Elmondása szerint egyik pillanatról a másikra megszűnt a kapcsolata a vezetőedzővel.
Sajtóhírek szerint hazájában is mutatkozik érdeklődés a játékos iránt.
77 válogatott meccsén 40 gólig jutó csatártól tanulhat a magyar játékos.
Először rendezték a női élvonal összes csapatának részvételével téli teremtornát.
Fél és másfél éve is érkezett már játékos ettől a csapattól a IV. kerületbe.
Szabó Bálint mindössze 20 percet töltött a pályán.
László Csaba szerint biztosan nyer csütörtökön a Ferencváros a Rangers ellen.
A Zalaegerszeg négy mérkőzésre növelte győzelmi sorozatát.
Loic Nego végigjátszotta a Paris FC elleni bajnokit.
Jani helyett Jova a Groupamában.
A 26. percben már 3-0-t mutatott az eredményjelző, belefért az újonc avatás is.
Bárány Donát úgy véli, hogy a skót bajnokságba vagy az angol Championshipbe illene a profilja alapján.
Steven Gerrard a potenciális jelölt, hogy ideiglenes jelleggel a Liverpool menedzsere legyen.
Egy begyakorolt szögletvariáció után már 2-0 volt a Győrnek, de innen még tudott szépíteni a KBSC - végül kétgólos különbséggel nyert az ETO.
A szombati Csíkszereda - Arges mérkőzés után szedték le a vendég ultrák a magyar lobogót.
Ügynöke szerint igaz, hogy Európa legkomolyabb klubjai állnak sorban érte.
A Liverpool kétgólos előnyről csúszott el, és újra előjöttek a problémák.
Őszi zárás után kóstolja meg Böde Dániel Ádám Martin frissen bemutatott sörét.