A Vidi 3 játékosát szemelhette ki a Diósgyőr

Mindháromnak érdekes a helyzete a fehérváriaknál.

Forrás:

Bajban van a Diósgyőr, de nemcsak azért, mert a gárda az utolsó helyen van a bajnokságban, hanem azért is, mert a játékosoknak nem volt megfelelő az erőállapotuk, illetve néhányaknak a hozzáállásukkal és az önbizalmukkal is gond volt.

Utóbbiról a klub szakmai vezetői is nyilatkoztak már, ám a fizikai gondok miatt a gárda már karácsony után elkezdte a felkészülést.

És arról is nyilatkoztak már az illetékesek, hogy minden csapatrészbe kívánnak erősíteni. Azt tudni kell, hogy ilyen kijelentésnél általában a mezőnyjátékosokra gondolnak a döntnökök.

Az nb1.hu-hoz az elmúlt napokban több helyről eljutottak olyan információk, hogy a DVTK vezetői több játékost is szemmel tartanak és valóban mindegyik csapatrészbe.

Éppen ezért arról is kaptunk jelzéseket, hogy a MOL Fehérvár FC három játékosa is képben van a DVTK-nál.

 

Most is viszont, mint minden átigazolási hírnél, fontos rögzíteni a tényt, hogy az, hogy képben van valaki, vagy valaki, kiszemelték, tárgyalásokat kezdeményeztek a kiszemelttel/kiszemeltekkel vagy a klubjával/klubjaikkal, nem azt jelenti(k), hogy végül létre is jön(nek) a megállapodás(ok), mert az adott tárgyalások függvénye.

 

Viszont az nb1.hu úgy tudja, hogy a DVTK szemet vetett a középső védő Rus Adriánra, a védekező középpályás Elek Ákosra és a támadó Futács Márkóra is a Vidiből.

És akkor érdemes megvizsgálni a játékosok helyzetét a fehérváriaknál.

Rusnak súlyos sérülése volt februárban, hosszan tartott a felépülése, ám az említettek közül mégis ő játszott a legtöbbet az ősszel (és nem csak az NB I-es csapatban).

Rus inkább novembertől kapott folyamatosan bizonyítási lehetőséget (összesen 7 összecsapáson lépett pályára az ősszel), a Budafok 4-1-es legyőzésekor, a Puskás Akadémia elleni 1-1, valamint a Kisvárda elleni 3-0-s siker alkalmával (mindhárom hazai mérkőzés volt) kezdett, ám a felcsútiak ellen lecserélték az 54. percben.

Elek Ákos az ősszel nem lépett pályára NB I-es mérkőzésen, cserébe viszont 3 NB III-as találkozón is játszhatott az amúgy 48-szoros magyar válogatott futballista október közepe és november elseje között. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy soha nem gondolt arra korábban, hogy egyszer a Szabadkikötő, a Lipót és a Sopron ellen is játszik majd bajnokit.

Futács Márkó szintén nem lépett pályára az élvonalban, Elekkel ellentétben viszont ő megúszta két NB III-as bajnokival, méghozzá a Ménfőcsanak és a Lipót ellenikkel, a 3-szoros magyar válogatottról sem gondolnánk, hogy ilyen bajnokikról álmodozott.

Rus szerződése egyébként a Transfermarkt szerint 2024 nyarán jár le, Eleké és Futácsé, és ez lehet, hogy sokatmondó ám, idén nyáron...

Futács és Elek játszottak már korábban a DVTK-ban.

FRISSÍTÉS, HÉTFŐ 21.29:

Kapus, középső védő és középpályás is a Vidi célkeresztjében lehet - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink