Gulácsi szerint ez nem megengedhető

Nincs ok a szégyenkezésre.

Forrás: Die Rotten Bullen/Facebook

Szombaton az nb1.hu-n is olvashattak arról, hogy a Leipzig 2-2-es döntetlent ért el a Wolfsburg otthonában. A végeredményt Willi Orbán állította be az 54. percben. A magyar válogatott védő ebben a szezonban a második gólját szerezte a Bundesligában.

Orbán fontos gólja, Szalai egyre több szerepe, Nagy öröme - NB1.hu

 

A lipcseieknél Orbán mellett Gulácsi Péter is végig a pályán volt, a sérüléssel bajlódó Szoboszlai Dominik nem került be a keretbe.

"Az elején nehézkesen építettük fel a támadásainkat, emellett sok eladott labdánk volt. A második félidőben feljavult a játékunk, megérdemelten egyenlítettünk. A győzelemre is esélyünk nyílt, de három nagy lehetőséget is elhibáztunk. A Dortmund ellen és a Wolfsburg elleni mérkőzés első harminc percében nem a legjobb teljesítményünket nyújtottuk, amit nem engedhetünk meg magunknak. A döntetlen miatt nem kell egyébként szégyenkeznünk. Szerdán a jó formában lévő Union Berlinnel találkozunk, szeretnénk megszerezni a három pontot" - nyilatkozta Gulácsi Péter.

Julian Nagelsmann sem dőlt a kardjába a pontosztozkodás miatt. 

"Két jó csapat izgalmas mérkőzést játszott egymással, a döntetlen igazságosnak mondható. Bár a végén talán közelebb álltunk a győzelemhez, a második félidőben például egyértelműen jobbak voltunk, sok lehetőséget dolgoztunk ki" - mondta a Lipcse vezetőedzője.

Gulácsiék jelenleg a második helyen állnak a táblázaton, az éllovas Bayern előnye négy pont. 

FRISSÍTÉS:

22.18:

Lefékezik Gulácsiék a pazar formában lévő ellenfelet? - előzetes - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink