nb1.hu

Dárdai és a válogatott kispadja

Őszinte szavak a magyar edzőkiválóságtól.

 

Terjedelmes interjút adott az Indexnek Dárdai Pál. Mint ismeretes, a Herthától a szezon végén távozó magyar tréner bő öt év után hagyja el a berliniek kispadját.

 

"Semmit nem csinálnék másként. A sajtó szerette volna látni, hogy az első helyekért harcol ez a csapat, de mi erre nem állunk készen. Egyszerre beépíteni a fiatalokat, akikben benne van a hiba, és sok meccset nyerni nem lehet. A szezon elején jól néztünk ki, voltak meglepetésszámba menő győzelmeink, de hosszú távon nem állunk készen arra, hogy a hatodik helyért csatázzunk. Aztán persze lehet, hogy majd az új edző, akit már kineveztek, egy csapásra bebizonyítja, hogy a tavaszi szezonban sem lehetetlen több pontot szerezni, mint ősszel. Hogy valóban a BL-helyekért kell harcolnunk" – fogalmazott a korábbi magyar szövetségi kapitány.

Ez lehet Dárdai menesztése mögött – NB1.hu

A távozás azért nem a legkönnyebb. "Amikor az elnök közölte a döntést, rábólintottam. Nem tudom, mire számítottak, de ilyen helyzetben nincs értelme vitatkozni. Elfogadtam. Az elnök megkönnyezte, átölelt, ő a lelke mélyén, azt hiszem szerette volna, hogy maradjak. A négy és fél év alatt egyszer sem voltam az irodájában. Vagy két éve fel is tettem neki a kérdést: elnök úr, ön egy nehéz, kemény ember hírében áll. Hogyhogy nem rendelt fel eddig egyszer sem rapportra? Erre az volt a válasza, hogy én mindig mindent elmagyaráztam neki, méghozzá érthetően, az ő nyelvén. Ezért hagyott dolgozni, azt csináltam, amit akartam. Nem tudom, van-e másik ilyen klub ebben a bajnokságban, ahol híresen gyorsan szokott elfogyni a türelem. Most kellett hozzá mennem beszámolni, megértettem, hogy van nyomása a médiának, ezért azt választották, jöjjön más. Mindig mondtam, vissza lehet keresni, hogy örök életű edző nincs, senki sem az. Nálam most jött el a pillanat. Bukásnak semmiképp sem értékelem" – mondta.

 

Dárdai utódja a horvát Ante Covic lesz. "Az első számú lelkes szurkolója leszek az utódnak, Ante Covicnak, akit az utánpótlásból ismerek is, Palkó is volt nála. Michael Preetz sportigazgató őt szerette volna azok után, hogy néhányan túl sokat kértek, amit a klub nem tudott vagy nem is akart kifizetni. Én is csak az újságokban olvastam a híreket, közelebbit nem tudok."

Dárdai visszautasította – NB1.hu

S hogy mit válaszolt arra a kérdésre, hogy bár köztudottan pihen most egy ideig, lenne-e mégis olyan ajánlat, amelyet megfontolna? "Persze, a Siófoké. Ott van nem messze a házam. Pali bácsi átbiciklizne, tartanék pár edzést, élvezném a Balatont, élvezném a gulyáslevest, a disznóvágást. No de komolyan: a válogatott most érte el az elmúlt harminc év legnagyobb sikerét, mert a vb-döntős horvátok legyőzése ez a kategória. Furcsa lenne ezek után elküldeni Marco Rossit, hogy én a helyére menjek, nem? Arról nem beszélve, jó kezekben van a válogatott, van karaktere a csapatnak. Szalai és Dzsudzsák megrázták magukat, lehet rájuk számítani" – tette hozzá.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC