A Gyirmót és a Nagykanizsa feljutott az NB II-be, az osztályozók után az edzők értékelték a párharcokat.
Az ETO új vezetőedzője még nem ismert, de egy korábbi győri sportvezető neve is felmerült.
A Gyirmót Monoron, a Nagykanizsa pedig Cigándon harcolta ki a feljutást az NB II következő idényére.
A PMFC ugyan lemaradt az osztályozóról, de a szurkolók többsége továbbra is Vas László maradását támogatja.
Az NB I-be feljutó Vasas sportigazgatója szerint jelentős erősítést jelenthet az új támadó.
A kedden 19 órakor kezdődő Kazahsztán elleni meccs előtt tovább szűkült Rossi kerete.
Tíz év után kiesett az NB II-ből a Budafok, a klubnál pedig már most jelentős változások készülnek a keretben.
Yaakobishvili Áronért két kölcsönajánlat is érkezett, de a Barcelona egyelőre nem engedné el a kapust.
Két ETO-játékos is szerepet kapott a finnek elleni győzelemben, újabb debütálás is közeleghet.
A zalai sajtó szerint a ZTE a korábban emlegetett 200 ezer eurónál is magasabb összeget kaphatott Nuno Camposért.
Távozik a ZTE-től Nuno Campos, aki a hivatalos bejelentés szerint Bukarestben folytatja pályafutását.
A magyar női válogatott Azerbajdzsánban aratott győzelmével megnyerte csoportját és visszajutott a B ligába.