Edzőt keres a Vidi: a Real Madrid és a Barcelona volt horvát sztárja is képben lehet

Márton Gábornak igaza lett.

Forrás:

Még mindig nincsen vezetőedzője a szombaton hazai pályán a DVTK-tól 3-1-re kikapó MOL Fehérvár FC-nek.

A fehérváriak hátránya így már 20 pont a listavezető Ferencváros mögött, de ami szintén kemény, hogy a második helyezett Puskás Akadémia is már 6 pontos fórral rendelkezik a fehérváriakkal szemben, de azt is hiba lenne elhallgatni, hogy a negyedik MTK-nak szintén 33 egység áll a neve mögött a tabellán, a Paks 1, a Kisvárda 2, a Mezőkövesd meg csak 3 pontos hátrányban van...

Nem hiába mondta azt az FTC-től elszenvedett 2-0-s vereség után (azóta még becsúszott két zakó, mert két fordulóval ezelőtt az MTK is győzni tudott a Vidi vendégeként), illetve a Vasas Magyar Kupából történő kiejtését követően az nb1.hu kérdéseire válaszolva az aktuális sajtótájékoztatókon az azóta menesztett Márton Gábor volt vezetőedző, hogy a bajnokságban arra is oda kell figyelnie a Vidinek a továbbiakban, hogy legalább a második hely meglegyen...

Mártont egyébként volt segítője, Szalai Tamás váltotta, a hivatalos bejelentés szerint átmenetileg a kispadon, és a jelek szerint a kinevezése tényleg átmeneti lesz majd, de ami szintén valószínűsíthető, hogy az új vezetőedző megnevezése elméletileg a szerdai, FTC elleni kupameccs utánra várható.

Az viszont érdekes, hogy a Vidi honlapjának a főoldalán, és ott is a fő blokkban a megszokott 9 hír helyett cikkünk élesítésekor 4 bejegyzés található, és ez az nb1.hu-nak jelző Vidi-fanatikusok szerint több mint érdekes, mert ez a hírszám nem szokott előfordulni az egyébként igen informatív és igényesen karbantartott felületen.

A szurkolók szerint ez annak a jele, hogy valami várható, és akár már a kupameccs előtt...

És akkor a nagy kérdés, hogy ki lesz a MOL Fehérvár FC új vezetőedzője?

Az első bombát a goal.com magyarországi kiadása dobta le azzal, hogy biztosra állította, hogy Thomas Doll lesz a befutó, majd kicsivel később az nb1.hu azt jelezte, hogy a Cristiano Bergodi is a jelöltek között van.

Vidi: Doll mellett Romániában is elismert olasz edző is képben lehet - NB1.hu

 

Ismételjük: jeleztük, hogy a jelöltek között van, nem pedig azt állítottuk, hogy ő lesz biztosan a befutó. 

És ezt azért kellett így és most is kihangsúlyozni, mert a Fejér Megyei Hírlap lelkes munkatársa az egyik témakörrel foglalkozó cikkében igyekezett minden olyan médiumot hitelteleníteni, melyek a Vidi új edzőjének a kinevezésével foglalkoztak.

Miközben az a lényeg, hogy azoknak, akik foglalkoznak bármilyen témakörrel és neveket szállítanak (amiket hallani/olvasni akarnak a szurkolók), legalább vannak híreik...

Később jelentek meg arról is bejegyzések, hogy Juhász Roland lehet a vezetőedző – az nb1.hu egyébként úgy tudja, mindhárom, eddig megnevezett edző valóban benne volt abban a bizonyos kalapban.

A goal.com egyébként pár perccel ezelőtt ismét megeresztett egy minimum föld-levegő rakétát, azt állítva, hogy Szabics Imre lehet a befutó. Szabics a Ferencváros, az osztrák Sturm Graz, a német VfB Stuttgart, Mainz és Augsburg korábbi harminchatszoros válogatott támadója, edzőként dolgozott Dárdai Pál mellett a magyar nemzeti együttesnél, jelenleg pedig az osztrák csapatnál pályaedző. 

Az nb1.hu úgy tudja, ő a negyedik, aki benne van abban a kalapban, amiben persze még vannak további helyek.

Az nb1.hu-t ugyanis azok a források, akiknek köszönhetően Dárdai Palkó leigazolását a hivatalos bejelentés előtt fél nappal megírhattuk, azt jelezték, hogy szintén képben van Robert Prosinecki, a horvát labdarúgás egyik valaha volt legnagyobb ikonja.

Prosinecki játékosként volt a Dinamo Zagreb, a Crvena Zvezda, a Real Madrid, az Ovideo, a Barcelona, a Sevilla, a Croatia Zagreb, a Standard Liege, a Portsmouth, az Olimpija Ljubljana és az NK Zagreb alkalmazottja.

15-szörös jugoszláv és 49-szeres horvát válogatott futballista, edzőként eddig volt a horvát válogatott segédedzője (2006-tól), majd volt a Crvena, a Kayserispor, Azerbajdzsán és Bosznia szakvezetője, míg legutóbb a Denizlispor munkáját irányította.

Ismételjük (nehogy újra válaszolnunk kelljen...) ő is csak jelölt, de az már körvonalazódik, hogy a héten akár megtörténhet a hivatalos bejelentés is arról, hogy ki lesz a szakvezetője a MOL Fehérvár FC-nek.

Akárki is lesz a befutó, annyi szent: egyáltalán nem lesz könnyű dolga, mint ahogyan az is, hogy nemes feladatot vállal majd el.
 

FRISSÍTÉS, KEDD, 14.53:

A Vidi edzőjelöltjei: megerősítve a Barca és a Real Madrid ikonja is - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink