Vidi-Újpest: Tankcsapda-koncert és két kiemelkedő, majdan távozó légiós - HELYSZÍNI RIPORT

A románellenesség továbbra is kizárva!

Forrás:

"- Óceánmély tisztelet! Ezerért kérnék szépen tökmagot!
- Vannak nagyon jó maszkjaim is."


Voltak a vasárnap kora délutánnak olyan periódusai, amikor eszünkbe jutott, hogy vagy nem lesz este Vidi-Újpest, vagy mi nem tudunk részt venni rajta, mert hirtelen, főleg a jelzett időpontban, eléggé nehéz motorcsónakot szerezni, amivel biztos, hogy kijutnánk Budapestről.

A fővárosban ugyanis szó szerint leszakadt az ég, az Országos Meteorológiai Szolgáltat adatai szerint Budapesten nagyjából 40 perc alatt zúdult le 51.8 mm eső. Egyébként az köztudomású dolog, hogy június a legcsapadékosabb hónap Magyarországon (a viharok/zivatarok/felhőszakadások miatt), és ezt azért jelezzük, mert az eddigi 15 nap alatt lehullott legtöbb csapadéknak is van NB I-es vonatkozása, méghozzá azért, mert éjfélig Felcsúton mérték a legtöbbet, méghozzá 124.3 mm-t, az átlag olyan 70-80 között szokott lenni hazánkban.

Majdnem ilyen fontos megállapítás volt egyébként a kezdés előtt nagyjából 1 órával már Fehérváron a Mekiben az is, hogy régebben a Big Mac az kétszer nagyobb és finomabb volt, mint most, ráadásul fele ennyibe került, de úgy voltunk vele, ennél sokkal nagyobb gond lenne, ha a két csapat olyan meccsel rukkolna elő, mint amilyeneket eddig egymás ellen játszott a 2019/20-as kiírásban a bajnokságban és a kupában.

Szerencsére tévedtünk, főleg a második félidő miatt, de mire addig eljutottunk, átéltünk ezt és azt. 

Ahogy a stadionhoz érkeztünk, élő videóban mutattunk meg a Facebookon, mit láthattak nagyjából a Tankcsapda zenekar tagjai a színpadról akkor, amikor a minap autós koncertet adtak Fehérváron. Azért csak nagyjából, mert akkor volt színpad, most meg nem volt. Az nb1.hu-nak egyébként többen jelezték, hogy a buli rádióadását több helyen is be lehetett fogni Fehérváron.

Még egyébként az élőzés előtt vettem meg a tökmagot és ajánlotta az árus a figyelmembe a maszkokat. Azok után, hogy szombat délelőtt olvashatóak voltak az nso.hu-n Dr. Merkely Béla szavai, aki azt mondta, amit nagyon sokan állítottak eddig is az emberek közül: „bár a nyugat-európai és amerikai kollégáimmal egyetértve én azt mondom, az influenza sokkal nagyobb kárt okoz a világban.(..) Az influenzavírus időről időre módosul, de az ehhez értők azt mondják, a COVID stabil vírus, ami azt is jelenti, hogy ha megszületik a vakcina, ugyanúgy ki tudjuk majd zárni az életünkből, ahogyan a kanyarót is kizártuk."

Azaz, eddig is lehetett volna maszkokat hordani, ahol és amikor muszáj most (tiszta a lelkiismeretem, mindig felvettem, amikor kellett, de nem magam, hanem mások miatt, mert magamat aztán pont semmitől nem féltem), mert influenza eddig is volt (a jelek szerint az is biztos, hogy az lesz továbbra is), ráadásul eddig sem volt okos dolog a fertőző betegségekkel közösségbe menni. 

A meccs közben a hangosbemondó egyébként többször is felhívta a jelenlévők figyelmét az érvényben lévő egészségügyi előírások betartására, amit azért a legfanatikusabb szurkolók ezúttal sem tartottak be. A lilák részéről a szervezet csoportok most sem vettek részt a meccsen, de amikor az Újpest is elkezdte rúgni a gólokat, megdörrent a hangorkán a vendégszektorból is.

A Vidi ultrái, akik éppen akkor vonultak be a stadionba, amikor a kezdés előtt „Tankcsapdáztunk”, az egész meccsen szurkoltak, dalaikat (melyek legtöbbjéről nekem a felülmúlhatatlan és legjobbnak számító argentin stílus jutott az eszembe), akkor sem hagyták abba, amikor éppen gólt rúgott vagy kapott a csapatuk. 

Ezért is külön elismerés jár nekik!

A román sportsajtó egyes képviselőinek viszont nem jár most sem. És tényleg csak az egyes képviselőinek, hiszen a kollektív bűnösség hirdetése és a kollektív büntetés kiszabása nem csak, hogy nem jó dolgok, de legalább primitívek is. 

Egyébként azért nem érdemlik meg, mert Rus Adrián Fehérvárra történő igazolása óta rengeteget hazudtak a klubról. Legfőképpen azt, hogy románellenesek. Mégpedig azért, mert volt, hogy Rus nem játszott.

De ez azért történt, mert a leigazolása előtt az U21-es Eb-n járt, és a megérkezése után pihennie kellett, majd összeszoknia a társakkal. Miután meg elkezdett játszani megsérült, télen sérvvel is műtötték. De néhány román sportújságíró csak szította a tüzet a Vidi ellen, annak ellenére, hogy Rus is többször elmondta, nem azért nem játszik (adott alkalmakkor) a Vidiben, mert a román válogatottat választotta.

Annak is örültem, hogy az Újpestben meg ismét a kezdőcsapatban kapott helyett Obinna Nwobodo, aki szerintem nemcsak a lila-fehérek, hanem az egész NB I egyik legjobb, legígéretesebb játékosa. El nem tudom képzelni, hogy túl sokáig Újpesten és az Magyarországon marad, annak ellenére, hogy a világjárvány kőkemény visszaesést hozott a labdarúgás gazdasági hátországában is.

Nwobodo a középpálya bármelyik pontján bevehető, fent van a feje akkor is, ha nála van a labda, hatalmas a munkabírása és még ügyes is. Tegnap is a mezőny egyik legjobbja volt.

Brutális gólt rúgott, de szerintem nem az volt a legkeményebb, ahogy kivitelezte a lövését, hanem az, hogy a kipattanót úgy vette át, hogy egyből lőni tudott utána. Mert a magyar bajnokságban szereplő játékosok döntő többségének az a legnagyobb baja, hogy a következő megoldás előtt (passz, lövés, indítás), túl sokszor kell, hogy a labdához érjen, ami lassítja, tompítja a játékot.

A végeredmény (2-2) igazságos volt, aminek köszönhetően a Vidi végleg lemondhatott az aranyéremről. Ennek ellenére az ultrák megtapsolták a játékosokat a lefújás után, ők meg, ahogy illik és kell, odamentek a tábor elé megköszönni a biztatást. Egyébként a hazai fanatikusok két futballistát éltettek a nevükön szólítva a kilencven perc alatt. Elsőként a második félidő elején Juhász Rolandot, aki csere volt (a kispadon ülve kapott is sárgát reklamálásért), de előttük elkocogva ment melegíteni a második félidő elején, míg a másik említett Nikolics Nemanja volt, akit a gólja után istenítettek.

Vidi-Újpest: remek meccs, keserű szájíz - a gólok története - NB1.hu

 

Az újpestiek is örültek nagyon a lefújást követően, ami érthető, mert nagyon fontos pontot szereztek a lila-fehérek. Meglátásom szerint egyébként a szerdai, Kövesd elleni hazai meccsüknek annak ellenére az esélyeseik, hogy a matyóföldiek a harmadik helyen vannak a tabellán. Ám Kuttor Attila csapata a kupadöntő óta leszálló ágban van fizikailag és mentálisan is, az Újpest meg pont az ellentétes utat járja be az edzőváltás után. Viszont a lilák kevesebbet rotálnak...

Predrag Rogantól, a lila-fehérek vezetőedzőjétől meg is kérdeztem ezt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. 

Sajnos, vannak csapatok, melyek a Zoom-alkalmazáson keresztül tartják meg a mérkőzés utáni értékeléseket (szerintem simán lehetne zárt térben is – kupadöntő után is így volt - vagy ha nem, akkor a lelátón, pláne akkor, ha 3 újságíró vesz részt rajta), így valahol az M7-esen a kocsiban ülve kérdeztem telefonról a témakörről. 

Rogan a következőket válaszolta: „Az biztos, hogy a Mezőkövesdet, mint ellenfelet, nagyon jó hangulatban és jó, lendületes formában várjuk. Én szeretném, hogyha így folytatnánk a további küzdelmeket, hogy dolgozhassunk, küzdhessünk a további jó eredményekért. Úgy tűnik, hogy az eddig kialakult helyzet ez lehetővé teszi, megvan a jó csapatkohézió, megvan az összetartás, megvan az energia bennünk. És ahogy mondtam, hiszünk a játékosokban, ők saját magukban, úgyhogy ezzel a lendülettel és ezzel a szemlélettel várjuk a szerdai összecsapást.”

Vidi-Újpest: Carrillo megmondta, kik mehetnek el Fehérvárról - REAKCIÓK - NB1.hu

 

Időrendben utána következett Joan Carrillo, a fehérváriak mestere, akitől viszont nem tudtam kérdezni, mert összeomlott a rendszer, személyes jelenlétnél nem lenne ilyen. 

Az nso.hu-n viszont reggel olvastam, hogy azt mondta, „Akinek nincs motivációja a Debrecen ellen pályára lépni, az nyugodtan el is hagyhatja a klubot.”

Abban biztos vagyok, hogy magától senki nem fog elmenni, a többi majd látható lesz a Loki elleni mérkőzésen.

Egyébként a pirított tökmag nagyon finom volt (zsebkendőbe gyűjtöttem a héjakat, amiket a végén kidobtam a kukába, mint mindig, mert primitív dolognak tartom a szemetelést), és ugyanannyira hiányzott a karantén közben, mint a szurkolás.

Amióta elkezdhettek visszatérni a szurkolók a lelátókra és amelyik meccseken személyesen ott voltam, azok közül a Vidi-Újpesten volt a legjobb a szurkolás.

A Red Blue Devils az első pillanattól az utolsóig szurkolt, a hajrára a vendégszektorban lévők is becsatlakoztak.

A Vidi hívei, érthetően, csalódottan távoztak a lefújás után, hiszen hiába voltak esélyesebbek, nem nyertek a kedvenceik. Az igazi szurkolóknak mindig az adott meccs a legfontosabb a világon, így a fájdalom időrendjében az csak a második volt, hogy a bajnoki címről is le lehet mondaniuk.

Viszont az igazság az, hogy a már említett Rus Adrián mellett Hangya Szilveszter és a mezőny másik legjobbja Lyes Houri is a jövő Vidijének kiemelkedő kedvencei lehetnek, de ez a megállapításhalmaz most még nem fájdalomcsillapító hatású, ráadásul az említettek tehetnek azért a legtöbbet, hogy tényleg így legyen.

Bár azon is meglepődnék, ha Houri is sokáig az NB I-ben maradna...

Legfrissebb híreink