A támadó előtt csak két magyar volt bajnok Törökországban.
Fejlesztették a csapatot és az infrastruktúrát.
Véget értek a délutáni mérkőzések.
Ideiglenesen a Debrecen feljött a tizedik helyre a tabellán.
Vármegyei portál foglalkozott a legújabb fejleményekkel.
Hanacsek azt is hozzátette, Traoré egész pontosan 17 cm-es leshelyzetben tartózkodott Tóth Alex passzának pillanatában.
A magyar válogatott középpályás humoros módon búcsúzott a 2024-25-ös szezontól.
Két csapatnál is joggal ünnepelhetnek.
Az ETO elleni meccsen megsérült légiós állapota is téma volt.
Viccesen kereste a kifogásokat.
Gólgazdag mérkőzést láthattak a drukkerek.
Az NB I-be igyekvő Vasas Szegeden vizitál.
Sorsdöntő mérkőzéseket rendeznek az utolsó előtti fordulóban.
Mihalecz István a második félidőben tanácstalan volt.
A Le Havre-nak így nem kell osztályozót játszania.
A szünetben még az MTK vezetett, aztán megtáltosodtak a miskolciak.
Két világ, két cél – sordöntőnek tűnő mérkőzés következik.