A szakember szerint csapata nagyon gyengén futballozott.
Kelemen Patrik góljáért még az előtte lévő 95 percet is megérte végignézni.
A szakember ugyanakkor nem mentette fel a súlyos szabálytalanságért az öltözőbe küldött játékosát.
A másik feljutásra pályázó csapat sem tudott nyerni.
Korábban még soha nem volt korosztályos válogatott Magyarország egyik legígéretesebb kapusa
Tavaly augusztusban súlyosan megsérült.
A hazaiak nincsenek jó helyzetben.
A válogatottsági rekorder neve is felmerült a sztoriban.
A név kötelez.
Fórizs Sándor a jóakaróinak is üzent.
Feczkó Tamás a második félidőben látottakkal nem volt elégedett.
Nem csak az edző vállalt főszerepet a téli érkezők közül a Gyirmót ellen. A svájci ötödből igazolt támadó ismét nyerőembernek bizonyult.
A szakember és a játékos megbeszélték a történteket.
Megszakadt a BMTE rossz sorozata.
Mostantól a vendégek is győzelmi kényszerben vannak.
Gyászoló játékosa negatív hozzáállásáról beszélt.
Révész Attila együttese 0-2-ről állt fel, s őrizte meg előnyét a tabella élén.
Hivatalos bejelentést tettek a klubvezetők.