nb1.hu

Basel-Újpest: mennyire elégedett az újpesti edző a szereplésükkel? – reakciók

A svájci edző szerint dolgozniuk kell.

Korábban már jeleztük, hogy nem sikerült az Újpestnek a bravúr, a lila-fehér csapat a Basel otthonában is vereséget szenvedett, így elbúcsúzott a Konferencia Ligától:

Basel-Újpest: kijött az NB I-es bajnokság egyik hibája – NB1.hu

 

A találkozó utáni sajtótájékoztatón a svájci csapat trénere, Patrick Rahmen nem volt teljesen elégedett.

"Akadtak olyan periódusok, amikor problémáink voltak, de szerencsére stabilizálni tudtuk a játékunkat. A két mérkőzést látva azt ki lehet jelenteni, hogy megérdemelten jutottunk tovább. Ám azt is ki kell jelenteni, hogy bőven kell még dolgoznunk" – összegzett a Basel vezetőedzője. Hozzátette, az első meccshez képest sikerült előrelépniük. 

A Basel egyébként a következő körben a Hammarby csapatával találkozik. A svédek a szerb Cukarickit búcsúztatták 6-4-es összesítéssel. 

Michael Oenning a meccs után elmondta, hogy a Basel megérdemelten lépett tovább. Az Újpest mestere elárulta, győzni szerettek volna, de ez nem sikerült. Oenning arra is rávilágított, hogy tovább akartak jutni, de a Basel kemény ellenfélnek bizonyult. 2-0-nál kockáztattak az újpestiek, ám ez nem hozott eredményt. 

"Nem vagyok elégedett, mert tovább akartunk jutni, ám erős csapat volt az ellenfelünk, amely jobban játszott nálunk. A négy nemzetközi meccset figyelembe véve azonban helytálltunk, a Basel elleni első meccsünkön viszonylag jól játszottunk. Minden tőlünk telhetőt megtettünk" – idézi Oenninget az nso.hu.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC