nb1.hu

DVSC-Puskás Akadémia: büszke játékosaira a Loki edzője, elárulta Hornyák, hogy mikor áll fel a kispadról – reakciók

Az utolsó percekben dőlt el a találkozó.

DVSC-Puskás Akadémia 0-1

 

Srdjan Blagojevic (DVSC): Büszke vagyok a játékosokra és úgy gondolom, hogy a legjobb mérkőzésünket veszítettük most el. Olyan érzéseim vannak amit nehéz szavakba önteni. Szeretnék gratulálni a Puskás Akadémiának a győzelemhez. Egy nagyon izgalmas mérkőzést láthattunk a két különböző stratégiával játszó csapatoktól. Sikerült megvalósítani a stratégiánkat és az első 10. perc kivételével kontrolláltuk is a mérkőzést. A legutolsó passzokba csúszott hiba, ami a kapu előtti helyzeteknél volt fontos. A VAR nem befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. 

 

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): Remek hozzáállást mutattunk az egész mérkőzésen. Küzdöttünk és nem adtuk fel az utolsó sípszóig. Ha a játékban nem is de a küzdeni tudásban jobbak voltunk a Debrecennél. Amit a Kecskemét ellen hiányoltam, azt most megkaptam. Szerintem a sajtó kicsit túlzásba vitte azt, hogy feszültség van nálunk, nem is értem. Egy szerencsétlen öngóllal estünk ki a kupából, a KTE jobb volt ellenünk, de ott ha Plsek kapufája bemegy az első percben, akkor teljesen más a mérkőzés. Akkor beszéljünk hullámvölgyről, ha lesz zsinórban öt vesztes meccsünk, akkor felállok és hazamegyek, de amíg van esély, addig küzdeni fogok tovább én is, és a csapatom is. Ironikusan azt is mondhatnám, hogy minden héten Debrecenbe kell jönni játszani és akkor minden rendben lesz.. (M4 Sport)

 

 

 

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr31 18 9 4 30 63
2.Ferencvárosi TC31 19 5 7 28 62
3.DVSC31 13 11 7 12 50
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC31 13 8 10 12 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC