nb1.hu

Bognár György keményen visszavágott Varga Barnabásnak

A paksi edző újra reagált volt játékosára, akinek szavai nagy port kavarhatnak.

Bognár György nem felejt. A Paks vezetőedzője most reagált volt játékosa, a Ferencvárosban futballozó Varga Barnabás három héttel ezelőtti nyilatkozatára. A támadó korábbi csapatát kritizálta, Bognár pedig most visszaszúrt – a tőle megszokott stílusban.

Évek óta nagy a rivalizálás a Paks és az FTC között, de nemcsak a pályán, hanem a nyilatkozatokban is, legtöbbször Kubatov Gábor, az FTC elnöke és Bognár György, a Paks vezetőedzője üzenget keményen, mégis valahol szórakoztatóan egymásnak. Most jött el egy újabb fejezet, Bognár most a volt paksi, Varga Barnabás nyilatkozatára reagált.

Félig üres a pohár. Szerintem győzelmet érdemeltünk volna, bár sok futballt ma sem láttunk a pályán, de a Paks elleni meccseken ezt már megszokhattuk. És hát vannak, akik asszisztálnak is ehhez, úgyhogy innen is köszönjük nekik. Nem tudom, hogy a Lenzsér hogy maradhatott a pályán. A múlt héten is láttam, milyen tizenegyest kapott…

Ismerem, játszottam vele. Tényleg azt hittük, hogy meglesz a győzelem, hiszen momentuma sem volt a Paksnak ma. Mi próbáltunk futballozni – amennyire engedték. Dolgoztunk ki helyzeteket, ezeket nem tudtuk jó százalékban értékesíteni, de azt gondolom, hogy győzelmet érdemeltünk volna” – Varga Barnabás így dohogott „ország-világ”, tehát az M4 Sport kamerája előtt a 2-2 után.

Bognár György október 23-án Pro Urbe díjat kapott Pakson, ennek apropóján adott hosszú interjút a városi rádiónak, a Paks FM-nek. A beszélgetés során szóba került Varga Barnabás és persze az ominózus nyilatkozata is, amit az Öltözőn Túl Facebook-oldal idézett:

Hát, én azt hiszem, nagyon hamar fradista lett a Barna. Több intelligenciát vitt magával innen, mint ami megmaradt. Szerintem hatott rá az az öltözői hangulat vagy a klubban lévő légkör, ami kialakul a Pakssal szemben, mert ugye nem tudnak velünk mit kezdeni”

– fogalmazott Bognár György rá jellemzően meglehetősen határozottan, majd még hozzátette:

„Az utóbbi években sem nagyon tudtak megverni, szerintem ötből négyszer mi voltunk sikeresek, és ugye ott van a két kupagyőzelem is. Nem tudnak velünk mit kezdeni, és elkeseredésében átvette ezt a stílust, ami ott a klubnál belül van. De hát ez számunkra megmosolyogtató, és így is fogjuk fel.”

Az NB1.hu természetesen az újabb válaszokat is figyelemmel kíséri, és beszámol róluk – ahogyan eddig is tette. Bognár tegnap Hornyák Zsolt hétvégi nyilatkozatáról is elmondta a véleményét.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC