nb1.hu

Az idősebb Dárdaitól tanulta a szakmát a ZTE új edzője – videó

Brutális sorozat vár Márton Gáborra és csapatára.

Mint arról az nb1.hu beszámolt hétfőn, a kieső helyen lévő Zalaegerszegnél edzőváltással próbálják felrázni a csapatot, és elősegíteni, hogy a hátralévő, 13 forduló alatt a ZTE kivívja az élvonalban való maradást.

Dobos Barna helyett Márton Gábor irányítja a továbbiakban a munkát a kék-fehéreknél, és készülhet a szerdai Magyar Kupa meccsre (az NB III-as Lipót otthonában lépnek pályára az első meccsen a zalaiak), majd az Újpest elleni, hazai bajnokira és a további mérkőzésre, ami nem lesz egyszerű menet, hiszen utána, hiszen utána a Vidihez és a Kövesdhez látogat a ZTE, majd fogadja az FTC-t.

A Zalaegerszeg a tavaszi szezonban négy meccsen csupán egy döntetlent tudott felmutatni (a Kisvárda ellen játszottak 1-1-et Stieberék), így 18 pontjával az NB I 11. helyén áll, lemaradása öt pont a 10. helyen, bentmaradó pozícióban található Pakssal szemben. Az újonnan kinevezett szakember, Márton Gábor, legutóbb az NB II-es Siófoknál dolgozott, korábban a Pécs és a Kaposvár vezetőedzője is volt az egykori válogatott futballista.  

Márton neve elsősorban Baranyában cseng igen ismerősen, hiszen játékosként a Pécsi MFC színeiben közel 10 évet futballozott az NB I-ben, és piros-fekete szurkolói körében nem túlzás állítani, hogy „félisten” volt a most 53 éves tréner.

Márton a pécsiekkel a klub legnagyobb sikerét elérve Magyar Kupát nyert 1990-ben, majd jóval később, karrierje vége felé az akkor másodosztályú mecsekaljaikat az NB I-be jutáshoz segítette.

Márton a magyar válogatottban szerzett gólja:

Az egykor középpályás, saját bevallása szerint a játékos-pályafutása után klubvezetőként képzelte el jövőjét, azonban labdarúgó karrierje utolsó állomáshelyén, Barcson idősebb Dárdai Pál mellett edzősködni kezdett.

Ezután beugróként ült le a NB II-ben szereplő Kozármisleny kispadjára, ahol 2008-ban a szezon utolsó 5 mérkőzésén kapott szerepet, és 3 győzelem mellett 2 döntetlent ért el, de a sikeres szereplés ellenére, a következő évben már a PMFC utánpótlásában dolgozott. A 2009-es év őszén, az utolsó két mérkőzésen, Botos Antal távozását követően, az első csapatot is irányította.
Márton 2010-ben visszatért Kozármislenybe, ahol a klub valamennyi rekordját megdöntve, sikeres két és fél évet töltött el, és a 2011-2012-es idényben az akkor még két csoportos NB II, Nyugati-csoportjának 2. helyére vezérelte a Mislenyt.

Az egykori 21-szeres magyar válogatott Márton azonban a kozármislenyi sikerek ellenére újra visszatért Pécsre, és 2013 telén átvette az akkor kieső helyen tanyázó NB I-es gárda irányítását és egészen a hetedik helyig szárnyalt a megfiatalított csapattal, de sokáig második pécsi regnálása sem tartott, miután Mártonnak megromlott viszonya Matyi Dezső klubtulajdonossal, 2014 nyarán Véber György váltotta a kispadon.

2014 júliusában egy rövid NB II-es kitérő és a Kaposvári Rákóczi FC következett, majd újra szeretett klubjánál, az idő közben a licencproblémák miatt a negyedosztályba száműzött pécsi egyletnél segédkezett, mint vezetőedző.

2019-ben az NB II-es Siófoknál kapott (beugró)szerepet, és 9 meccset: Mártonnak a bajnoki hajrában kellett kiharcolnia a másodosztályú tagság megőrzését. Az NB II 17. helyén vette át a sárga-kékeket, akiket az idény végén a 12. pozícióba vezetett, biztosan hozta tehát a bennmaradást, de a szezon végén mégsem hosszabbítottak vele a Balaton-partján.

A Zalaegerszegnél most szintén, szezon közben, beugróként kell megugrani az élvonal szintjét és harcolhat újra a kiesés ellen.

A vezetőedzőnek sok ideje nem marad a játékoskerettel való ismerkedésre, hiszen szerdán már kupameccs vár csapatára, a ZTE ugyanis az NB III-as Lipót Pékséghez látogat.

A rövid felkészülési idő ellenére talán legjobbkor jön most a kupatalálkozó az újdonsült vezetőedzőnek, hiszen a hétvégi Újpest elleni meccs előtt a "élesben" tesztelheti játékosait, bár az NB III Nyugati-csoportjának harmadik helyezettje kifejezetten veszélyes ellenfél hazai pályán.

Márton Gábor segítője Takács Lajos lesz, akivel nyárig szól a szerződésük a zalai klubnál. A szakmai stáb tagja maradt a kapusedző, Vlaszák Géza kapusedző és erőnlétért felelős edző, Victor Moore.

A pro-linces képesítéssel bíró Márton a zalaegerszegi klub honlapnak mondta el, mit vár a hátralévő meccseken:

"Az emlékezetes pécsi időszakban legyőztük idegenben a Ferencvárost, megvertük a regnáló bajnok Győrt, valamint három pontot szereztünk a Videoton ellen is. Az Újpest ellen akkor döntetlenig jutottunk, bízom benne, hogy most szombaton azonban az ő skalpjukat is begyűjtjük, és az említett csapatok ellen ismét elkapunk egy jó sorozatot" (jövő szombaton a Fehérvárral, utána a Ferencvárossal mérkőzik a ZTE – a szerk.).

A vezetőedző elmondta, a lehető legtöbb információt igyekezett begyűjteni csapatával kapcsolatban, ezért egyeztetett a korábbi stábtagokkal is:

"Nincs sok időnk, de próbáljuk minél gyorsabban felmérni a csapatot. Van néhány játékos, akikre adott esetben más poszton számítanék, velük már egyeztettem is, illetve természetesen konzultálunk az eddig is a klubnál dolgozó stábtagokkal is, hogy minél több információ birtokában legyünk. Kiskorom óta a foci tölti ki a mindennapjaimat, így próbálok mindig képben lenni és követni a magyar bajnokságokat, kiemelten az NB I-et, illetve különös figyelemmel követem azoknak a játékosoknak a pályafutását, akikkel korábban dolgoztam együtt. Zalaegerszegen is vannak így néhányan, már csak ezért is láttam a ZTE több mérkőzését is a közelmúltban. Habitusomból adódik, hogy mindig nyerni akarok, így persze szerdán és szombaton is. Nincs prioritás, hogy az egyik kupameccs, a másik bajnoki, mindig a három pontért lépünk pályára. A Lipót alacsonyabb osztályban szerepel, de nem véletlenül jutott el idáig, ettől függetlenül jó eredményt kell elérnünk a jövő heti visszavágó előtt. A bajnokságban még 39 pontot lehet szerezni, hiszek benne, hogy egy győztes mérkőzés átfordíthatja a negatív szériát, és egy jó sorozattal meg tudjuk kezdeni a felzárkózást. Ezért fontos, hogy az első győzelem minél előbb jöjjön, azért dolgozunk, hogy már az Újpest ellen sikerüljön. Nagyon fontos lenne ez a pozitív töltet, ami magabiztosságot is adna a fiúknak".

A cél nem is lehet más az egyszeres bajnok alakulatnál, mint a bennmaradás:

"Az elsődleges most egyértelműen az eredményesség. Mindig a támadófocit preferáltam, de látni kell, hogy bár sok gólt lőtt a ZTE, sokat is kapott, ezen mindenképpen változtatnunk kell. Az elmúlt fordulókban a rögzített helyzeteket nem sikerült kivédekezni, ezt megpróbáljuk nagyon gyorsan orvosolni. Motivált játékosokkal találkoztam, kértem tőlük, hogy merjenek focizni, mutassák meg, milyen képességekkel rendelkeznek, viszont a fegyelmezetlenséget és az elvi hibákat nem tűröm el. Korábban játékosként léptem pályára teltházas meccsen Zalaegerszegen, szeretném ezt edzőként is átélni. Nagy szükségünk van a szurkolói támogatásra már szombaton, az Újpest ellen is, kérem a drukkereket, hogy álljanak mellénk, hiszen a célunk közös – zárta első interjúját Zete újdonsült vezetőedzője."

Névjegy:

Név: Márton Gábor
Születési idő: 1966.10.15.
NB.I.-es mérkőzés/gól: 193/15
Válogatott mérkőzés/gól: 21/1

Csapatai:

Pécsi MSC (1977-78),
Pécsi VSK (1978-80),
Pécsi MSC (1980-90),
RC Genk (belga, 1990-91 ősz),
Kispest Honvéd (1991 ősz-93),
AS Cannes (francia, 1993-94),
Pécsi MSC (1994-95),
Hapoel Kfar Saba (izraeli, 1995-96),
Hapoel Petah Tikva (izraeli, 1996-98 ősz),
Hapoel Tel-Aviv (izraeli, 1999 tavasz),
Pécsi MFC (1999 ősz),
Hapoel Ironi Rison (izraeli, 2000 tavasz),
Pécsi MFC (2000-04),
Güssing (osztrák, 2004 ősz),
Barcs (2005 tavasz-2007)

Eredményei:

Magyar Bajnok (1992-93),
Magyar Bajnoki Ezüstérmes (1985-86),
Magyar Bajnoki Bronzérmes (1991-92),
Magyar Kupagyőztes (1989-90),
Magyar Kupa Ezüstérmes (1986-87),
Magyar Ifjúsági Bajnok (1983-84),
Magyar Ifjúsági Kupagyőztes (1984-85),
Izraeli Bajnoki Ezüstérmes (1996-97),
Izraeli Kupagyőztes (1998-99),
Az „év legjobb külföldi labdarúgója” Izraelben (1997)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC