nb1.hu

Szemtől szemben: FTC – Újpest

Tartalmas hetet zár a Ferencváros, amely szerdán elveszítette a Magyar Kupa döntőjét a Paks ellen, majd csütörtökön vezetőedzőjét, Dejan Sztankovicsot is, akit a Szpartak Moszkva csábított el Budapestről. Az ősi rivális Újpest kispadját szintén kérdőjelek veszi körül, a rábízott feladatot, a bennmaradást abszolváló Mészöly Géza lejáró szerződésének meghosszabbításáról egyelőre – nyilvánosan – nem esett szó. A bajnokság szempontjából azonban nincs sok jelentősége a derbi eredményének: az FTC már biztosan bajnok, míg az Újpest se előre, se hátra nem tud mozdulni a 10. helyről.

Ennyit fizethetett a Szpartak a Fradinak Sztankovicsért

Forma

A Ferencváros úgy bukta el a Magyar Kupa döntőjét, hogy az erőviszonyoknak megfelelő (mezőny)fölényben futballozott. A labdát 69%-ban birtokolta, 21 lövéséből 2,52-os xG-t hozott össze, ugyanakkor mind a 8 kaput találó kísérlet elakadt Szappanos Péterben. A 120 percből majd’ 40-et emberhátrányban futballozó Paks pedig kettőt is értékesített az összesen 0,8 xG-t érő 13 próbálkozásából.

Az Újpest közelmúltja ha lehet, még a kupadöntőnél is figyelemfelkeltőbb. A lilák cirka tíz gólos kilengést produkáltak egy hét alatt. Előbb egy az egész magyar futballközvéleményt felpezsdítő meccsen 7-0-ra verték meg a Diósgyőrt, biztosítva ezzel a bennmaradást, majd egy körrel később – szintén otthon – 3-0-ra kaptak ki a Kecskeméttől.

Kulcsemberek

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

nb1.hu (@nb1.hu_official) által megosztott bejegyzés

A 20 találatával a gólkirályi cím szinte biztos várományosa, Varga Barnabás fontos tizenegyest hibázott el a Paks elleni kupadöntő rendes játékidejében. Az viszont kevésbé jó előjel az újpestiek számára, hogy a válogatott támadó eddig ferencvárosi színekben egy meccsen szerepelt a IV. kerületiek ellen, azon viszont kétszer is betalált. Emellett a bajnoki szezon többi mérkőzésén sem lazsált, várható góljait felülteljesítette, az ebben hasonlóan jó zalaegerszegi Antonio Mancénak így öt gólos hátrányt kéne ledolgoznia az „aranycipőért”.

Túloldali kollégája, Peter Ambrose szintén jól teljesít helyzetkihasználásban, sőt, jobb arányban is talál kaput kísérleteiből, mint Varga. Ez azonban vajmi keveset kamatozik az Újpestnek, mivel a nigériai csatár mögötti kiszolgálószemélyzet jóval visszafogottabb hatékonysággal működik. Ambrose 2042 játékperce során alig kétharmadannyi lövéshez jutott, mint a „csak” 1397 percet játszó Varga.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC