Eb2020: nagyon fontos tanulságra hívta fel a figyelmet Marco Rossi - reakciók

A gólszerzőre külön is kitért.

Forrás: Réti Zsolt

Mint ismeretes, a magyar válogatott 1-0-ra legyőzte Ciprust a Szusza Ferenc Stadionba, így győzelemmel zárta az első felkészülési meccsét. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők:

Marco Rossi: ,,A végeredménynek örülök, hiszen a győzelem javítja a csapatmorált, és pozitív hatással van a további munkánkra. Kényszerűségből nagyban át kellett alakítani a kezdőcsapatot az ideálishoz képest, ezért benne volt a pakliban, hogy kicsit küszködős lesz a játékunk a szervezetten védekező ciprusiak ellen. Avattunk újoncot, emellett több játékos még nem játszott korábban együtt, ennek is betudható, hogy taktikai problémáink voltak, különösen az első félidei labdabirtoklásban, ám komolyabb lehetőséget ezzel együtt sem engedtünk az ellenfélnek. A második félidőre feljavultunk, jobban játszottuk meg a labdákat, bár éppen ebben a periódusban alakítottak ki helyzeteket a ciprusiak. Dibusz Dénesnek jár az elismerés, hogy ezekből nem született gól. Volt néhány fontos taktikai tanulsága a mai mérkőzésnek, de azt is ki kell emelni, hogy az Európa-bajnokságon másféle játékot kell majd játszanunk, hiszen a nagyobb csapatok ellen mi leszünk azok, akiknek kontrákra kell építeniük. Végül fontosnak tartom megemlíteni, hogy nagyszerű volt a hangulat ma este, az elejétől a végéig éreztük a támogatást a szurkolók részéről, amit ezúton is köszönünk nekik."

 

Magyarország-Ciprus: Rebrov középpályája és a második hullám - NB1.hu

 

 

A magyar szövetségi kapitány külön kitért a gólszerző Schäfer Andrásra is:

,,Ő az egyik olyan játékos, aki bebizonyította, hogy a kezdőcsapatban is számításba vehetem, és bárki ellen végigjátszhat egy teljes mérkőzést. Mindenki számára adott a lehetőség, ha fut, harcol és odateszi magát a pályán, akkor esélye lehet a válogatottságra."

Nikosz Kosztenoglu, ciprusi szövetségi kapitány: „Meg vagyok elégedve a játékosaim teljesítményével, hozzáállásával. Nagyjából a 70. percig tartott az erőnk, ami nem is csoda, hiszen csak háromszor edzettünk a meccset megelőzően, így a találkozó számunkra sajnos vereséggel zárult. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, abban az időszakban a márciusi formánkat hoztuk, próbáltunk kezdeményezni. Ellenfelünk egy helyzetből gólt szerzett, nekünk több lehetőségünk is volt. Volt egy tizenegyes gyanús szituáció, amikor talán büntetőt kaphattunk volna, de ezt vissza kell nézni. Szeretnék sok sikert kívánni a magyar csapatnak az Európa-bajnoksághoz.”

Magyarország-Ciprus: Kalmár és Szoboszlai helyettesei - osztályzatok - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink