A vallás és a tudomány összefogott ellenünk!
„Ne már!”
(50. perc)
1983-ban az elsők között költöztünk be az akkor még félig kész, de már akkor a világ valaha volt legszebb és legnagyobb lakótelepének számító Kaszásdűlőre.
Állítólag semmilyen hivatalos forrás nem támasztja alá, de minden kaszásdűlői pontosan tudja, hogy régen ez a terület mocsár volt. Az idő előrehaladtával elkezdtek megjelenni az egyszerű családi házak, majd 1981-ben akkori, és lehet, hogy még mai mértékkel mérve is gigantikus építkezések vették kezdetüket. 1984-ig 2991 lakás készült el, ebből 1700 tízemeletes, 1208 négyemeletes lett, 83 meg sorházas lakóépület. A második ütemben, 1986-ra további 590 lakás került átadásra.
Körülöttünk kertvárosias jellegű negyed is van a Bécsi út mentén, de hatalmas ipari parkok is telephelyek is láthatóak a nyugatra néző ablakokból. Mi, kaszásdűlőiek (bár már elköltöztem, mindig is odavalónak vallom magam) pontosan tudjuk, hogy miénk a Hármashatár-hegy, a Hajógyári-sziget (Óbudai-sziget, ahol a Sziget Fesztivál is van), de szerintem még a Pilis is, az összes titkával, hiedelmével. De azt is hallottam már a régi vágásúaktól, hogy Attila, azaz Isten kardja is a mi lakótelepünk alatt várja, hogy végre megtalálja valaki.
És mindannyiunk szívének a csücske Magyarország 3. legrégebbi sportklubja, a III. Kerületi TVE, aminél csak az NTE 1866 és az Újpest idősebb. A Kerületet 1877. január 24-én hívták életre, az 1930/31-es idényben megnyertük a Magyar Kupát (4:1 arányban, mert akkor még így számolták, vertük meg az FTC-t az Üllői úti döntőben) a legtöbben hazai meccsünkön a legyőzöttek ellen voltak 1998. augusztus 1-jén, akkor 12 ezren zsúfolódtak össze a rendes és a mobillelátókon (2-1-re nyert a Fradi), így nincs ember, aki elmagyarázná nekem, hogy nem a Kerület a világ valaha volt legfontosabb és legeredményesebb klubja. A Vasas után.
Most az NB III Nyugati-csoportjában írjuk tovább felülírhatatlan történelmünket. Az éllovas Érd mögött 4 pont a hátrányunk, az ugyanebben a Magyar Kupa-körben az első meccsen a ZTE-t verő, harmadik Lipót előtt meg 2 ponttal megyünk.
És volt egy álmunk, egy édes álmunk, mégpedig az, hogy 89 év után ismét megnyerjük a Magyar Kupát.
Emiatt volt az, hogy a múlt heti, nyolcaddöntőbeli, Dorog elleni odavágóra, a munkanap és a Ciara viharciklon áldásos tevékenysége ellenére is vagy 40-50 óbudai kelt útra, hogy belehajszoljuk a kedvenceket a győzelembe. A 3. percben megszereztük a vezetést, de aztán a Dorog nyert 4-1-re, de ez minket nem érdekelt.
Dorog-Kerület: a legfinomabb, meleg Ice Tea meséje – helyszíni riport – NB1.hu
Azt adom, hogy a létesítményeket, mindegyiket a világon, fel kell újítani, mert egy idő után eljár felettük az idő, így köz- és balesetveszélyesek lesznek. Ám én még olyan stadionokban nőttem fel, és gondolok rájuk a mai napig igaz szerelemből, melyek ütöttek és kopottak voltak minden szegletükben és ízükben, magukon viselve az évtizedek nyomait.
Mert Magyar Kupát akartunk nyerni.
Kiszámoltuk, hogy elég 3-0-ra behúzni a visszavágót, és akkor aztán tényleg senki nem állhat már az utunkba.
Tegnap 13 órakor kezdődött a visszavágó, és megint megtelt a lelátó. Szerintem voltunk legalább 100 ezren, de mivel létezik hivatalos adat is (a létesítmény befogadóképessége), ezért remegő ujjakkal, fájó szívvel, de rögzítenem kell, hogy 700-an lehettünk. Hangsúlyozom, hogy hivatalosan!
A lelátón találkoztam mindegyik nagy pesti csapat szurkolótáborának képviselőjével, mert ez mindig is jellemző volt ránk, hogy a Kerület a béke hírnöke. Voltak ám bőven piszok kemény évek a lakótelepen és Óbudán is. Harcoltunk kőkeményen örök riválisaink, a békásmegyeriek ellen, és amikor meccsnap volt, akkor a lakótelepen sem számított, hogy kaszásdűlőiek és/vagy óbudaiak vagyunk, mert a csapatokhoz való tartozás szerinti leosztásban ment a matek.
Pontosabban a fizika!
A legendás nyolcvanas és kilencvenes években, mint már egyszer megírtam, egyetlen nap számított szentnek, az, amikor vállvetve szurkoltunk a Kerületnek. Fradisták, újpestiek, kispestiek, angyalföldiek, rockerek, rapperek, diszkósok és szkinhedek.
Kerület-Puskás Akadémia: Hypós Feri, a lilák, a Kenő és a verekedések – NB1.hu
Mottó: „Csak akkor nem aprították egymást a bandatagok, amikor a Kerületnek hazai meccse volt!" Még soha, egyetlen ember nem tudta nekem elmagyarázni, hogy nem a Fociláz a világ legjobb könyve Nick Hornbytól.
A vállvetve szurkolás most is megvolt, de be kell ismerni, hogy a dorogi srácok vitték a prímet, csepeli „óriásspanjaikkal” kiegészülve. Nekik, ugyanúgy minden elismerés dukál, mint azoknak az óbudaiaknak, akik a múlt héten voltak ott a Dorog legendás, felülmúlhatatlan létesítményében.
„Eshet a hó, az eső – mindig a Dorog az első!”
Többször is énekelték tiszta szívből, és teljesen joggal mondhatják el magukról, hogy tevékeny részt vállaltak magukra abból a sikerből, hogy végül a Dorog jutott be a legjobb 8 közé a Magyar Kupában.
4-1-es dorogi előnyről futottunk neki a meccsnek, és izomból nekiestünk a jóval esélyesebb ellenfelünknek. Az elején percenként dolgoztuk ki a helyzeteket, de a két örök és ádáz ellenség, a vallás és a tudomány összefogott ellenünk, nehogy a kapuba találjunk.
Teltek, múltak a (másod)percek és egyre jobban fájt nekünk minden pillanat. Akármit csináltunk, akárhogy próbálkoztunk, képtelenek voltunk elkezdeni lefaragni a hátrányunkat. Pedig a srácok mindent beleadtak, mindent kiadtak magukból. Pontosan tudták, mert lehetett érezni rajtuk, hogy tisztában vannak azzal, mekkora siker lenne a KERÜLETNEK, ha bejutna a legjobb 8 közé. És szerintem azt is vágták, hogy mit jelentene nekünk, óbudaiaknak az, ha ez valóban össze is jönne.
Kerület-meccseken mindig az 50. percben megyek be a büfébe (okosan kivárva, míg lemegy a szünetben felgyülemlett sor), hogy a világ legjobb rántott húsos szendvicséből, a világ legjobb teájából és a világ legjobb kávéjából is juttassak a szervezetembe, de most sört akartam inni, sokat, a világ összes töményével megspékelve.
Mert még mindig 0-0 volt, így el kellett kezdenem szembesülni azzal a világfájdalommal, hogy mi van akkor, ha nem jutunk tovább.
Éppen észrevettem, hogy a belépőjegy hátoldalára felírt névvel a büfében, és nem csak a lelátón is lehet szavazni a meccs legjobb Kerület-játékosára, amikor egy a közelgő kiesésnél is lehet, hogy nagyobb fájdalommal szembesültem.
A sorban előttem álló óbudai sportbarátnak ugyanis kegyetlen igazságot mondtak ki a pultból. Mégpedig azt, hogy elfogyott a sör…
Mármint az igazi, mert volt még valami meggyes vagy nem is tudom még milyen (egész egyszerűen nem tartom sörnek az ízesített löttyöket, mert például a paprikás krumplit sem keverem össze gyümölccsel, meg mit tudom én még mikkel).
„Ne már!” – fakadt ki a Kerület-szurkolóból az igazság, majd még nagyobb fájdalommal hozzátette, hogy „Ne csináljátok már ezt ti is velünk!”.
Abban, amit és ahogy mondott, benne volt minden. A Kerület nem állt továbbjutásra (lehet-e ennél fontosabb dolog a világon, február 19-én szerdán, 14 óra után pár perccel…), a nemzeti kenyér, az igazi nemzeti kenyér meg éppen elfogyott.
Szendviccsel, kávéval és teával a kezemben visszamentem a lelátóra, és akkor vettem észre, hogy a Dorog eltiltott edzője, Németh Szabolcs (a mi mesterünk, Kemenes Szabolcs sem ülhetett a kispadon) előttem ült néhány pályára nem lépő dorogi játékossal a lelátón.
Nem lepett meg, hogy nem vettem észre őket, mert addig minden kihagyott helyzetünket bent láttam, amik után láttam magunkat, óbudaiakat a Puskás Arénában, ahogy 70 ezren ünneplünk, amikor a magasba emeljük a kupát. Begyújtva a görögtüzeket, működésbe léptetve a füstbombákat!
Aztán a 69. percben még az elfogyott sörnél is kegyetlenebb kardszúrást kaptunk a szíveinkbe: Tóth Dárius Lajosnak a spori felmutatta a piros lapot, így emberhátrányba kerültünk…
De a srácok nem roppantak össze, összeszedték utolsó energiáikat és még egyszer, és ebben a sorozatban utoljára, próbáltak mindent megtenni azért, hogy csodát vigyenek véghez. Minden dorogit, amikor a labda hozzá került, letámadtak, áttolták az ellenfél térfelére a védekezésünket, még jobban csúsztak és másztak, tettek meg mindent a Kerület és Óbuda becsületéért.
Ám a Dorog, nagyobb játéktudást képviselve kihasználta, hogy a mi játékosainknak előbb fogyott el az erejük. Előbb a csereként beállt Vígh Ádám talált be a 86. percben, és mi mindannyian padlóra kerültünk. Majd a szintén csere Girsik Áron-Róbert a 92. percben megadta a kegyelemdöfést…
A Dorog így 6-1-es összesítéssel, egyébként megérdemelten jutott tovább. Tiszta szívből kívánom a csapat és a vezetőség valamennyi tagjának, hogy valósítsák meg az ultráiknak a mi álmunkat (ami már az övék), mert megérdemlik!
Álmodtam róla, azaz hittem benne, hogy megnyerjük a Magyar Kupát, de a tény, azaz a tudomány, rám cáfolt.
De most sem tört meg, mint még egyszer sem!
Mert jövőre visszatérünk!
És NB II-es csapatként hódítjuk el a hőn áhított serleget!
Mert a hitnek, legfőképpen a végtelen hitnek, valósággá kell válnia!
Mert egyedül így van értelme a lelkekben lakozó létezésének…
MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
III. KERÜLETI TVE–DOROGI FC 0–2 (0–0)
Hévízi út, 700 néző. Vezette: Dolnegó Bàlint (Kovács II Gábor, Sinkovicz Dániel)
III. KERÜLET: Jeszenszky – Bori (Fazakas, 64.), Erdei, Tóth D., Kapronczai – Szalai V. (Kaszai, 64.) – Petneházi, Tamási Zs. – Sili, Sóron (Rabatin, 77.), Borvető. Megbízott edző: Czvitkovics Péter
DOROG: Borsos V. – Berkó, Rjasko, Lencsés B., Forró – Beke, Nagyházi (Takács P., 73.), Kitl M. – Barna G. – Paudits (Girsik, 85.), Délczeg (Vígh Á., 77.) Szakmai igazgató: Balogh Pál
Gólszerző: Vígh Á. (0–1) a 86., Girsik (0–2) a 92. percben
Kiállítva: Tóth D. (a második sárga lap után) a 69. percben
Továbbjutott: a Dorog, kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
