Megtorpantak a tárgyalások Ádám Martin és a Videoton között, így a magyar válogatott csatár egyelőre kivár, és továbbra is az NB I-ben keresné a folytatást.
Folytatódik a Fehérvár tulajdonosváltási ügye: az első pályázó ismét jelentkezett, de a város már olasz befektetővel tárgyal.
A saját nevelésű Szakos Bence hatéves kora óta futballozott a DVTK-ban, most légiósnak áll, és a ciprusi élvonalban folytatja.
A Videoton ultrái újabb demonstrációt hirdettek a klub helyzete miatt, miközben a vezetőség közleményben reagált a súlyos szurkolói vádakra.
A Szentlőrinc ötgólos csatában verte a Csákvárt, míg Karcagon három hazai vezetés sem volt elég a győzelemhez a forduló zárásán.
A Kecskemét a hosszabbításban szerzett góllal győzte le 2–1-re a Videotont, a találkozó után a két szakmai stáb eltérően látta a mérkőzés képét.
A Soroksár és a Gyirmót négy forduló után egyaránt tíz ponttal vezeti az NB II-t.
Demeter Milán 2028 nyaráig kötelezte el magát új klubjához.
A 28-szoros válogatott csatár az NB III-ban már gólt szerzett, de klubváltás előtt állhat.
A három, pályázati anyagot benyújtó vállalat közül néhány hete úgy tűnt, hogy a Final Third LLC. a befutó
Az NB I-től a Magyar Kupáig több játékost, sportszakembert és klubot is érintenek a döntések.
Gróf Dávid őszinte üzenettel indított Diósgyőrben, miközben a 4–0-s vereség után további érkezők és távozók is jöhetnek a DVTK-nál.
A vendégek emberelőnyben fejezték be az 1–0-s fehérvári mérkőzést.
A DVTK trénere ilyen szavakkal foglalta össze a súlyos pofon tanulságait a szurkolók előtt, s leszögezte, amíg ő az edző, addig ez így lesz.
A Soroksár kiütötte a DVTK-t és átvette a vezetést az NB II-ben, miközben a Szentlőrinc és a Csákvár is otthon tartotta a három pontot.
A Videoton legyőzte a Szegedet, de az öt piros és 11 sárga lapot hozó mérkőzés után Pető Tamás keményen bírálta a játékvezetőt.
Az NB II 2026–2027-es idényének 3. fordulójában a szombati mérkőzések eredményei, gólszerzői és legfontosabb történései egy helyen.
Három érkezővel zárta le keretének kialakítását a sárga-fekete klub.