Mindkét csapat néhány perc alatt jött vissza a sírból.
A tréner a lilák több közelmúltbeli meccsén is feltűnt.
Volt itt minden a gólesőtől az ijesztő ütközésig, a Debrecen nevetett a kiesési rangadó végén.
Szabó István mérlege kifejezetten jó az FTC ellenében.
Yaakobishvili Áron idén már háromszor is tagja volt a katalánok felnőtt keretének a La Ligában.
A felcsútiak csendben készültek a szombat esti rangadóra.
Az ír szakember véleményét honfitársa kapcsán kérdezték.
Három NB I-es mérkőzést rendeznek szombaton, pályán lesz a Bournemouth, a Lipcse, a Wolfsburg, az Union Berlin, valamint a Le Havre is.
A hazaiak szakvezetője és a vendégek infjú titánja is megszólalt.
Mátyus János télen lett szakmai igazgató a Pénzügyőrnél.
Az angol másodosztályban mindhárom magyar játékos pályán volt.
Április 22-én indul a bérletértékesítés a vb-selejtezőkre.
A Barcelonának több szerencsét hozott eddig Kulcsár Katalin, mint a Chelsea-nek.
Az orvosi vizsgálatok eredményeként múlt pénteken Merkely Béla professzor bypass szívműtétet hajtott végre a korábbi labdarúgón.
Hiába vezetettek a győriek, fordítani tudott a Mosonmagyaróvár.
Hivatalos bejelentést tettek a klubvezetők.
Örömteli bejelentést tett a klubvezetés!