nb1.hu

A PMFC mindenkit meglepett, a Fradi a dobogóra sem fért fel

Először rendezték a női élvonal összes csapatának részvételével téli teremtornát.

Először búcsúztatta teljes létszámban az esztendőt a Simple Női Liga NB I mezőnye a téli teremtornán. Az első helyet a PMFC szerezte meg, míg a nagypályán egyeduralkodó FTC csak negyedik lett, a tavalyi győztes Puskás Akadémiának pedig az ötödik hellyel keleltt beérnie.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a klubok szavazatai alapján, a torna legjobb játékosának a Ferencváros, illetve a női U19-es válogatott játékosát Gégény Petrát választották meg. A legjobb kapusnak járó díjat az ETO FC Győr játékosa, Borók Dorina vehette át. A torna legjobb játékosával, Gégény Petrával egyetemben Ivana Trbojevics is kilenc gólt szerzett, így a gólkirálynak járó díjat a Budaörs játékosa vette át.

A dobogós csapatoknak, illetve a díjazott játékosoknak Szarvas Alexandra szövetségi kapitány és Dénes Dorka női szakágvezető mellett az MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatóság igazgatója, Schneider Béla adta át a díjakat.

A helyosztók eredményei:

11. helyért:

KÉSZ-St. Mihály-Szeged-Budaörs 2-8

 

9. helyért:

Budapest Honvéd FC-Újpest FC 2-3

 

7. helyért:

Szekszárdi WFC-Viktória FC 2-3

 

5. helyért:

DVTK-Puskás Akadémia FC 0-2

 

3. helyért:

FTC-Telekom-MTK Budapest 3-4 (büntetőkkel: 2-3)

 

döntő:

ETO FC-PMFC 1-2

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC