nb1.hu

Külföldről figyelt MTK-tehetségek

Április első hetében két mérkőzést is játszott az MTK Budapest FC. Április 3-án a Fehérvár FC-vel csaptak össze a budapesti kék-fehérek a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében. Utána következett a felcsúti kirándulás. Helyszíni élménybeszámolók következnek.

MTK-Fehérvár

A Fehérvár ellen a szünetre még egygólos hátrányban levonuló MTK, gyorsan megfordította az állást, majd magabiztos, kétgólos győzelmet aratott. A találkozó vége 4-2 lett. Ennek a mérkőzésnek a lelátói hangulatáról írok, és belefűzöm személyes meglátásaimat.

Ezt követően, vasárnap délután, mindössze 60 órás pihenővel a Pancho Arénába látogatott az MTK, ahol kiélezett meccsen sikerült elhoznia egy, nagyon fontos pontot a bajnokesélyes Puskás Akadémiától. Ez a mérkőzés 1-1-es eredménnyel zárult tehát. Így az MTK Budapest továbbra is a negyedik helyen, és 4 pontos előnnyel várhatja a következő fordulót, az ötödik helyezett ETO FC Győrrel szemben.

Kezdő a Vidi ellen

Csenterics – Hej, Varju, Beriashvili, Kovács P. – Kata, Kosznovszky – Molnár Á., Bognár, Polievka – Németh. Ezzel a dinamikus 4-2-3-1-es, vagy 4-1-2-3-asnak is tekinthető felállással vágtunk neki a kupafordulónak, ahol nem volt kérdés, hogy a csapat célja megegyezik a szurkolótábor vágyával. Ez nem lehetett más, mint a továbbjutás.
Azért írom most bele a blogba a kezdőnket (nem szokásom), mert többen értetlenkedtek a lelátón, hogy miért pont így kezdünk. Én egyáltalán nem voltam fennakadva ezen a kezdőn.

Eddig mindig Csenterics védett a kupameccseinken, és az köztudott, hogy a vezetőedzőnk a kupában előszeretettel szokott rotálni. Nem volt indokolt, hogy egy szintén rotáló Fehérvárral szemben az „A-sorunkat” állítsuk ki.

Első félidő és a szünet

Ezt a véleményemet akkor is tartottam, hogy jó ez a kezdő, amikor többen a szünetben kétségbe voltak esve, hogy ilyen szinten bealudni a játékba, ilyen fontos meccsen és kapni egy gólt luxus. Nyilván nem vagyok vak, én is láttam, hogy a 10. perc után elég gyorsan alábbhagyott a kezdeményezőkészségünk. Ennek lett a következménye a 20. percben kapott gól, 0-1.

Az asszisztot a Vidinek kölcsönadott Kovács Matyi jegyezte, ő tudott jobb oldalt elfutni a labdával, majd pontosan centerezni az érkező Sekularacnak, akiről tudott, hogy kifejezetten gólérzékeny középpályás. A Fulham U21-es csapatából érkezett Fehérvárra, ahol 8 gólt szerzett, mindössze 13 meccsen.

Ezt követően teljesen leült a játék. A vendégeknek még volt egy nagy ziccerük a félidő végén. Mi nem tudtunk nagy nyomást helyezni a fehérvári kapura. Annak ellenére, hogy pontos, labdatartó játékunk volt végig, a harmadik embernek adott passzok nem voltak sokszor jók, a támadóharmadban rendre pontatlanok voltunk.

Erre készültünk

A szünetben Horváth Dávid nem cserélt, bízott a csapatban és az általa választott kezdőben. Ez volt a legfontosabb. Ennek köszönhetően sikerült hamar fordítanunk. De még hogyan!

Először Ádin futott el a szélen, s úgy ahogy Győrben, most is beadta a labdát az érkező Némónak, aki itt is befejelte a kapuba a labdát, 1-1.

Másodszor Kisbogesz lőtt tanárian szép szabadrúgásgólt, 2-1. Éreztem a többséggel ellentétben, hogy a második félidőben fogja a játékot megpörgetni a csapat. Igazam lett. A meccsterv se változott, amit sikerült olvasnom szurkolás közben is.

Ezután már Horváth Dávid nyugodt lélekkel cserélhetett, és mehettünk a harmadik gólért, ami jött is. Jurina bődületesen nagy gólt akasztott a jobb felsőbe fél fordulatból, 3-1. Aki látta az tudja, aki nem az nézze meg! Lehet túlzok, de én azt gondolom, hogy ez a gól a Bundesligában is elment volna. Végül egy szabadrúgásunkat követően Milicevic, a Fehérvár játékosa szerencsétlenül ért bele a labdába és a saját kapujába lőtte azt, 4-1. Ezzel az öngóllal dőlt el a mérkőzés.

Jegyezzük meg, hogy a fehérvári szépítő találat, ami ezt követően érkezett, azért elég szép volt, ahogy kialakították. Szabó Bálint külsővel adott gólpasszt Saponjicnak, 4-2.

Hangulatjelentés

A szurkolás azt kell mondjam 10/10-es volt ultratáborunk részéről. A vezető találatunk után Borisz haverom, szurkolótársam elkezdte nyomni a Scootertől a Maria, I Like it loud dallamát, és az egész tábor ezt zengte többször is, a második játékrészben. Nagy ötlet volt!

Stieber Zoli

Sajnos a már biztos továbbjutásunkat beárnyékolta egy szomorú történés. Stieber Zoli lesérült a játék utolsó 10 percében. Hordággyal vitték le a pályáról, nem nézett ki túl jól. Azóta tudható, hogy hat hét kihagyás vár rá, szerencsére műteni se kell őt. Ugyanakkor nagy kérdés számomra, hogy jövő szezonban folytatja-e a pályafutását. Mégiscsak 36 éves már. Ő a rangidős a csapatban. Jobbulást, Stibi! Köszönök mindent, amit eddig az MTK-ért tettél!

Elődöntőben

Mivel a sorsolás az elődöntőkre a meccskezdés előtt lezajlott, mi már tudtuk, hogy ennek a találkozónak a győztese fog a Ferencvárossal összecsapni április végén.
Öt éven belül harmadjára játszunk elődöntőt. A két korábbi alkalommal nem sikerült a döntőbe jutás, most extrán nehéz lesz a bajnoki címvédő, jóval erősebb zöld-fehérek ellen kivívni ezt. Főleg, hogy idegenben fogunk játszani. De az MTK olyan csapat, ami tudott már a nagyok orra alá borsot törni. Most is remélem, hogy így lesz a Groupamában!

Puskás Akadémia-MTK

Vasárnapi szeles, hideg, de napsütéses délutánon vágtunk neki idegenbeli túránknak a Puskás Akadémia othtonába otthonába, Felcsútra. A várakozásaink nem voltak különösen nagyratörőek. Tisztességes helytállást vártunk el a csapattól, eredménytől függetlenül. Végül olyan jól játszottunk, hogy hazafelé bánkódtunk, hogy ez „csak” egy iksz lett. Mondhatom, hogy sokkal jobbak voltunk, mint a bajnokesélyes PAFC.

Legjobb teljesítmények

Az egész csapattal elégedettek voltunk azt kell mondjam, de ki kell emelni értelemszerűen Molnár Ádint, aki a gólpasszt adta Molnár Rajmundnak. Ádin ötödik egymást követő meccsén szolgálta ki sikeresen egy csapattársát. Ez dicséretre méltó. Nem is értem miért nem kap több lehetőséget Szélesi Zoltántól az utánpótlás válogatottban. Elmúlt válogatott szünetben behívott se kapott az U21-es keretbe..

Koszy a másik, akit méltatnék. Utóbbi időben nem találta magát, de ezen a meccsen brillírozott. Helyzetet alakított ki magának a 28. percben nagyszerűen. A meccsen 86%-os passzpontossága volt (50/58), 8-ból 6-szor sikeresen cselezett. És újra párharcerős volt. 12-ből 7 párharcot nyert meg, plusz kettő fejpárbajt is sikerrel vett. Nyilván ő sérült volt nemrég, de az látszik, hogy az ő legjobb posztja még mindig a progresszív, sokat futó, nyolcas. Nem a modern tízes, amit Győrött próbált játszatni vele Horváth Dávid. És talán nem is a duplaszűrő, amit Zalaegerszegen játszott.

Kata Misi teljesítménye mellett sem mennék el szó nélkül, a szurkolói szavazáson ő lett a meccs embere. Megérdemelten. Rengeteget robotolt a pályán. Mindig jó labdákat ad, a statisztikái mindig önmagukért beszélnek. Nem véletlen, hogy egyre komolyabb kérői akadnak nyugati bajnokságokból.

Végül, de nem utolsó sorban a gólszerző, Molnár Rajmundot említeném. Akinek ősszel kimagasló volt a teljesítménye. Most is nagyon jó, bár néha ingadozó. Úgy hírlik ő iránta is komoly az érdeklődés külföldről. Modern szélső, akivel egyéni szinten is sokat foglalkoznak. Nem véletlenül játszott a Benfica akadémiáján is.

Legrosszabb teljesítmény

Akik a vendégszektorból figyeltük az összecsapást, kivétel nélkül úgy gondoltuk, hogy a leggyengébbet ezen a napon a játékvezetés hozta. Káprály Mihállyal már többször meggyűlt az MTK-nak a baja, most sem volt ez másként. Volt egy vitatható ítélete, amikor sárga lappal büntette Kádit, aki emiatt nem játszhat pénteken a Paks ellen. Továbbá a mérkőzés hajrájában Polievkát utolsó ember buktatta a tizenhatos előtt, amiért csak sárgát adott. Arról nem beszélve, hogy az utolsó percben támadásban voltunk, beadással jöhettünk volna, de lefújta a játékot, pedig hosszabbítás alatt még cserélt a Felcsút, engednie kellett volna még..

Mindenesetre azt gondolom igazságos döntetlen született. Szép eredmény ez, mert rég nem mutattunk ilyen játékot Felcsúton.

DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC