A második félidőben kijött a csapatok közötti különbség a Paks trénere szerint.
Hazánkkal kapcsolatban 104 mérkőzést értékelt az európai szövetség.
A Magyar Kupa 4. fordulójának mérkőzései egy helyen.
Több ismert magyar szakember neve is felmerült a Szpari kispadjára.
A Fradi javítani akar a ZTE elleni vereség után, a kupában nincs pardon.
Több eltiltás is született az MLSZ Fegyelmi Bizottságának legutóbbi ülésén.
A lipcsei klub hivatalos közleménye szerint tragédia történt a Német Kupában.
Válságos hetek után fegyelmi döntések rázták meg a lila-fehéreket.
A paksi edző újra reagált volt játékosára, akinek szavai nagy port kavarhatnak.
A szegediek edzője az eltérő feltételekre is kitért.
Olyan játékos lett a főszereplő, aki ezt megelőzően még nem volt eredményes a szezonban.
Négy év után búcsúzott.
Egyértelmű a Paks edzőjének álláspontja.
A szurkolóknál elszakadt a cérna.
Az U16-os csapat is nyert.
Ezúttal nehezebb dolga volt a nemzeti együttesünknek.
Nem lenne idegen a közeg a Fradi szakvezetőjének.
Orbán és Dárdai is gólpasszt osztott ki.