A Mezőkövesd magabiztos, 4–1-es győzelmet aratott a Kazincbarcika ellen a borsodi rangadón, így továbbra is hibátlan hazai pályán.
Sérülés miatt Sallai Roland és Styles Callum sem csatlakozik a magyar férfi A-válogatott keretéhez.
A 3–3-as döntetlen után a hazaiak vezetőedzője a csapat küzdeni akarását, míg Pintér Csaba a döntetlenhez vezető hibákat emelte ki.
Iván Romero szenzációs ollózásánál a magyar kapus is tehetetlen volt, a Sárga Tengeralattjáró azonban így is nyerni tudott.
Új fejezet kezdődik a lila-fehérektől nyáron távozó támadó pályafutásában.
A vasárnapi NB I-es mérkőzések több beszédtémát is szolgáltattak, voltak kései gólok és drámai hajrák is. A szakvezetők értékelték a látottakat.
Izgalmas mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott egymással a Nyíregyháza és a Ferencváros az OTP Bank Liga 8. fordulójában.
A Soroksár kétgólos hátrányból mentett pontot a Tiszakécske ellen, a Szentlőrinc tíz emberrel nyert, Karcagon döntetlen született.
A fővárosi rangadókon tarolt a Honvéd II és a Vasas II, miközben a Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét.
A ZTE sokáig vezetett a Szusza Ferenc Stadionban, az Újpest azonban Krajcsovics góljával egyenlített, majd a hajrában egy óriási hibát kihasználva fordított.
Szoboszlai Dominik csak veszélyes szabadrúgásokig jutott a meccsen, a magyar futballistát először cserélte le a szezonban Vörösök mestere.
Kubatov Gábor a Ferencvároshoz fűződő kapcsolatáról és saját jövőjéről beszélt, miután az új szabályozás az FTC elnöki posztját is érintheti.
Az MTK kétszer is kapufáig jutott a hajrában, de az ETO Agba látványos góljával 2–1-re nyert az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Varga Barnabásra várhatóan többhetes kihagyás vár. Egy csapatorvos részletesen elmondta, milyen szakaszokból állhat a rehabilitáció.
Kisvárdán a hazaiak az első otthoni siker elmaradását bánják, Debrecenben pedig egészen eltérően élték meg a fordulatos hatgólos meccset.
Változott a magyar válogatott kerete Varga Barnabás sérülése után: Marco Rossi az ADO Den Haag magyar támadójának küldött meghívót.
A magyar támadó megszerezte első gólját a holland élvonalban. A lefújást követően a csapat vezetőedzője és nagyot bakizó kapusa is megszólalt.
Négy idegenbeli bajnokiból négyszer kapott ki a Videoton, Pető Tamás szerint azonban Nagykanizsán ismét jóval több volt csapatában.