nb1.hu

Koronavírus: csak egy csapat marad!

Egy, ami mindegyik felett áll!

Baj van!

Ezt már mindenki tudja és ennek megfelelően cselekszik, legalábbis nagyon reméljük. A baj azonban nemcsak a koronavírus-járvány, hanem annak gazdasági hatásai is, melyek már sajnos a hétköznapokban is érezhetőek.

A magyar emberek is leginkább a járványról szóló híreket olvassák, nézik hallgatják, így nem sorolok fel mindent, ami eddig már megtörtént vagy bejelentésre került.

Kizárólag a labdarúgással és az azt körülvevő közeggel foglalkozom. Egy ideig…

 

Kiemelten hangsúlyozva, hogy ha rajtam múlna, akkor most, ebben a pillanatban vége lenne ennek az egész rémálomnak, és senkinek semmilyen egészségügyi vagy anyagi gondja nem keletkezne.

 

De legnagyobb sajnálatomra ez nem így van.

Azt szögezzük le, amit már rengetegszer megtett az nb1.hu is, hogy az egészségnél, magánál az emberi életnél nincsen fontosabb, így amikor az MLSZ bejelentette, hogy felfüggeszti a bajnokságokat, azonnal jeleztük, hogy a döntéssel tökéletesen egyetértünk.

Mi, akiknek életük a foci, a meccsek, a tudósítások és az azokról szóló híradások és igen, a megélhetésünk forrása is.

Amikor vége lesz ennek az egésznek, teljesen más alapokról indul majd újra a labdarúgás. És sajnos, már nem lesz mindenki az élők között, és akik lesznek, azok sem biztos, hogy ugyanúgy, mint eddig.

Lorenzo Sainz, a Real Madrid korábbi elnöke volt a járvány első, közismert futballáldozata, de a világ pontjain, főleg Olaszországban és annak az északi részén, például a koronavírus-járvány miatt leginkább sújtott Bergamóban, már szurkolók is életüket vesztették. Nagyon reméljük, hogy több áldozat sehol nem lesz már a világon.

A gazdasági recesszió is kezdetét vette már – fontos hangsúlyozni, hogy gyakorlatilag minden területen.

Amikor elsőként, talán a svájci Sion elnöke bejelentette, hogy megvált 9 játékosától, kapott ám bőven hideget és meleget is. Tegnap viszont már az a hír jött, hogy az Inter kezdeményezést indított a legnagyobb klubok megkeresésével és beleegyezésével, hogy csökkentsék a játékosok fizetését az elmaradt bevételek miatt. És attól tartunk, a világ több részén is így lesz majd. És Magyarországon is fennáll ennek a veszélye.

Már kaptunk hasonló kezdeményezésekről szóló információkat, de egyelőre még nem foglalkozunk velük, mert reméljük, nem következnek be. Mint ahogy azt is, hogy nem lesznek további fizetéscsökkenések a fociban, de más területen dolgozók köreiben sem, mint ahogyan további elbocsátások sem. Mert egyébként senki nem érdemli meg!

Miért hozták akkor mégis meg a klubok ezeket a döntéseket és miért hozzák majd meg? 

Azért, mert ha vége lesz a járványnak, akkor az még hosszú idő lesz, míg a gazdaság beindul. Nem lesz annyi pénze, mint eddig volt a legtöbb embernek és cégnek.

 

Ezt a folyamatot úgy kell elképzelni, mint egy stadionátépítést. A régi aréna helyére újat kell húzni. A korábbit lebontani sokkal kevesebb időbe kerül, mint az újat felépíteni.

 

A Barcelona játékosai belementek a fizetéseik csökkentésébe, Ronaldo is vagy évi 10 millió euróval kevesebbet fog hazavinni a Juvénál.

Lehet azt mondani, hogy van miből aprítani, de inkább a folyamatot kell látni. Mindenkinek, mindenhol kevesebb pénze lesz, viszont – bár nem vagyok közgazdász – szerintem a pénz értéke is megváltozik majd.

A megszokott árakhoz képest kevesebb lesz a kereslet, ezért a kínálatnak is engednie kell majd. Mint mindenkinek.

Ahhoz, hogy a magyar gazdaság talpra álljon – tudom, hogy lesznek mentőcsomagok, de az államnak is kellenek majd a bevételek – sok fontos dolog szükséges.

Zseniálisak azok a kezdeményezések, melyek arra sarkalnak, hogy a vírus után mindenki igyekezzen magyar terméket vásárolni. Ez nemcsak a magyar kereskedőknek lesz jó, hanem a magyar államnak és így mindannyiunknak is.

Nemrég olvastam egy interjút, melyben Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke optimistán nyilatkozott. Mint mondta, megszűntek az adott oldalakon a külföldi utazásokra szóló rákeresések az interneten, viszont a belföldi érdeklődések száma nem csappant. Sőt… 

Mint mondta, amint vége lesz a járványnak, a bezártság után az emberek igyekeznek majd kikapcsolódni, kimozdulni és elsősorban Magyarországon belül képzelik ezt el.

Nyilván, elsősorban gazdasági okai vannak ennek, mert olcsóbb. De véleményem szerint egyébként szebb is!

Másrészt szerintem azért is (mindig, mindent szeretek továbbgondolni), mert nem lehet tudni, hogy a világ országaiban mikor lesz vége a rémálomnak. Mert azt már most lehet tudni, hogy nem egyszerre.

És éppen emiatt gondolom azt, hogy Bajnokok Ligája és Európa-liga ide vagy oda (és a többi nemzetközi sportesemény), hogy előbb adott országokban a nemzeti versenysorozatok indulnak majd be előbb.

Nem feltétlenül csak a labdarúgásra gondoltam, de abban biztos vagyok, hogy amikor ez bekövetkezik, robbanásszerű sportélet veszi majd kezdetét Magyarországon is.

Addig viszont az nb1.hu csapata is arra kér tiszteletteljesen mindenkit, hogy aki teheti, maradjon otthon, aki meg nem, igyekezzen minél többet otthon maradni, amikor teheti.

 

Szeretnénk kifejezni nagyrabecsülésünket az egészségügyi dolgozóknak, tanároknak és mindenkinek, aki a maga területén mindent megtesz a járvány legyőzéséért.

 

Külön tiszteletünk azoknak a kluboknak és sportolóknak is, akik anyagilag is segítik a védekezést (fontos megjegyezni, nem mindenki tesz ám róla bejelentést, mert nem azért segít, hogy híre menjen) és minden elismerésünk a szervezett szurkolói szubkultúráé.

Tudjuk 21 éve, hogy nehezen kezelhetőek, de mint már többször megírtuk, tisztában voltunk vele, hogy segíteni fognak, mert így tettek a március tizenötödei hóvihar, egyéb természeti katasztrófák esetén is, és akkor is, amikor nehéz anyagi helyzetben lévőket, betegeket, állatokat támogattak.

Egyébként a sport a legjobb példa arra, hogy a legnagyobb győzelmeket, legjobb eredményeket, legjobb teljesítményeket, mindig összefogással lehet elérni.

Hosszú Katinkra lehet, hogy egyéniben szállította és szállítja majd az aranyérmeket, de neki is van egy csapata, és hiába dönt el sorozatban egy-egy játékos meccseket, a társai nélkül semmire nem menne egyedül.

Mi is csak együtt győzhetünk: összefogva, csapategységben.

Mert most csak egy csapat van: a magyar emberek csapata.

 

A mindennél csodálatosabb Magyarország!

FRISSÍTÉS: KEDD: 9.31

Fizetések: külföldön már intézkedtek, de mi a helyzet itthon? – NB1.hu

Forrás: Tegnap is foglalkoztunk már azzal, hogy a koronavírus-járványnak nemcsak egészségügyi, hanem súlyos gazdasági hatásai is vannak. Méghozzá az élet minden területén, így a labdarúgásban is. A svájci Sion 9 játékosát elküldte, a Barcelona focistái már beleegyeztek a fizetéseik csökkentésébe, de a már ismert, azaz bejelentett példák közé tartozik Cristiano Ronaldo esete is, aki a Juventus játékosaként mostantól évi 10 millió euróval kevesebbet vihet majd haza.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC