Koronavírus: Zacher Gábor és az ATV is lemaradt a Fradi Tábor bejelentéséről

Pedig fontos dologról döntöttek.

Forrás:

Szakmájának a területén az egyik legkiválóbbnak, ha nem a legkiválóbbnak tartjuk Zacher Gábor toxikológust (bár a toxikológusi segítségére még nem volt szükségünk, amire büszkék vagyunk), aki jelenleg a hatvani kórház főorvosa és a következőket nyilatkozta azzal kapcsolatban, hogy a jelek szerint szombattól visszatérhetnek a szurkolók a mérkőzésekre, így a Fradi-Mezőkövesdre is.

Zacher megszólalásáról a következőket jelezte az ATV honlapja

„Zacher szerint a sportesemények, szállodák látogatásánál - utóbbi szintén akkor válik lehetővé, ha Magyarországon eléri a 4 milliót a beoltottak száma - kérdés, hogy az mennyire kötött védettségi igazolványhoz. Amennyiben igen, akkor a rizikó kisebb, de ahogy a szakember fogalmazott: kétli, hogy a klasszikus B-Középben a távolságtartás, maszkviselés folyamatosan jelen lesz.”

Még egyszer ismételjük, nehogy félre értsék cikkünk lényegét: Zacher Gábort szakmája egyik legkiválóbb képviselőjének tartjuk, akinek minden szakmai ajánlására érdemes, sőt, kiemelten érdemes odafigyelni, és mint orvosnak kötelessége is a veszélyekre fölhívnia az állampolgárok figyelmét, ami teljesen rendben van.

Viszont azt is jeleznünk kell Zacher dicsérete mellett, hogy az általa és az ATV honlapja által klasszikus B-Középnek nevezett Fradi Tábor tagjai nem lesznek ott a mérkőzésen, és ezt már lassan majdnem 24 órája  bejelentették, míg Zacher válaszát csak ma 13 órakor tette közzé az ATV, tehát a csatorna és a kiváló doki is lemaradt a lényegről, de hírt kreált belőle és nyilatkozott róla.

ÍME, A FRADI TÁBOR TEGNAPI BEJELENTÉSE:

Visszatér-e a Fradi Tábor? - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink