nb1.hu

Emberség, fanatizmus, álmodozás: visszajut-e az NB I-be a Budafok?

Életbevágóan fontos levél Ausztrália miniszterelnökének.

Tavaly, amikor lezárták az NB II-es bajnokságot, akkor az a Budafok, mely gárdától biztos bennmaradást vártak el a klub vezetői a rajt előtt, 7 ponttal előzte meg a tabellán azt a Vasast, amelyik gárda a 2020-as eredmények alapján viszont a legjobb volt.

A bajnokság végeredményét viszont a 2019-es őszi és a 2020-ban addig lejátszott mérkőzések alapján hirdették ki, így semmi kétség nem férhetett hozzá, hogy a Budafoknak helye van az élvonalban.

Hát még akkor, ha eláruljuk, hogy a BMTE vezetősége levelet írt az MLSZ illetékeseinek, melyben azt kérték, hogy az NB I-ből csak egy kieső legyen, a menthetetlen Kaposvár (a Rákóczi azóta az NB II-ből is kiesett), míg az NB II-ből a Vasas is jusson fel.

Egyébként ez lett volna a legsportszerűbb döntés (az akkori NB II-es bajnokságot csak a feljutásért harcoló Vasas, illetve a még a bennmaradásért harcoló Tiszakécske akarta csak folytatni – most jutottak vissza az NB II-be – a többi gárda meg nem), de a csapatok kívánalmai miatt az MLSZ végül változtatott az eredeti elképzelésén és lezárta az NB II-es bajnokságot (pár órával a bejelentés előtt egyébként még úgy volt, hogy folytatódik majd).

A Budafok tehát feljutott az élvonalba, majd ki is esett, de a piros-feketék egyáltalán nem okoztak csalódást egészen a 31. fordulóig, amikor otthon kaptak ki a Pakstól 9-2-re, a méretes zakó után egyébként a magyar edzői garnitúra egyik legtehetségesebb képviselője, Csizmadia Csaba lemondott a posztjáról.

Budafok: Ibiza és a tulajdonos magánrepülőgép-vásárlása – képek, videó – NB1.hu

1945/46 eléggé régen volt. Ráadásul egy pusztító világháború után volt Magyarország is. Budafokon viszont vannak, akik még mindig beszélnek azokról az időkről. Azok is, akik éltek már akkor, és azok is, akik nem! Mert a Budafoki MTE akkor szerepelt utoljára az élvonalban. És egyébként először is.

A Budafok egyébként volt, hogy a harmadik helyen is állt az NB I-ben, de a szakmai stáb és a vezetőség tagjai ennél a pillanatnál is végig csak azt állították, hogy tudják, hogy hol a helyük, és mi a céljuk, ami csak és kizárólag a bennmaradás kiharcolása.

Ami ugye végül nem jött össze, amiben közrejátszott az is, hogy a budafoki öltözőben kétszer ment végig a koronavírus (ősz végén és a tavasz elején), volt olyan meccs, hogy csak 3 bevethető mezőnyjátékos csere volt.

Örökké emlékezetes maradt, amikor az újonc belement abba, hogy a vírus miatt, a Kispest kérésének megfelelően elmaradjon a két gárda egyik bajnokija, ami miatt még több elismerést gyűjtött be a csapat.

Az a csapat, mely igazi klubként működik, amit bizonyít, hogy amikor lezárták a bajnokságot, ami miatt az MLSZ nem osztott ki érmeket, akkor a vezetők csináltattak maguknak sajátot, amiből a takarítók is kaptak a Városháza dísztermében a pódiumra hívva, mert a Budafoknál azt vallják, a játékosok, az edzők és a vezetők mellett a háttérszemélyzet is szerves és fontos része a klubnak.

A Budafok az első edzőmeccsét pénteken játszotta a szintén NB II-es Siófok ellen (összeállítás majd alul lesz), és bizony nyugodtan kijelenthető, hogy alapos változásokon megy át a játékoskeret.

Ugye azok után, hogy Boér Gábor lett a vezetőedző (rá ugyanaz az állítás igaz, amit az előbb Csizmadiával kapcsolatban már jeleztem), aki régi jó barátját, Makra Zsoltot vitte pályaedzőnek.

A 2-1-re megnyert első edzőmeccs után a budafokiak közül elsőként a magyar labdarágás egyik élő lelkiismeretével, Jakab János tiszteletbeli elnökkel találkoztam, aki rögtön a lényegre tért.

„Az a tervünk, hogy a szlovéniai edzőtábor kezdetére összeálljon a keretünk. Még tervezünk egy-két igazolást, de ez persze attól is függ, hogy esetleg kik távoznak még. Nagyon erős és szoros lesz a másodosztályú bajnokság, pont úgy, mint az előző kiírás. A célunk az, hogy az első hat között végezzünk.”

Legszívesebben Bélteky Róbert tulajdonost is megkérdeztem volna a terveiről és az álmairól, de az ausztráliai Melbourne városában élő üzletember ezen a mérkőzésen sem tudott ott lenni. Mint ahogyan egyetlen NB I-es meccsen sem, méghozzá az Ausztráliában érvényben lévő, elképesztően szigorú utazási korlátozások miatt.

Egyszer egyébként majd azt kérdezném meg tőle elsőként, hogy miért támogatja még mindig a Budafokot és a többi, magyar vállalkozását úgy, hogy lassan már másfél éve nem tud Magyarországra utazni. Mert ez így elképesztő, de inkább felfoghatatlan hozzáállást és Magyarország iránti szeretetet jelez.

Budafok: cél a visszajutás, erősítési tervekről is nyilatkozott a tulajdonos

Egészen elképesztő éve volt Bélteky Róbertnek, a Budafok tulajdonosának. Bélteky ugyanis a világjárvány miatt nem tudott Magyarországra utazni (az ausztráliai Melbourne az otthona), így egyetlen mérkőzésen sem látta a csapatát az élvonalban.

Boér Gábor vezetőedzővel viszont készítettem egy villáminterjút a lefújás után, aki eléggé vagány választ adott az utolsó kérdésemre. És ez érthető is, mert minek induljon el egy edző a csapatával egy sorozatban, ha nem azért, hogy….

A többi az interjú végén kiderül….

Mik az első benyomások?
Az első meccs mindig a fáradtságról szól, mert sok munka van a játékosok lábaiban. Az elmúlt két hétben nemcsak a sok edzéssel, hanem a nagy meleggel is meg kellett küzdeniük a játékosoknak. A budapesti forgalom is megnehezíti a dolgunkat, mert nagyon sokat kell a dugóban ülni, és ez nem tesz jót, de ehhez kell alkalmazkodni. Viszont a Siófok ellen látszott, hogy nem voltak frissek a lábak, voltak hibáink, viszont láthattuk, hogy miket kell kijavítanunk. Van még bőven hová fejlődnünk, de voltak azért pozitív dolgaink is a játékunkban. Utóbbi közé tartozik a mentalitásunk és a játékosok egysége, ami számunkra lényeges és alapvető dolgok. Nem akarok sablonos lenni, de ilyenkor még tényleg nem a végeredménnyel foglalkozunk, hanem terheléssel, illetve azzal, hogy legyen meg a minőség. A futómennyiség és a futóminőség is rendben volt.

Több napon át hőségriasztás volt érvényben, ismét mondták az illetékesek, hogy ne menjünk ki az utcára, amit ezúton is köszönök nekik, mert enélkül sajnos nem lehet élni. Ilyen kánikulában mit kell változtatni az edzésmunkában? Máskor és máshogyan kell edzeni?
Azt választottuk, hogy akkor tartjuk az edzéseinket, amikor kevésbé van meleg napközben, de túl sokat nem segített, mert mindig rekkenő hőség volt az elmúlt időszakban. A Siófok ellen is déli időpontban játszottunk, de ennek van itt az ideje. Én jobban szeretem mondjuk ezt a fajta időjárást, mint a nagyon hideget. Ilyen a futball, ehhez kell alkalmazkodni, amikor tétmeccset kell játszani, nem lehet probléma. 

Biztos vagyok benne, hogy ilyen összeállításban még soha nem játszott a Budafok. Hogyan haladtok a csapatépítéssel?
Közelítünk a végéhez. Több új játékos már megegyezett a klubbal, de vannak még kérdéses esetek. Egy-két héten belül viszont végleges lesz a játékoskeretünk, ebben biztos vagyok. A szlovéniai edzőtábor kezdetére tervezzük, hogy készen legyünk az átigazolásokkal.

Milyen posztra, posztokra, melyik csapatrészbe kellene még igazolni?
Ez függ attól is, hogy ki távozhat még, mert akkor pótolni kell. Viszont egy támadó, irányító középpályásra mindenképpen szükségünk van még. Szeretnénk a támadószekcióba is talán még egy centert igazolni.

Mervó Bence a sérülése után a tavasszal a Szentlőrinc játékosa volt. Milyen állapotban van?
Egészségügyileg rendben van, de a játékpercekre szüksége van. Vigyáznunk kell rá, nehogy megint megsérüljön, mert biztos vagyok benne, hogy hasznos tagja lehet a csapatnak.

Az előző bajnokságban az utolsó fordulóban dőlt el minden elől. Nem tudom, ennél lehet-e szorosabb egy bajnokság, de hasonló izgalmak várhatóak-e a hamarosan rajtolótól?
Azt is aláírnám, ha simán megnyernénk (hatalmas mosoly kíséretében válaszolta ezt – a szerk.), de biztos, hogy nem így lesz. Az NB II évek óta nagyon kiélezett elől és hátul is. Nüansznyi dolgok döntenek. Egy keretre sem lehet rásütni, hogy biztosan az élmezőny tagja lesz, mint ahogyan azt sem, hogy a kiesés ellen fog küzdeni. Mindig vannak meglepetések, újabb hektikus bajnokságra számítok.

És akkor a lényeg: mi a konkrét célkitűzés?
Szeretnénk élcsapat lenni, abból a maximumot kihozni, ez egy edző szájából azt jelenti, hogy nyerjük meg a bajnokságot.

Budafokon tehát dolgoznak a játékoskeret végleges kialakításán, a cél az, hogy a gárda az élmezőny tagja legyen.

Miközben viszont megy az álmodozás arról is, hogy a gárda 1 év szünet után újra NB I-es legyen, ami érthető, mert 1 évvel ezelőtt 74 év után lett ismét élvonalbeli a BMTE.

És még valami a fanatizmusról. Bélteky Róbert nemcsak az MLSZ-nek, hanem Ausztrália miniszterelnökének is írt levelet, hogy engedjék meg neki, hogy legalább egyszer Budafok-meccsre mehessen, de a hatóságok hajthatatlanok voltak…

Lehet a Budafokot nyugodtan sokadik pesti csapatnak csúfolni, melynek nincsen keresnivalója az élvonalban, de ezek a vádak csak a pestiesség miatt léteztek addig, ameddig a közvélemény meg nem ismerte a csapatot, az azt körülvevő hangulatot és a magyar labdarúgáshoz való hozzáállást.

Arról nem beszélve, hogy aki volt már életében csak egyszer Budafokon, az pontosan tudja, hogy az egy külön kisváros egy metropoliszban…

NB II-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
BFC SIÓFOK–BUDAFOKI MTE 1–2 (0–0)
Siófok

BFC SIÓFOK, 1. félidő: Dúzs – Lapos (Polényi, 22.), Varjas, Horváth M., Kiss B. – Szakály A. (Kecskés T., 31.), Medgyesi – Balogh B., Horváth P., Cipf – Elek B. 2. félidő: Boros – Auer, Jagodics B., Polényi, Deutsch B. – Kecskés T. (Nikházi, 60.), Eördögh – György N., Hajnal G., Abiola – Damásdi. Szakmai igazgató: Mihalecz István
BUDAFOKI MTE, 1. félidő: Bese Balázs (Oroszi, 31.) – Szalai D., Jagodics M., Fótyik D., Kotula – Filkor, Micsinai – Szabó M., Takács R., László D. – Kovács D. 2. félidő: Oroszi (Horváth A., 60.) – Margitics, Horgosi, Khiesz, Medgyes S. – Soltész, Nándori – Farkas B., Kovács D., Papp M. – Mervó. Vezetőedző: Boér Gábor
G: Eördögh (88.), ill. Papp M. (66.), Medgyes (86.)

A Budafok eddigi átigazolás hírei a linkre kattintva érhetőek el

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC