép

Nem csak a teljesítménye szolgáltat beszédtémát.

A listavezető Ferencváros játékosai gőzerővel készülnek a Mezőkövesd elleni rangadóra. A zöld-fehérek az előző fordulóban a MOL Fehérvárt győzték le 1-0-ra, így nagy lépést tettek a bajnoki cím felé. Rebrov legénységének nem lesz könnyű dolga a harmadik helyen álló Kövesd otthonában, Kuttor Attila tanítványai remekelnek ebben az idényben. A fővárosi klub a szerdai edzésről képgalériát töltött fel a közösségi oldalára. A fotókat nézve kiderül, hogy Isael ismét fodrásznál járhatott:

Isael fura hajkoronáival már korábban is foglalkoztunk. Január 30-án megjelent cikkünkben kiderült, hogy a játékosnak Gróf Dávid ajánlott fodrászt.

"Dávid már másfél éve a vendégem, és a mostani hajszíne annyira megtetszett Isaelnek, hogy legutóbb eljött vele hozzám. Olyan a haja, hogy megáll benne a fésű, vizesen pedig egybeáll az egész. Korábban is dolgoztam már ha­sonlóan erős fürtökkel, de Isaelé közel áll az afrohajhoz. Mivel minél világosabb színt szeretett volna, majdnem egy óráig szívattuk a sötét haját, majd befestettük, oldalt és hátul pedig felnyírtam neki. Az egész nagyjából két óra alatt készült el" – nyilatkozta Várady Szabolcs.

Isael és Gróf Dávid hajkoronája – képek – NB1.hu

A Ferencváros labdarúgója Isael, a pályán játékával és finom cseleivel próbál kitűnni, de a támadó a pályán kívül is szereti az extrém megoldásokat. Hajkoronájáról eddig is könnyen felismerhető volt az egy éve a Fradiban játszó brazil, aki most csapattársa, a kapus Gróf Dávid hajszínét irigyelte meg.

A brazil futballista ebben a szezonban 1100 percet töltött a pályán az NB I-ben, fellépéseit 6 találattal zárta. Legjobb teljesítményét a Kaposvár ellen nyújtotta a zöld-fehérek labdarúgója, a Rákóczi kapuját 2-szer is bevette. Isael értékét a Transfermarkt egyébként 1,8 millió euróra becsüli.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC