Fókuszban a sportszerűség és a játékvezetők védelme – új szabály a vármegyei bajnokságokban.
Oroszországban segítik majd egymás munkáját.
Kiss Tamás az Anorthosis csapatához igazolt.
Esetleg egy harmadik klub lesz a befutó?
A Konferencia Liga-selejtező végső körében a Paks a Fiorentinával találkozna.
Előbb természetesen a Ludogorecen kell túljutnia a zöld-fehéreknek.
A ligaszakasz utolsó, magyar idő szerint szerda hajnalban megrendezett mérkőzésén Gazdag Dániel 87. percet töltött a pályán.
Csongvai Áron elmondta, milyen érzés lesz egy magyar csapat ellen játszania.
A Ferencvárosra ki-ki mérkőzések várnak a Ludogorec ellen - a számítások szerint.
Hamarosan ismét szerepelhet az NB II-t két győzelemmel indító kispestieknél.
Nemrég távozott a Fraditól a játékos.
A tréner szerint a Ferencvárost jó játékosok alkotják.
Svéd csapattal játszanak a győriek.
Egy súlyos sérülés miatt került nehéz helyzetbe az ETO.
A Haladástól érkezhet a játékos.
Tóth Alex nagy küzdelemre számít.
A szerződését közös megegyezéssel bontották fel.
A 25 éves csatár a Diósgyőrben is megfordult.