Aczél Zoltán a mostani riválisnál két évig együtt is dolgozott Feleki Attilával.
Meghatóan emlékezett a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az ellenfél elhunyt tulajdonosára a Kozármisleny együttesét legyőző Szeged vezetőedzője, Aczél Zoltán. A szakember nemcsak mint rivális, hanem mint egykori kolléga és beosztott beszélt Feleki Attiláról.
Nem szeretnék erről sokat beszélni, mert engem ez a hét emocionálisan megviselt. Mint minden kozármislenyit, hiszen én is dolgoztam ott két évig. Egy olyan emberrel, aki a Kozármisleny volt, aki ezt a klubot felépítette, üzemeltette és barátságossá tette. Nagyon fog hiányozni” – mondta Felekiről Aczél, mielőtt részvétét nyilvánította a klubnak és az elhunyt tulajdonos családjának.
Aczél a mérkőzéshez és az elmúlt évek sikereihez is gratulált az ellenfélnek, amelyet 1-0-ra győzött le csapata. Saját gárdájának teljesítményével pedig elégedett volt, ugyanakkor az utolsó negyedórában látott hibákat. Utóbbit viszont nem akarta a sajtó előtt részletekbe menően elemezni.
nb2 Tabella
M
GY
D
V
GK
P
1. VASAS FC KFT. 26
17
4
5
31
55
2. HONVÉD FC KFT. 26
17
3
6
24
54
3. KECSKEMÉTI TE 1911 KFT. 27
15
3
9
13
48
4. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT. 26
12
6
8
4
42
5. FC CSÁKVÁR KFT. 26
10
10
6
7
40
6. FEHÉRVÁR FC KFT. 26
10
9
7
10
39
7. GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT. 26
9
9
8
-7
36
8. BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT. 26
10
4
12
4
34
9. KARCAGI SC KFT. 26
9
7
10
-9
34
10. TISZAKÉCSKEI LC KFT. 27
8
9
10
-9
33
11. F.C. AJKA KFT. 26
10
2
14
-11
32
12. SZEGED 2011 KFT. 26
8
8
10
-5
32
13. SOROKSÁR SC KFT. 26
6
8
12
-8
26
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT. 26
5
9
12
-13
24
15. BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT. 26
5
7
14
-19
22
16. ST. LŐRINC KFT. 26
3
12
11
-12
21












