Maradona erről is megmondta a tutit.
A magyar focit tartjuk a legfontosabbnak a szurkolás mellett, ezt azért fontos, mert azért más sportágak felé is ki szoktunk ám kacsingatni, mint gyakorlatilag majdnem mindenki. Éppen emiatt is gondoltuk azt, hogy karácsonykor egy-egy szép, nem magyar focival kapcsolatos emléket is megosztunk az olvasókkal.
,,A fociban sose az a legfontosabb, ami a pályán történik, hanem az, ami a lelátón.”
A fentebb említett mondatot rendszeresen szoktam hangoztatni, ugyanis a focira én elsősorban nem sportként tekintek, hanem egy társadalmat formáló jelenségként. A futball sokkal több annál, mint hogy csapatok küzdenek a három pontért, vagy bajnoki címekért. Sokkal több annál, hogy Messi vagy Ronaldo sorra dönti meg a rekordokat emberfeletti teljesítménnyel. Bár sokan manapság elfelejtik, hogy sokkal több egy üzletnél, ahol euró százmilliókat fizetnek ki egy-egy játékosért, és a jegyárak annyira az egekbe szöknek, hogy emiatt éppen azok szorulnak ki a stadionokból, akikért a labdarúgás létezik.
A fentebb említett okok miatt ezért engem nem hoz lázba se a Bajnokok Ligája, vagy bármelyik nemzetközi kupasorozat, nem igazán érdekelnek a topbajnokságok. Sokkal szívesebben követem figyelemmel, hogy mi történik Nyugaton az alsóbb ligákban, ezeken belül is az angol másod -és harmadosztályban, valamint a Bundesliga 2-3 küzdelmeiben. Azonban ezeknél is van egy sokkal, de sokkal fontosabb hely a világon, ahol véleményen szerint a legnagyobb rangadót rendezik, és ez más, mint a korábban Nándorfehérvárként ismert Belgrád.
Szerbiához engem egy meglehetősen furcsa kapcsolat köt, ugyanis a családom Vajdaságból származik, jómagam is eredetileg Jugoszláv állampolgárként láttam meg a napvilágot. Amikor időm engedi, akkor nagyon szívesen töltök időt a Balkán egyik legészakibb részén, kiélvezve a jobbnál jobb ételeket, az egyik kedvenc sörömet a Jelent, valamint az egész miliőt, ami a Balkánt jellemzi.
A magyar másodosztályban szereplő Vasas után, a kedvenc csapatom már nagyon régóta a belgrádi Vörös Csillag, azaz a Crvena Zvezda. A családi hagyományoktól ezzel némileg eltértem, ugyanis a nagyapám, aki szintén Vasas-szurkoló volt, a Partizánt kedvelte inkább, ahol jelenleg Holender Filip személyében magyar játékos is van.
Na, de miért is ez a legfontosabb és legnagyobb rangadó a világon?
Mind a két belgrádi csapatot 1945-ben alapították, a Partizánt a hadsereg, míg a Zvezdát az Egyesült Szerb Ifjúsági Antifasiszta Liga tagjai. Mint a két csapat már a kezdetek óta top szintet képviselt a jugoszláv, valamint a szerb futballban, a piros-fehér Zvezda 32 alkalommal volt bajnok, míg a fekete-fehér Partizán 27 bajnoki címet ünnepelhetett. Az sem szabad elfelejteni, hogy a Crvena Zvezda 1991-ben BL-t nyert, ez volt az egyik utolsó alkalom, akkor még a futball győzni tudott a pénzzel szemben, míg a Partizán 1966-ban BEK-döntőt játszhatott, amit elveszített a Real Madrid ellen.
Ki kell térni arra, hogy a csapatok nem csak a pályán alakították a történelmet, hanem azon kívül is. A Crvena Zezvda szurkolói a Delije (Daliák), valamint a Partizán fanatikusai a Grobari (Sírásók), tevékeny rész vállaltak a Délszláv háborúban, azonban ezt most tovább nem részletezném, ugyanis erről tanulmányok, illetve könyveket lehetne írni.
Egy párosítás sok dolog miatt lehet érdekes, például évről évre köztük dőlhet el a bajnoki cím, itt játszanak a legjobb játékosok az országban, ráadásul mind a két csapat belgrádi, emiatt derbi, ami még egy kis pluszt ad.
Azonban a szurkolók rivalizálása miatt érdekes számomra leginkább a Zvezda-Partizán.
Abba szintén nem szeretnék most belemenni, hogy mi történik déli szomszédunk fővárosának az utcáin. Egyik tábor tagjait sem kell félteni, ha erőszakról van szó, mivel azonban személyesen még nem igazán volt lehetőségem megtapasztalni a belgrádi szurkolói szubkultúrát, ezért nagyrészt csak cikkekből, videókból, illetve szájhagyomány útját terjedő elbeszélésekből informálódok, így ezt nem tudnám úgy visszaadni, ahogyan szeretném.
Ugyanakkor egy videót mégis ajánlanék, a COPA90 rengeteg érdekes videót készített a világ legnagyobb rangadóiról (köztük a Fradi-Újpestről is), és ez véleményem szerint remekül átad egy kicsit a szerb szurkolói életérzésből:
Mind a két csapat fanatikusai nem csak a derbin, de a kisebb meccseken is kitesznek magukért. Egyszerűen félelmetes nézni a szurkolásokat a Grobaritól vagy a Delijétől, arról nem is beszélve, hogy szerény véleményem szerint ők mutatják be a legjobb és legkreatívabb koreográfiákat a világon.
Ha minden jól megy, akkor hamarosan valóra válhat az egyik legnagyobb álmom a világon és kijuthatok egy Zvezda-Partizánra. Addig én is csak feltételezni tudom, hogy milyen is lehet a nagybetűs MECCS. Amennyiben sikerült kijutnom, akkor ennek az írásnak következik egy folytatása, ami már jobban belemegy a részletekbe és jobban átadja a hangulatot.
Kelet-Európa és a Balkán az a két hely az öreg kontinensen, ahol még nem inden az üzletről szól. A Zvezda-Partizánt nem fogják kivinni Ázsiába, vagy a Közel-Keletre, mert itt nem játszanak Mbappék vagy Haalandok és bármennyira is tehetséges Messi vagy Cristiano Ronaldo, olyan jó egyikük se lehet, hogy a belgrádi derbin pályára lépjen. Azonban olyan srácok küzdenek a pályán, akik hasonló körülmények közül jöttek, mint azok, akik hóban-sárban, háborúban vagy békében is bíztatják és mindent megtesznek a csapatukért. Ez valami olyasmi, amit pénzen soha nem lehet megvenni. Inkább ne jusson be se a Zvezda, se a Partizán, se a Vasas soha BL-döntőbe, ne játszanak itt világklasszisok, de a foci valódi értelmét soha ne vegyék el tőlünk.
A gondolataimat a világ valaha legnagyobb játékosának szavaival szeretném zárni. Diego Maradona a róla szóló szerintem legjobb filmben, amit Emir Kusturica készített, azt mondta, hogy az igazi Marakana nem Brazíliában van, hanem Belgrádban.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
