Arne Maier a Ferencváros elleni debütáló mérkőzésén sérült meg.
8 perc alatt 3 gólt szerzett a Karcag és fordított
Benczés Miklós neve is felmerült, mint következő diósgyőri sportigazgató.
Gól nélküli döntetlent játszott a DVTK és a Szeged második csapata is.
November után nyert ismét bajnokit a Szent Mihály, a Pécs hazai pályán kapott hármat.
Vendég sikert hozott az NB III 20. fordulójának nyitómérkőzése.
Kovács Zoltánt tavaly júniusban nevezték ki.
Hosszú sérülését követően idén januárban tért vissza a pályára.
Navarro a mérkőzés után a bíróval viccelődött.
Pécsi Ármin kapott gól nélkül hozta le a Wolves elleni bajnokit.
Korán két gólos vezetésre tett szert a Fradi.
Kocsis Botond vélhetően nem ilyen bemutatkozásra gondolt.