Az MTK-nak nem kellett, a Parmának igen

A légiós szerint sok magyar tehetségről könnyedén lemondanak otthon.

„Játssz már egy pár bajnokin” – kacsintott Marco Rossi az U21-es válogatott szeptemberi összetartásán Balogh Botondra, aki az olasz másodosztályú Parma legutóbbi három mérkőzésén 135 percet játszott, így akár ismét odakerülhet a felnőtt válogatott keretébe. A 20 éves hátvéd az NB1.hu-nak felidézte, hogyan lett ügyes nagycenki csatárból a Gianluigi Buffon előtti Parma-hátvédsor tagja, amihez sok nehézséggel meg kellett küzdenie. Hiszen volt olyan időszaka a karrierének, amikor az MTK-nál nem volt számára jövő, de mint kiderült, a Parmánál igen, ahol nem tartozik azok közé, akik lehülyézik az edzőt és a sportigazgatót, ha nem kerülnek be a csapatba. Ehelyett küzd, hogy elérje a célját. 

Mikor rúgtál életedben először labdába? 
Ez érdekes, mert egyáltalán nem szerettem kiskoromban focizni, noha édesapám labdarúgó volt. Pedig próbálta megszerettetni velem a labdát, de hiába dobta felém, engem nem érdekelt. Aztán mire nagycsoportos lettem az óvodában, valahogy mégiscsak közel kerültem a focihoz. Egy Sopron melletti kis faluból, Peresztegről származom, ahol csak egy megyei felnőttcsapat volt, ezért Nagycenken kezdtem el a játékot, majd másfél év után átkerültem Sopronba, ahol már komolyabb volt a futball, mint Nagycenken vagy éppen a kertünkben. Négy-öt évig itt játszottam, és éreztem, hogy azért feljebb is lehet még innen kerülni, ha komolyan csinálom, mert van bennem valami.

Feljebb is kerültél, hiszen a fővárosi MTK hívott.
Az MTK-hoz 13 évesen kerültem, kollégiumban laktam a csapattársakkal, és szülők nélkül eleinte nehéz volt, de aztán belerázódtam, és itt voltam egészen 17 éves koromig. Volt egy nagyon jó edzőm, Pinezits Máté, aki Sopronból került az MTK-hoz éppen akkor, amikor én, ez pedig örömmel töltött el. Szerintem ő Magyarország legjobb utánpótlásedzője, meg is nyertük vele rögtön az első évben a bajnokságot. Sok olyan játékos van, akit ő nevelt ki az NB I vagy akár külföldi csapatok számára.

Mindig hátvéd voltál? Csak mert néztem a 2017/18-as szezonodat, amikor hét gólt is szereztél.
Igen, volt egy nagyon gólgazdag évem, amikor mind a hét gólomat fejesből szereztem védőként főleg szögletek és szabadrúgások után. Nagycenken viszont még csatár voltam, mert apukám is az volt. Jól is ment a játék, még Sopronban is elöl játszottam eleinte, de egyszer jött egy új edző, és betett hátra, mivel én voltam a legmagasabb. De ez egyáltalán nem tetszett az elején, nagyon tiltakoztam is, de így utólag nagyon jó, hogy hátra vittek, mert csatárként nem tudtam volna szerintem odáig eljutni, ahol most vagyok. Pedig a Sopronnal egy ausztriai tornán még gólkirály is voltam, de most már nevetve gondolok vissza arra, hogy csatárként kezdtem.

Pedig a csatárerények azért még ma is jól jöhetnek, akár hátul is.
Valóban, a mai futballban már nem csak az a szerepe egy védőnek, hogy védekezzen és elrugdossa a labdát. Technikásnak kell lenniük a hátvédeknek is, hogy a labdakihozatalok jól menjenek, hogy a letámadások ellen, nyomás alatt ki lehessen hozni a labdát. Húsz-harminc éve talán nem a legügyesebb játékosok voltak a védők, de ma már képzettnek kell lenniük ugyanúgy, mint a középpályásoknak vagy a csatároknak.

2019-ben rendezték Írországban az U17-es Eb-t. A csapat remeklése – három győzelem, egy döntetlen, kiesés csak büntetőkkel Spanyolország ellen – milyen hatással volt a karrieredre?
Ez volt számomra az áttörés. Az U17-es Eb-t már sok játékosmegfigyelő nézte, a válogatottal legyőztük Portugáliát, Izlandot és Oroszországot, de összességében megelőztük például Angliát is, az ötödik hellyel ráadásul kijutottunk a világbajnokságra. Sok játékost elvittek a klubcsapatukból, de ekkor fedeztek fel engem is, jöttek a megkeresések. Ezen a nyáron már szerettem volna eljönni az MTK-ból, mert nem éreztem, hogy ott nekem jó lenne, hogy lehet számomra jövő. 2019. augusztusában igazoltam Parmába, ahol most kezdtem meg a negyedik évemet.

Hogy lehet, hogy az MTK-nál nem volt számodra jövő, a világhírű Parmánál pedig igen?
Az U14, U15-ös csapatnál jó éveim voltak Pinezits Máté idejében, ekkor kaptam meg a legjobb alapokat. De aztán volt két-három évem, amelyek nem a legjobbak voltak. Nem éreztem, hogy fontos lennék az MTK számára, de amikor később jól ment a játék, és jöttek a megkeresések, akkor már az MTK is komolyabban akart velem tervezni. Ekkor azonban már nem lehetett kitörölni belőlem az azt megelőző két-három év történéseit. Arra gondoltam, hogy nem szeretnék tovább maradni, mivel rossz lett az irány, de szerencsére el tudtam jönni.

Ennyire csalódott voltál? 
Jó szemmel tekintek vissza az MTK-nál töltött időszakra, de nem minden évre. Itt kaptam a legtöbbet, de ez leginkább egy-két edzőnek köszönhető, akik tudtak segíteni. De nem szeretnék belemenni a magyar fociba, mert vannak gondok, de nem az én tisztem, hogy a problémákat kifejtsem. Annyit azért még megemlítenék, hogy nemcsak az MTK-nál történhet meg az, hogy nem veszik komolyan azokat a játékosokat, akikből lehetne valaki. Sokat fejlődhetne a magyar bajnokság, ha odafigyelnének azokra, akik ezt megérdemlik. Rengeteg olyan játékost ismerek, akikkel együtt fociztam, de már nincsenek ott az NB I-ben, miközben egyértelműen ott lenne a helyük. Ehelyett elpasszolták őket az NB II-be, vagy kölcsönadták őket ide-oda. Sokszor azt látom, hogy nem bíznak otthon azokban, akikben kellene, megbíznak viszont azokban, akikben nem kellene. Akikkel például együtt játszottam az U17-es Európa-bajnokságon, majd a világbajnokságon, azok közül sok mindenkiről azt sem tudom, hol van most, focizik-e még egyáltalán. Talán szerencse kell, hogy olyan edződ vagy sportigazgatód legyen, aki megbízik benned, mert ha ez nem történik meg, akkor lehetséges, hogy kölcsönadnak, ott már nem látnak, nem figyelnek rád, és akkor elindulhatsz a lejtőn. Nagyon nehéz, ha nincsen olyan ember, aki bízik benned akkor is, ha hibázol, hiszen ilyenkor is szükség lenne a biztatásra, hogy valaki azt mondja, „csináld, menj előre!”

A Parmában, Olaszországban ebből a szempontból mennyivel más a helyzet?
Az első időszakban az U19-es csapatnál voltam, ahol éreztem, hogy kedvelnek. Folyamatosan játéklehetőséget kaptam annak ellenére, hogy voltak rosszabb meccseim, nehezebb időszakaim, de élni tudtam ezzel a bizalommal. Utána felkerültem a felnőttcsapathoz, jól ment az edzéseken, és bízott bennem a sportigazgatótól kezdve a tulajdonosi körig mindenki, úgy tekintettek rám, mint egy saját nevelésre, akire büszkék lesznek, ha majd a felnőttcsapatban is bemutatkozik. Éreztem, hogy szeretnének többet kihozni belőlem. Az első év után aztán jött a tulajdonosváltás, folyamatosak lettek az edzőváltások, ami a játékosoknak sohasem tesz jót. Nekem sem. Ott volt az edző, aki felvitt az első csapathoz, bízott bennem, ő adta meg először a lehetőséget, és ha őt elküldik, lehetséges, a másik edző már egy másik játékost favorizál majd. Ez velem is megtörtént. Bemutatkoztam a Serie A-ban, januárban új edző jött, aki annyira sem bízott bennem, hogy ott tartson a felnőttcsapatnál annak ellenére, hogy volt már két Serie A-s meccsem 18 éves létemre. Visszakerültem az U19-esekhez, kirúgták a sportigazgatót, jött egy új, aki nem értette, mit keresek az U19-ben, ha már játszottam a Serie A-ban, ráadásul éppen ekkor szerepeltem az U21-es Európa-bajnokságon is. Sok mindenről nemcsak a játékos tehet, hanem a körülötte lévő emberek.

Fabio Pecchia a jelenlegi edződ, akinél sok ideig nem játszottál, de éppen az interjúnk előtti három meccsből kettőn is szerepet kaptál: előbb a kupában a Bari, majd a bajnokságban a Como ellen. Mi történt?
Nyáron azt éreztem, hogy egyáltalán nem lesz itt keresnivalóm, ezért el szerettem volna igazolni, mert lettek volna lehetőségeim, amelyek nem is visszalépést jelentettek volna a Parma után, hanem, talán még előrelépést is. De semmiképpen nem akartak elengedni. Nagyon sok kört mentünk a menedzseremmel, hogy a játéklehetőség reményében el tudjak igazolni, de semmiképpen nem engedtek el, mondván, fontos vagyok a számukra. Következtek a meccsek, én pedig nem játszottam. Ekkor egy kicsit nehéz volt megemészteni, hogy azt mondták, fontos vagyok, nem engedtek el, aztán mégsem kaptam lehetőséget. De október 19-én szerencsére bekerültem a kezdőbe a kupában, nagyon jól ment a játék, ráadásul az edző azt nyilatkozta a mérkőzés után, hogy eddig nekem még nem adta meg az esélyt, de most bebizonyítottam, hogy magas szinten tudok játszani, és az egyik legjobbja voltam a csapatának. Szerintem emiatt történhetett meg, hogy múlt hétvégén úgy nyúlt hozzám, hogy előtte nem is edzettem. Csütörtökön ugyanis haza kellett repülnöm, mert történt egy haláleset a családomban, és pénteken volt a temetés. Szombat hajnali egykor érkeztem vissza Parmába, és arra gondoltam, biztosan nem fogok bekerülni a csapatba a kihagyott edzés, a kemény két napom miatt. De bekerültem, és ez is egy jó visszajelzés számomra, hogy engem választott az edző a szünetben, nem pedig a másik játékost, aki a kispadon ült, és végig együtt volt a héten a csapattal. Jól ment a játék, szerintem az egyik legjobb teljesítményt tudtam nyújtani a 45 perc alatt a csapatból. Nem szoktam könnyen feladni, nem jellemző rám, hogy kijöjjek Olaszországba, nem játszom, kölcsönbe elmegyek valahová, és azt mondom, hogy hülye az edző, hülye a tulajdonos, hülye a sportigazgató. Tudom, ha nem játszatnak, akkor küzdeni kell, mert ez nem úgy megy, hogy vagy játszok, vagy nem – ez rajtam is múlik. Nekem most a kupameccs hozta meg a változást, előrébb kerültem, másképp néznek rám így, hogy látták, milyen teljesítményt tudok nyújtani.

Mit gondolsz, a kupameccsen minek köszönhetted a játéklehetőséget?
Én ugyanúgy edzettem, hiszen sohasem az edző, hanem magam miatt hajtok a tréningeken. De a kupameccsen a fél-háromnegyed csapatot kicserélte az edző, mert nálunk ez a szokás – nekem pedig sikerült élnem a lehetőséggel, és szeretném, ha mostantól folyamatosan tudnék játszani.

2020 őszén az Internazionale otthonában debütáltál a Serie A-ban, most pedig a kupában ismét az Inter ellen szerepelhetsz, ez mennyire motivál?
Már a Bari elleni kupameccs előtt tudtuk, hogy ha továbbjutunk, akkor az Inter következik, és valóban visszagondoltam arra a 2-2-es mérkőzésre, amelyet ugyanúgy a San Siróban rendeztek, mint ahogyan majd a januári kupameccset is. Nagyon szeretnék játszani, mert akkor üres volt a stadion, most szívesen átélném ezt újra, de ezúttal már 70-80 ezer ember előtt.

Mit jelent számodra, hogy védőként egy csapatban szerepelhetsz a világ valaha volt egyik legjobb kapusával, Gianluigi Buffonnal?
Ő nemcsak labdarúgóként, hanem emberként is példakép lehet bárki számára. Már az első pillanattól kezdve tapasztaltam, hogy ő egy kivételes ember, nagyon kedves és támogató mindenkivel, de legfőképp a fiatalokkal. Mellette pedig egy nagyon vicces alak is, akivel rengeteget lehet nevetni, ő az első, aki a hülyeségekben benne van. Egyáltalán nem érezteti, hogy ő a Juventusban játszott mintegy 20 szezonon át, világbajnokságot nyert, BL-döntőkben szerepelt. Most, sérülten is minden meccsen ott van, még a kispadra is leül, folyamatosan irányítja a csapatot. El lehet képzelni, mennyi pluszt jelent, ha az öltözőben odamegy hozzád Buffon, és azt mondja, nyugodtan játssz. Ez annyi erőt ad, hogy utána át fogsz menni a falon is. Ha arra kérem, írjon alá egy fotót egy szurkolójának, boldogan teljesíti, de születésnapi meglepetésvideókat is szoktak vele készíttetni a csapattársak, teher nélkül megteszi, mert tudja, ami neki semmiség, az másnak egy örök élmény.

Ráadásul 44 évesen is teszi a dolgát a kapuban; te még meg sem születtél, amikor ő már ünnepelt sztár volt.
Így igaz, tavaly az első meccsünk előtt írtak egy cikket arról, hogy hány büntetőt megfogott és hány mérkőzése volt már a születésem előtt, most pedig ott vagyok előtte a pályán. Furcsa, de nagyon jó érzés.

A korodnak megfelelően az U21-es válogatott tagja vagy, azonban szűk egy éve Marco Rossi becserélt a San Marino elleni felnőtt vb-selejtezőn. Nemsokára ismét kerethirdetés lesz, beszéltél mostanában a lehetőségeidről a szövetségi kapitánnyal?
Szeptemberben az U21-es válogatott összetartásán jártam Telkiben, és összefutottam vele, rám nézett, nevetett, és azt mondta, játsszak már egy pár bajnokin! Tavaly novemberben is éreztem, hogy bízik bennem, de ha a közelmúltat nézem, nem érdemeltem meg a kerettagságot, hiszen nem játszottam, ezzel tisztában vagyok. Nyáron, az angolok elleni 4-0-s siker előtt beszéltem az egyik másodedzővel, érdeklődött felőlem, hogy mik a terveim a Parmánál, mert ha játszanék, és olyan teljesítményt nyújtanék, akkor ott lenne a helyem a felnőtt válogatottban. Most játszottam másfél meccset, nem tudom, hogy ez mire elég, még van majdnem két hét a válogatott szünetig, addig remélem, még kapok lehetőséget a klubomban, aztán meglátjuk. De én annak is örülök, ha az U21-es csapatban szerepelhetek, szeptemberben nagyon jól jött, hogy játszhattam két teljes mérkőzést nagyon hosszú idő után. De őszintén, számomra mindkét lehetőség pozitív lesz, bármelyik válogatottba is kapok meghívót, mindent meg fogok tenni a hazámért.