A Szpari edzője a szenvedélyben bízik, a Fradi játékosai viszont biztosan nem számíthatnak megszokott létszámú táborukra.
Mindketten NB I-es csapattól igazolnak a lilákhoz.
Szerződésében ugyanakkor milliós kivásárlási ár szerepel.
Fiatal védő lendületet hozhat az MTK-ba, miközben a Diósgyőr sérülések és visszatérők miatt kénytelen változtatni.
Keretet hirdetett az U17-es válogatott szövetségi edzője.
A vb-selejtezőkön kiderül, igaza van-e.
Mucha József súlyos állapotba került, miután egy szerencsétlen baleset következtében vérmérgezés gyanújával vitték kórházba.
Két csapattársát követheti.
A klubelnök sejtelmes posztja után hivatalossá vált, hogy a kétszeres bajnok támadó újra a Ferencvárost erősíti.
Döntetlenről indul a visszavágó.
A Kazincbarcika továbbra is pont nélküli, miközben a debreceniek nemcsak nyertek, de új játékosaik hatásáról is megszólalt az alapember.
Az ukránok jobbak voltak, ezt a Paks vezetőedzője és Tóth Barna is nyíltan elismerte a lefújás után.
Az ETO mestere az intenzitást és a gyorsaságot hiányolta csapatától.
A Paks kemény leckét kapott Eperjesen, hiába volt néhány ígéretes helyzet, az ellenfél könyörtelenül kihasználta a hibákat.
A Rába-partiak részéről Vitális Milán talált be.
Több országból is figyelemmel kísérik Kiss Norbertet.
Dárdai Márton nemrég szenvedett sérülést, ám mostanra ismét együtt készül a Herthával.