nb1.hu

A 2019-es év legjobb magyar edzője is képben lehet a Diósgyőrnél

„Meglátjuk a hogyan továbbot...”

Bajban van a Diósgyőr!

Egyrészt azért, mert a Ferencvárostól is kikapott tegnap (1-3 lett a meccs végeredménye), másrészt azért, mert az utolsó előtti csapat hívei egyre inkább követelik az edzőváltást.

Az nb1.hu elsőként számolt be róla, hogy a klub vezetői felvették a kapcsolatot Geri Gergellyel, a Nyitra volt edzőjével, aki azért távozott a klubtól, mert a tulajdonos beleszólt a csapat összeállításába.

Ugyanakkor azt is jeleztük, hogy a miskolci elöljárók egy olyan szakemberrel is egyeztettek, aki nemrég vált szabaddá.

Nos, az illető nem más, mint Kuttor Attila, aki legutóbb a Mezőkövesd trénere volt, az nb1.hu Magyar Aranylabda-díj szavazásán meg 2019-ben a legjobb magyar edző lett a szakírók szavazatai alapján.

A tegnapi DVTK-FTC után az nb1.hu kapott információkat arról, hogy a szakember együtt nézte a mérkőzést Leisztinger Tamással, a Diósgyőr tulajdonosával…

Mint ismeretes, a tegnapi mérkőzés után Feczkó Tamás, a jelenlegi tréner sejtelemesen annyit mondott az M4 Sportnak a mérkőzés utáni értékelésében, hogy „meglátjuk a hogyan továbbot…!

ELŐZMÉNYEK:

 

Nehéz szakma az edzőké, mert a munkájukat nem a saját, hanem mások (játékosok) végső teljesítménye alapján ítélik meg mindenhol a világon.

Kizárt dolog, hogy van olyan edző, aki azt kérné a játékosától, hogy hagyja ki a ziccert, vagy olyan hibát kövessen el, amiből gólt kap a csapat. Adott találkozótól függetlenül.

Viszont a csapat szerkezetéért, arculatáért, erőnlétéért, taktikai képességeiért ő felel, még akkor is, ha nem kap meg minden olyan játékost a vezetőktől, akikre szerinte szüksége lenne.

Viszont, ha egy csapatnál baj van, akkor mindig az edzőt és a stábját cserélik le, de nemcsak azért, mert ez a legkönnyebb megoldás, hanem azért is, mert új impulzusra, új munkaszemléletre és módszerre van szükség a kilábaláshoz, vagy az abba vetett reményhez.

Ezt azért meséljük el, mert a DVTK szurkolói közül nagyon sokan várják már, hogy edzőváltás legyen. A bajnokság során már voltak bőven erre utaló szurkolói hangok (a vezetőséget sem kímélve), de a múlt heti, Mezőkövesden elszenvedett vereség végleg kiverte a biztosítékot a legtöbbeknél. Olyannyira, hogy még a megyei lap is riportot közölt arról, hogy hétfőn Feczkó Tamás tartotta (még mindig) az edzést a Diósgyőrnek.

A boon.hu a cikkében leszögezte, hogy „az sem zárható ki, hogy mint ahogy az előző évadban, amikor Feczkó Tamás váltotta a spanyol Fernando Miguel Fernández Escribanót, a Ferencvárosi TC elleni bajnoki jelentheti a búcsút a diósgyőri vezetőedző számára, és az ezt követő, a DVTK 1600. NB I.-es bajnokiján már a klub 53. élvonalbeli edzője dirigálhatná a csapatot az MTK vendégeként.”

Az nb1.hu ezek után megtudta, hogy a klub vezetői már tárgyalásokat folytattak azzal a Geri Gergellyel (segítője Rubint Richárd lenne), aki a héten Nyitrán mondott fel, mert a tulajdonos beleszólt a csapat összeállításába. 

Geri, ezért a vagány, karakán lépéséért egyébként minden létező elismerést megérdemel, de még annál is többet.

Bódog után még egy NB I-es vezetőedző állása lehet veszélyben – NB1.hu

 

Viszont azt is jeleztük, hogy egy másik, nemrég csapat nélkül maradt szakemberrel is folytattak egyeztetéseket a miskolci elöljárók, de úgy tudjuk, vele nem jutottak dűlőre.

Azt, hogy lesz-e Miskolcon edzőváltás és mikor, azt talán csak Leisztinger Tamás tulajdonos és Feczkó Tamás tudhatja, aki az FTC elleni 3-1-es vereség után búcsúmondatában, lehet, hogy sokat sejthetően annyit mondott az M4 Sportnak, hogy „meglátjuk a hogyan továbbot…”

Ebbe persze mindenki azt gondol bele, amit akar.

A Diósgyőr honlapjának a jelzése szerint Feczkó az M4-es riport után a következőket nyilatkozta a hivatalos sajtótájékoztatón:

„Sokkal jobb csapat az FTC, sokkal több helyzetet alakítottak ki. Nekünk, azzal a kevés lehetőséggel, amit kialakítottunk, élni kellett volna, mert szorosabb meccset szerettünk volna játszani. A második gól előtti hiba nagyban befolyásolta a játékot. Ezt követően az első félidő második felében megfelelően játszottunk, sok labdát birtokoltunk az ellenfél térfelén, de ebből nem tudtunk igazán nagy gólhelyzeteket kialakítani, csak átlövésekkel zártuk a támadásokat. Amennyiben Gheorghe Grozav értékesíti a ziccerét, amikor Dibuszra vezette a labdát, akkor szorosabb lett volna a végjáték.”

Feczkó egyébként már a mérkőzés előtti felvezető nyilatkozatában is elmondta azt, amit mindenki tud, hogy sokkal jobb csapat az FTC, illetve azt is, hogy kimagaslik a magyar élvonalból.

Ez persze cseppet sem vigasztalja a végtelenül elkeseredett miskolci fanatikusokat!

ELŐZMÉNYEK

DVTK-FERENCVÁROS 1-3

3-1-re nyert a Fradi a DVTK vendégeként, ezzel hangolva a keddi, mindent eldöntő BL-meccsre. Látható volt a meccsen, hogy abszolút nincs egy szinten a csapat. A DVTK nem tudott elmozdulni a veszélyzónából, ami azt is jelenheti, hogy hamarosan edzőváltás lehet Diósgyőrben, mint ahogy azt már korábban is megírtuk.

 

Bódog után még egy NB I-es vezetőedző állása lehet veszélyben – NB1.hu

 

 

A MECCS FŐSZEREPLŐI: A FRADI TÁMADÓI

Remekül játszottak, kihasználták az ellenfél hibáit. Kijött a minőségbeli különbség, nem véletlenül szerepel a csapat a BL-ben.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: LAIDOUNI GÓLPASSZA

A Fradi harmadik találata előtt Laidouni parádésan emelt a tizenhatos elől Uzuni elé, aki ezután gólt szerzett. Ebből a remek megmozdulásból is látszott a két csapat közti tudáskülönbség.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

6. perc: Mak adott középre jobb oldalról, a diósgyőri védők egymásra vártak, így Baturina három méterről a kapuba fejelhetett. 1-0

15. perc: Márkvárt beadását rosszul vette le Rui Pedro, ám elsőre úgy tűnt, hogy Haratin megrúgta. A játékvezető tizenegyest ítélt, ám a visszajátszásokból kiderült, hogy a diósgyőri lépett rá a fradista lábára. A sértett állt a labda mögé, amit kifejezetten rosszul végzett el, de Dibusz hasa alatt így is elsuhant a labda. 1-1

19. perc: Zubkov az ötös bal sarkától emelt a kapuba a kivetődő Antal fölött. 1-2

65. perc: Laidouni remek átadása után Uzuni lőtt a bal alsó sarokba. 1-3

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A DVTK az MTK-hoz utazik, míg a Fradira egy élet-halál meccs vár Kijevben, ahol elől, melyik csapat folytathatja az Európa-liga rájátszásában.

JEGYZŐKÖNYV:

Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 1-3 (1-2)
Diósgyőri Stadion, zárt kapus, v.: Andó-Szabó
DVTK: Antal – Polgár, Karan, Hegedűs (Orosz, 92.) – Sesztakov (Vági, 73.), Márkvárt, Max, Memolla – Hasani, Grozav (Makrai, 81.), Rui Pedro (Szűcs, 73.)
FTC: Dibusz – Lovrencsics, Kovacevic, Frimpong, Heister (Botka, 70.) – Laidouni (Vécsei, 70.), Haratin (Szomália, 65.) – Mak, Boli, Zubkov (Uzuni, 64.) – Baturina (Skvarka, 83.)
gólszerzők: Rui Pedro (15., 11-esből), illetve Baturina (6.), Zubkov (18.), Uzuni (66.)
sárga lap: Rui Pedro (30.), Hasani (43.), Sesztakov (47.), Grozav (54.), Hegedűs (57.), illetve Haratin (26.), Lovrencsics (53.), Frimpong (63.), Uzuni (87.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC