nb1.hu

Dzsudzsák szabadrúgásgól és 3-0-s Loki siker

Kocsis Botond vélhetően nem ilyen bemutatkozásra gondolt.

Mindkét csapat hosszas nyeretlenségi sorozat után szeretne ismét győzelmet ünnepelni – ennek érdekében lépett pályára a Kazincbarcika és a DVSC is.

I. félidő

A 18. percben Youga és Kocsis játszott össze, utóbbi lőtte el a labdát, ami nem sokkal kerülte el a Kazincbarcika kapuját. A 22. percben Trencsényi szerezhette volna meg a találkozó első gólját, ám távoli lövését Erdélyi védeni tudta. Még ugyanebben a percben Szűcs ívelte be a labdát, melyet a hazaiak védője elfejelt, de rossz helyre, így Djordje Gordic elé került, aki közelről nem hibázott. (0-1)

A 36. percben megduplázhatta volna a előnyét a DVSC, ám amikor Batik Bárányhoz passzolt lesen tartózkodott a támadó, így érvénytelenítették a találatot.

II. félidő

Az 55. percben a csereként beálló Könyves veszélyeztetett, Erdélyi szögletre ütötte a labdát. A 60. percben újabb gólt vettek el a Lokitól, miután a VAR kezezés miatt elvette Kocsis találatát. A 67. percben Szűcs szabadrúgását védte a debütáló Kocsis. Megvan a negyedik Loki-gól, de csak a második érvényes – Dzsudzsák szöglete után Gordic csúsztatott Bárány Donát elé, aki becsúszva szerzett gólt. (0-2)

A 74. percben Szűcs a kapufát találta el, a kipattanó Bárányhoz került, akinek a lövését a hazaiak blokkolni tudták. A 81. percben megszületett a harmadik debreceni gól – Dzsudzsák Balázs harcolt ki egy szabadrúgást, ő is állt oda és a sorfal mellett ívelt a kapuba. (0-3)

A 83. percben szépithetett volna a KBSC: Ikoba passzolt Pukhtieievhez, aki nem találta el a labdát. Komáromi passzolt a nemrég beálló Camarasához, ám csúnyán fölé lőtte a labdát. A 90. percben Könyves lövését bravúrral a kapufára tolta Erdélyi, ezzel tartva a 3-0-s eredményt.

Az edzői értékeléseket ebben a cikkben olvashatják.

Kazincbarcika-DVSC 0-3 (0-1)
DVTK Stadion, v.: Derdák M.
gólszerzők: Gordic (22.), Bárány (68.), Dzsudzsák (81.)
sárga lap: Batik (31.), Berecz (35.), Radkowski (64.), Hofmann (72.), Youga (76.)
Kazincbarcika: Kocsis – Ferenczi, Rasheed, Radkowski, Nyíri – Meskhi (Szőke 84.), Berecz (Ikoba 73.), Trencsényi (Pukhtieiev 59.), Schuszter (Kártik 73.) – Meshack, Klausz (Könyves 46.). Vezetőedző: Kuttor Attila.
DVTK: Erdélyi – Vajda (Komáromi 77.), Hofmann, Batik, Kusnyír (Tercza 87.) – Youga, Szűcs, Dzsudzsák (Patai 84.) – Gordic (Camarasa 84.), Kocsis (Kulbachuk 77.), Bárány. Vezetőedző: Sergio Navarro.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr30 18 8 4 30 62
2.Ferencvárosi TC30 18 5 7 26 59
3.DVSC30 13 10 7 12 49
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC30 13 8 9 14 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC