nb1.hu

Isael és Gróf Dávid hajkoronája – képek

Szigetszentmiklóson készülnek a remekművek.

A Ferencváros labdarúgója Isael, a pályán játékával és finom cseleivel próbál kitűnni, de a támadó a pályán kívül is szereti az extrém megoldásokat.

Hajkoronájáról eddig is könnyen felismerhető volt az egy éve a Fradiban játszó brazil, aki most csapattársa, a kapus Gróf Dávid hajszínét irigyelte meg.
Illetve nem csak a hajszínét, hiszen már a támadó is Gróf fodrászához, Várady Szabolcs szalonjába jár.

"Dávid már másfél éve a vendégem, és a mostani hajszíne annyira megtetszett Isaelnek, hogy legutóbb eljött vele hozzám – mesélte a Borsnak Szabolcs.
Olyan a haja, hogy megáll benne a fésű, vizesen pedig egybeáll az egész. Korábban is dolgoztam már ha­sonlóan erős fürtökkel, de Isaelé közel áll az afrohajhoz. Mivel minél világosabb színt szeretett volna, majdnem egy óráig szívattuk a sötét haját, majd befestettük, oldalt és hátul pedig felnyírtam neki. Az egész nagyjából két óra alatt készült el."

Isael állítólag nagyon elégedett Szabolcs munkájával, úgy fogalmazott: még sosem volt ilyen jó színe a hajának, úgyhogy hamarosan újabb szőkítésre jelentkezik nála.

A pályán szombaton nézhetjük meg a játékos legfrissebb újítását, hétvégén Kisvárdára látogat a Fradi.

A bajnoki címvédő igen jól kezdte a tavaszi első fordulót, hiszen 4-0-ra verte otthon a Paks gárdáját.

A harmadik gólt maga a brazil szerezte, Gróf pedig a kispadon kapott helyet.

A Ferencváros egy mérkőzéssel is kevesebbet játsza, 6 pont előnnyel vezeti az NB I-et.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC