nb1.hu

Édesapja árulta el: Dárdai Palkó távozik

Megvan az is, hol folytathatja, másik fiáról is beszélt.

Az M1 sporthíradójának adott interjút Dárdai Pál. A korábbi szövetségi kapitány július 1-től immár újra a Hertha kötelékeiben dolgozik (egész pontosan az U16-os csapat edzőjeként, valamint utánpótlás-koordinátorként is), most fiairól nyilatkozott Gerjenben, egy jótékonysági mérkőzésen. 

Mint elárulta, a 18 éves Márton felgyógyult sérüléséből, a következő szezonban egyrészt az lesz a feladata, hogy bejátssza magát a berliniek első keretébe, egyre többet futballozzon együtt a nagycsapattal és edzéseken kapjon egy-két nagyobb könyököst a Hertha legjobbjaitól, másrészt érettségizzen le és egyengesse jövőjét.

A 21 éves Palkó nem marad Berlinben. 4-6 kilót pakolt magára, specialistához járt, ahogy édesapja fogalmazott, most "úgy néz ki, mint egy futballista", megváltozott a fizikuma. Ezzel párhuzamban a cél, hogy minél több játéklehetőséget kapjon, így továbbáll.

"Kell egy csapat, ahol stabilan játszani tud, megkapja az esélyt. A német másodosztály vagy a holland élvonal jó lenne, hogy ismét formába tudja hozni magát és focizzon" – mondta.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC