A hazai bemutatkozásra készülő Kisvárda az utazásoktól fáradt Pakssal csaphat össze a jubileumi bajnokiján.
Kritikák, pletykák és döntések sora után végre megszólalt Balogh Attila, és elmondta, mi történt edzőfronton, az igazolásoknál és a háttérben.
Miközben Keane Dibusz miatt kapott kérdést, és a Kazincbarcikára figyelmeztetett, Kuttor elmondta, miért nem lehetnek elégedetlenek Felcsút után.
A DVTK továbbra is védekezési gondokkal küzd, miközben a ZTE új edzője csak a lelátóról figyelheti a csapatát.
Vas Gábor a sérüléséről beszélt, de a visszatérésének időpontja továbbra is bizonytalan.
A Fradi elnöke szerint szükség van egy erős riválisra, de közben a klub múltjáról, saját első meccsélményéről és a pozsonyi verekedésről is mesélt.
Két pontszerző rajt után ezúttal már győzelemre készül a Debrecen és az MTK is, miközben két új igazolás is megszólalt a meccs előtt.
A kiesés után a főszereplők dühösen és szomorúan beszéltek arról, milyen butaságok vezettek a búcsúhoz.
A botrányközeli játékvezetői hiba után egyelőre nem jelezte az óvási szándékát az ETO ellenfele, pedig a kiállítás elmaradása akár UEFA-szintű ügy is lehet.
Végleg távozott a Fraditól Baráth Péter, közben a Ludogorec elleni BL-meccs kezdési időpontja is hivatalossá vált.
A Diósgyőr elleni rajt után Benczédi Balázs világossá tette, hogy ez már nem a tapasztalatszerzés éve.
Az egygólos hátrány ellenére bíznak benne, hogy hazai pályán sikerül kivívni a következő körbe jutást.