Fradi-Vidi: az erő!

Mit ér a régmúlt?

Forrás:

Rengeteg mérkőzés közben mulattatják úgy is az időt a televíziós riporterek, hogy idézik a múltat, de a klubok honlapjai is előszeretettel nyúlnak ehhez a formulához a mérkőzések felvezetéseinek egyik fontos elemeként, de az igazság az, hogy egy-egy adott mérkőzésen nagyon keveset számít, hogy mondjuk 73 évvel ezelőtt mit játszott egymás ellen két csapat. 

Az viszont már annál mérvadóbb, hogy egy adott bajnoki évben, amikor a leginkább azonosak a küzdő felek feltételei (játékoskeret, anyagi lehetőségek, egyebek), milyen eredményeket értek el egymás ellen.

A Ferencváros és a Mol Fehérvár FC eddig kétszer játszott egymás ellen a bajnokságban. Október 31-én 1-1 lett a végeredmény Fehérváron, míg február 7-én a Fradi nyert 2-0-ra a Groupama Arénában.

Edzőt keres a Vidi: a Real Madrid és a Barcelona volt horvát sztárja is képben lehet - NB1.hu

 

Egy-egy adott mérkőzés előtt viszont az is iránymutató, méghozzá nagyon, hogy az elmúlt mérkőzéseken milyen formát mutattak a felek, kivéve persze akkor, ha nagyon sok a hiányzó vagy a visszatérő.

A Fradi a Vidi elleni 2-0-s siker után 2-2-t játszott Mezőkövesden, majd 1-0-ra győzte le a Honvédot, míg a Vidi az FTC elleni, idegenbeli zakó után az MTK-tól és a Diósgyőrtől is vereséget szenvedett hazai pályán.

Két héttel ezelőtt egyébként mindkét gárda idegenben ért el 2-1-es sikert a Magyar Kupában, ám egyik csapatnak sem volt könnyű dolga. Az FTC a bennmaradásért küzdő Dorog otthonában nyert a sártengerben 2-1-re, míg a fehérváriak a feljutásra pályázó Vasas ellen győztek 2-1-re úgy, hogy az angyalföldiek alapcsapatából csak Feczesin Róbert és Pátkai Máté volt a kezdőcsapat tagja.

A Vidi edzőjelöltjei: megerősítve a Barca és a Real Madrid ikonja is - NB1.hu

 

A találkozónak tehát az FTC az esélye, nézzük, hogyan várja a két vezetőedző (a Vidié ugye megbízott) a mérkőzést:

Szerhij Rebrov (FTC): „Nincs két egyforma mérkőzés, ezért biztos vagyok benne, hogy szerdán minden más lesz, mint legutóbb volt. Ezúttal a MOL Magyar Kupában találkozunk, ahol egy mérkőzés dönt a továbbjutásról, a vesztes búcsúzik, ennek szellemében lépnek pályára a játékosok is. Pozitívum, hogy a sorsolás nekünk kedvezett és ismét mi leszünk hazai pályán. Természetesen kielemeztük a Fehérvár elleni legutóbbi meccs tanulságait és az ellenfél játékát is, felkészülten várjuk a Fehérvárt. Az előző két idényben idő előtt kiestünk a Magyar Kupából, tehát van mit javítanunk a korábbi szereplésünkön. A játékosok is tisztában vannak az elvárásokkal, pontosan értik, hogy miért fontos a csapatnak és a klubnak is a Fehérvár elleni mérkőzés. Szeretnénk felülmúlni a korábbi évek kupaszereplését, mindent megteszünk szerdán is, hogy versenyben maradjunk.”

Szalai Tamás (Mol Fehérvár FC): „Nem vagyunk jó periódusban és egy jó csapat otthonába látogatunk szerdán, de úgy gondolom, hogy szervezett, kompakt játékkal eredményesek lehetünk és tovább tudunk jutni a kupában. Ehhez hatalmas szívre és nagy lelkesedésre van szükség mindenkitől. Nem számítok nagy rotációra a Ferencváros részéről. Az elmúlt években a Vidi-FTC meccsek nagyon nagy rangadók voltak, emiatt sem hiszem, hogy nagyon felforgatott csapattal állnának fel ellenünk. Ebben a szezonban számunkra már sajnos csak a MOL Magyar Kupában van lehetőség arra, hogy nyerjünk valamit, emiatt is remélem azt, hogy mindenki átérzi ennek a találkozónak a fontosságát” 

Mindkét csapat számára tehát bőven tétje a presztízsen túl is a mérkőzésnek.

Az előbb említett „a Fradi a továbbjutás esélyese” kijelentésünkkel kapcsolatban viszont illik megjegyezni: a zöld-fehérek ellen mindig, mindenki megduplázott erővel küzd.

Vagy megtriplázottal...

A továbbjutó kiléte 1 mérkőzésen dől el, kezdés szerdán 17.30-kor.

Legfrissebb híreink